A Létkategóriák Ismerete - Tattvák

Fordította és szerkesztette: Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.) 



Előszó

Az emberiséget mindig is foglalkoztatták a világ felépítésének kategóriái, a szubatomi részecskéktől kezdve a megnyilvánulás mezejéig, és azon túl is, ami nem látható. Önmagunk keresésének nélkülözhetetlen elemei ezek, mivel ami mikrokozmikus szinten létezik, az makrokozmikus szinten elementális erővel bír.

A yogikus tanításokban ma is ismerik a tattvák tanát, amelyet nagyrészt a Sāṃkhya-ból (a fordítását ITT olvashatod) és a Vedānta-ból vettek át. Java részt sajnos zavarosan, ezért a róla szóló ismeret nagy hiányosságot mutat. A yoga pedig nem csak a test āsana-ja, hanem a buddhi-é is, éppen ezért a yogikus útnak elengedhetetlen feltétele a yoga filozófia elsajátítása. A tattvák megismerésére kérlek tarts velem, és merüljünk el benne együtt.

A tattva szónak különböző jelentései vannak. Jelen összefüggésben hozzávetőleg "principíumnak" vagy "elemnek" fordíthatjuk. A tattvák tana a megnyilvánulások tagozódásával foglalkozik. Néhány védikus magyarázat számára homályos ez a tan, ezért szükséges, hogy megemlítsük, mivel többek között vele magyarázzák az embert és az emberi tapasztalás szerkezetét, és ezért a gyakorlat (sādhana) és a yoga is feltételezik.

Egyrészt a tattvák ontológiailag a valóság princípiumai, másrészt a tapasztalat állapotai és formái. Ami a "kibontakozásukat" illeti, meg kell ismételnünk, amit a megnyilvánulás nagy szakaszairól tanulunk, vagyis hogy nem szabad időbeli fejlődésre gondolnunk, mivel az időbeli állapot csak egy fejlődés egy bizonyos fokán jelenik meg és érvényes: egy olyan együttesben, amely időtlen, vagy olyan állapotokat is magában foglal, amelyekben az idő jelentése nem a szokásos.

Valójában az időbeli kibontakozás csak egy különleges létállapotnak felel meg; azok közé tartozik, amelyek közé az emberi állapot is; és a kibontakozásnak számtalan egyéb módja is van, amelyek ugyanígy lehetségesek, és ugyanígy megjelennek az egyetemes megnyilatkozásban. A tattvákra használjuk azt a képet, hogy az egészben különböző "szeletekben" működve jelennek meg; e szeletek egyidejűleg léteznek, az egyiket a másikba átváltozó funkciók hierarchiájaként.

Az idő törvényének - amely a tattvák kibontakozásának csak egy bizonyos szakaszában érvényesül - most megmutatott viszonylagossága megérdemli, hogy aláhúzzuk, mivel módot ad a pedáns filozófia különböző problémáinak kiküszöbölésére.

Például nem vethető fel az a kérdés, hogy a prexisztens Abszolútumból hogyan következett be az átmenet a végesbe, mivel az Abszolútum időbeli értelemben (már ha be lehetne határolni) nem "korábbi".

Megfordítva: a gyakrolat területén ebből az is következik, hogy abszurd az Abszolútumot egy időbeli sorrend realizáció fokozatai végeként tételezni. A saṁsāra (létforgás) szintjén, ahol megjelenik, az idő végtelen; így a hinduizmus azt tanítja, hogy "haladva" sohasem érjük el a világ végét, vagyis a felszabadulást, mert az a Most-ban van. Ez elvágja bármiféle evolúcionista agyrém gyökereit. Az Abszolútumot hoizontális irányban nem ragadhatjuk meg, sem vertikálisan, hanem csak ha megszüntetjük azt az állapotot - ti. az időbeliséget -, amely számára általában létezik. Az "előbb" és az "utóbb". És így tovább.

Az individuális tapasztalás kategóriájának vizsgálatához a buddhista hagyományvonalak és a hindu rendszerek is egy bizonyos 'közös nevezőhöz' nyúlnak vissza. Ez pedig a legősibb tanítás, amit úgy hívnak, hogy Vaiśeṣika, mely a létezés diagrammáinak az első két kategóráját tárja elénk, amit a későbbi ős bölcs Kapila Muni (i.e. 6 sz.) mélyebben felfedezett és megalkotta a 24 létkategórájának elméletet. Ez lett végül a Sāṃkhyayogadarśan filozófia, amely rég elveszett. Újragondolását Iśvarakṛṣṇa (5. sz) foglalta össze Sāṃkhyakārikā néven. A Śaiva bölcsek pedig további 10 kategóriát fedeztek fel és tettek hozzá (i.u. 6 sz.), s végül megszületett a Létezés 36 Kategóriája, ami 36 Tattva-ként ismeretes.

A kategóriák diagrammáinak vizsgálatáról teljes egészében később részletesen is szó lesz, de most elsőkörben nézzük meg a huszonnégy fogalom (tattva) kapcsolatát, mely a Sāṃkhya hagyományban ismert.



