A fejlődés és az Én jelenléte

Írta: Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)


"A szent tűz jól el van rejtve a fában, ahogyan a gyermek is az anyaméhben.
A Lélek a testben található, ahogy a tűz is a fában található és benne rejtőzik.
A tűz különféle formát ölt fel attól a dologtól függően, amelyben égni kezd.
Most egy lámpa fénye, most a kemencéé és most pedig az erdő tüze aszerint, hogy hol nyilvánul meg.
A tűz maga egy és ugyanaz.
Ugyanígy a Lélek, bár megtestesülései sokrétűek, egy és ugyanaz abban, amiben egy időre megnyilvánul."

/Katha Upanisad /


Ebben az anyagi természetben az elementáris Erő által (śakti) minden keletkezik, fennmarad valamennyi ideig, létrehoz néhány mellékterméket, csökken és végül eltűnik, akár egy mandala.


A mi testünk a szexuális érintkezés egy bizonyos pillanatában ölt formát. Az apa ejakulátuma emulgeálódik, felveszi egy borsó külalakját és az élőlény, a lélek (jiva) ebben a burokban talál menedéket, és mivel menedéket talált, alakot vált; keze, lába, szeme, stb. fejlődik ki. Ez a fejlődés a hetedik hónapban lesz teljes, a kilencedik hónapban pedig az emberi lény napvilágot lát. A gyerek azért tud fejlődni, mert a lélek jelen van. Ha a lélek nincs jelen, nincs fejlődés. Tehát nem a lélek fejlődik, hanem a megnyilvánulási formák változatosságának szakadatlan fejlődése viszi előlrébb az embert az idő haladtával. Ez azt jelenti, hogy minél több szellemi tapasztalásban részesül, annál közelebb kerülhet a tudatosság (śiva) legmagasabb fokához, forrásához. Úgy mond, beérik. Ha nem is gyorsan - a karmája miatt -, de fokozatosan fejlődik, mígnem eléri a teljességet. Minden csupán az éberségen múlik. Ebben az értelemben a fejlődés a test változását jelenti. Mindannyiunknak volt csecsemő teste, de az a test már nem létezik. A csecsemő teste egy gyerek testévé fejlődik, az a test egy fiatal testévé, majd egy felnőtt testévé, ami végül is egy öreg testévé válik. Végül a test teljesen elenyészik. Nyilván, és magától értetődően egy gyerek testi és szellemi szintje nem éri fel egy felnőtt testi és szellemi szintjét. (Ezt mindenki megfigyelheti akár az önismeret, akár a felelősség tudat szemszögéből nézve).

Nos, az egész kozmikus megnyilvánulás, az anyagi világ gigantikus formája szintén e folyamat szerint működik. Egy bizonyos ponton keletkezik, fejlődik, fennmarad, s egy bizonyos ponton megsemmisül. Ez az anyatermészet (prakriti) egy bizonyos időre való megnyilvánulása, és elmúlása.
De az, ami kezdettől fogva már volt, azaz, a születés előtt is létezőként ragyogott eredeti formájában, az örök. A lélek (jiva) már akkor is jelen volt, mikor még a hordozó eszközét (vahan), vagy testét fel nem vette.


Az emlékezés a fejlődés során megszerzett tapasztalatok révén tárul elénk, melyek megmutatják, hogy kik vagyunk valójában. A maya kettős természete, mely egyben a tudatlanságot is hordozza, lehetőséget ad arra is, hogy mindezt felismerve önmagunkról (azaz, mint lélekről) pontos ismeretet és képet adjon. Ez a tudás a purusa-jńāna, melyet csak az isteni kegy oldhat fel. Amíg ez be nem következik, addig az egyéni léleknek fingja sincs, hogy ki ő. Lévén, hogy a három mala (szennyeződés) hatása alatt áll. Éppen ezért, hogy a Végső Valóságot felismerjük, vagyis azt, hogy Én Vagyok, meg kell ismernünk az Én-t (a Fényt, prakāsa) és annak Erejét (vimarsa). Mert ebben rejlik az esszenciális egység, mely abszolút szabadságból és gyönyörből áll. Az Én a tiszta tudatosság, a Végső Valóság, mely az Én Vagyok kifejeződését jelenti, és ennél fogva örök. Csak sajnos ezzel nem elégedünk meg, mert többet akarunk. Én Vagyok + bármi. Ezt csinálja az individuum. Ezzel az történik, hogy a Vagyok részt, vagyis az Erőt elereszti, hogy elkaphassa azt a barmit (testi azonosságot, címkézést, stb..). Tehát a tiszta Én-Tudatosság Śiva, ami nem más mint az Én. Az Ő Erejét pedig úgy hívjuk śakti. Tehát a gond nem az Én-el van, mert az mindig jelen van. Itt a titok. Így a Vagyok résszel van a baj (mayaśakti miatt), mert általa elvesztettük az Erőt. Ezért nem vagyunk éberek arról, hogy Én Vagyok. De ha felfedezzük, hogy ezzel az Erővel teljesen azonosak vagyunk, akkor a különbözőségek elillannak.