A Sākhya 24 tattva-ja


A Sāṃkhya [1] létkategóriái a következők: a magasabb elme, vagy ahogy én nevezem, a bölcs képesség (buddhi), az én-valamin által cselekvő (haṃkāra), az alacsonyabb elme (manas), az öt megismerő érzékszerv (jñānendriya), az öt cselekvést végző érzékszerv (karmindriya), az öt finom fizikai elem (tanmātra) és az öt durva fizikai elem (bhūta).


Az 5 jñānendriya ( megismerő képesség )

(jñāna = Bölcsesség, Tudás)

(4-8 Tattva)


Szervek + Hozzá kapcsolódó képesség

  • Srotra - Fül (hallás)
  • Tvak - Bőr (tapintás)
  • Chakshu - Szem (látás)
  • Jīvha, Rāsana - Nyelv ( ízlelés)
  • Ghrana - Orr (szaglás)


Az 5 Karmindriya ( cselekvő képesség )

(Karma = cselekvés)

(9-13 Tattva)


Szervek + Hozzá kapcsolódó képesség

  • Vāka (száj) /beszéd/
  • Pāni (kéz) /fogás/
  • Pāda (láb) /haladás/
  • Payu (ánusz) /testből való kifeléürítés/
  • Upastha (nemiszerv) /szaporodás/

És a Szervek által megismerhető objektumok


Az 5 Tanmātra

(14-18 Tattva)

  • Shabda (hang)
  • Sparhsa (érintés)
  • Rūpa (forma)
  • Rāsa (íz)
  • Gandha (szag)


Az 5 Mahabhūta, vagyis az öt lételem

(19-23 Tattva)

  • Ākāśa (éter)
  • Vāyu (levegő)
  • Agni (tűz)
  • Āpas (víz)
  • Prithvi (föld)


Az Antaḥkaraṇa-ról (belső szervek) - Az Egó kérdést érintve

Természetesen az elméletiségen túl, tulajdonképpen a buddhi (értelem) az, amely a Puruṣa-nak (Én) szolgáltatja az összes élményt, így az is, ami a Puruṣa (Én) és a Prakṛti (Természet) közötti finom különbséget feltárja. (Azért "az", mert nem önálló entitás.) Voltaképpen a buddhi az, ami a Puruṣa-nak minden tapasztalást szolgáltat, és feltárja a lélek és ösanyag közti különbséget, mert a Puruṣa az értelmen keresztül áll kapcsolatban az ősanyaggal. Na már most, a buddhi az egyetlen, amely az anyag és lélek érintkezését látva nehezen meglátható különbségükben segít tisztán látni. Ez a felismerés vezet a minden mástól való elkülönüléshez (kaivalya). Így közvetlenül a buddhi az, amely a személy mindkét célját, látást és megszabadulást szolgálja.

A megismerés és a tapasztalatok megélése azt a célt szolgálja, hogy a Puruṣa önmagára láthasson, az összekeveredett személyes és tárgyi létezés szétváljon, hogy a Puruṣa ne a kibomlott anyagi világon, ne is egy elképzelt személyiségen, hanem tisztán Önmagán alapuljon. A megkülönböztetés legmagasabb szintje az ember és a psziché megkülönböztetése. Minden, ami tudható a Prakṛti-hez tartozik, így a Prakṛti legfinomabb síkján kialakult Ahaṃkāra (valamin által cselekedni, nyugati értelemben egónak hisszük) és a manas (elme) is. Az Ahaṃkāra viszont nem "egó", hanem egy választóvonal. Mondjuk úgy, hogy tűzfalként működő program, amely úgy működik, mint egy gát. Az Aham, mint tudjuk azt jelenti Én, a kāra pedig a kartR szótőből ered, ami azt jelenti: "ami által tenni, alkotni". Tehát, az Ahaṃkāra az, mely által a Puruṣa a buddhin keresztül küld és fogad információkat, és amelyet arra használhat, hogy ami feltörekvő és lelkileg hasznos azt átengedi vele, vagy ami nem, azt meghagyja a manas számára. Ebből ered az, hogy aki csak a manas szintjén képes gondolkodni vagy felfogni dolgokat, annak úgy tűnik, hogy az Ahaṃkāra cselekedne. Ennélfogva és tévképzetéből adódóan a tudatlan lény "énképzőnek" hiszi. Eszköz tehát a manas, Ahaṃkāra és a buddhi is.

A buddhi működését tekintve hasonlatos a számítógép lebegő memóriájához (FPU), amely segít a processzornak és a ramnak abban, hogy az információkat az Ahaṃkāra segítségével szétválasztja, a processzornak meg a ramnak is a megfelelő helyére, így a funkciójukhoz mért adatokat pontosan megkapják. Nos, a buddhira nem tekinthetünk úgy, mint egy személyre, ahogy az Ahaṃkāra-ra sem, amely tőlünk (Puruṣa) függetlenül cselekedne. A buddhi a Prakṛti alatti program része, vagyis, az antakarana (belső szervek), a Jñānendriya (megismerés szervei), a Karmindriya (cselekvés szervei), a Tanmātra (finom alkotó elemek) és a Mahabhūta (durva alkotó elemek), mind mind a Puruṣa eszköze, hogy a megismerés oda visszajátszó folyamatában a Puruṣa elérje a három guṇa (kötőerők) kötődése alóli felszabadulást. Ezt amint elérte, akkor képes a Puruṣa a Ṣatkañcuka (hat burok, szubjektum és objektum) elemeinek meghaladására. Ha pedig nem, akkor továbbra is a manas szintjén reked, amely tele van csupa elmejátékkal és a spekulációval. Röviden ennyi.

Az Értelem (buddhi), elme (manas), és a valamin által cselekvő (Ahaṃkāra) létkategória (tattva) fontos elemei a Sāṃkhyakārikā-ból származik. Gyakorlatilag a Kashmiri Śaivizmus nem használja fel a Sāṃkhya-t, a Śaiva Siddhanta viszont igen. Bár a Śaivizmus a 36 tattva-kat használja, köztük a Siddhanta is, de a Sāṃkhya nem a 25 tattva, hanem annak értelmezése, vagyis szemlélete. Ez fontos nagyon.

Valamint van itt még 1-2 fontos dolog, mely félreértésre adhat okot:

Gyakran fordítják a citta-t gondolatnak vagy elme hullámzásnak is. Swami Lakshmana Joo (a Trika bölcse) is azt mondja, hogy a citta a gondolat ez igaz, de félrevezethető, vagyis félreérthető, mert a citta-ról nehéz beszélni megfelelő rendszer nélkül. A citta természete a gondolat, hiszen nincs citta a manas által gyártott gondolatok nélkül, nincs Ahaṃkāra gondolatok nélkül ....stb. De a citta nem csupán a gondolatot jelenti, hiszen ott van benne az intellektus is, de mivel ezek mind a manas által gyártott gondolatokon nyugszanak, működésüket tekintve, ezért a fenti állítás igaz, vagyis a citta: differenciált gondolat de ez csak így igaz. A spiritualitásba kezdő ember természete, vagyis számára a valóság ez a gondolatokra alapuló (manas) valamin által cselekvő (Ahaṃkāra) és értelem (buddhi) által behatárolt 'világ'. A megvalósított, vagy inkább felébredett jīva (individuum) számára a valóság Aham, mely túl van az elme irányítottságán, és ezt a Tudatosságot hívjuk Én-Tudatnak, vagy más néven: Śiva-tudatosságnak. Ez kimondottan a Śaiva Siddhanta legfőbb tanítása, mely nem összekeverendő a Kashmir Śaivizmus tantrájának Prakāśa-vimarsa fogalmával. Ezt gyakorlati szempontból úgy mondjuk, hogy annak számára ez a valóság, aki a paśu (ösztön léy) tudat szintjén van. Ezért indul így a Śivasūtra harmadik fejezete, ami az Āṇavopāya-t (cselekvés útja) írja le: "Ātmā cittam". Vagyis az Āṇava yogī számára a valóság a psziché (citta), ātmā (valóság) és cittam (tudat, vagyis gondolati konstrukció). Magyarul, az Āṇava yogī az, aki azért képes csak az Āṇavopāya-t gyakorolni, mert nem ismer a gondolatnál magasabb valóságot. Ezzel nem téged becsüllek le kedves olvasó, hanem annak okát, melyből kifolyólag az általad nem ismert doktrínákat és az azt képviselőket nem tudod hova tenni. Holott, ennek a nemtudásnak (avidya) a meghaladása sokkal előbbre viszi a keresőt, a megrögzült és általános, populáris tanításokkal szemben.

Az öt Prāṇa kapcsolata:

A Prāṇa-nak öt fő típusa ismert, ezek pedig a következők: a testben a mukhya-prāṇa a hamis én-képet formál az Ahaṃkāra-val találkozva, öt formát ölt magára, ami miatt az egyedüli lélek (Puruṣa) a káprázat hatása alá kerül. Ezek: 1. Udāna-vāyu (felfelé áramló prāṇa); 2. Prāṇa-vāyu (tovább áramló prāṇa); 3. Samāna-vāyu (egyensúly; 4. Vyāna-vāyu (kifelé haladó prāṇa); és 5. Apāna-vāyu (lefelé és felfelé haladó prāṇa). Ezeknek az állapota különféle tudati minőségeket hoznak létre. A yogii ezek uralásával, elméjét tisztán tarthatja, és rajtuk keresztül megőrizheti eredeti állapotát.



A Tattva Shodhana fogalma

षट् त्रिंशत् तत्त्वानि विश्वम्


" Ṣaṭtriṁśattattvasand vishvaṁ" - mondja a Parashurāma-kalpasūtra. - "Ez a univerzum nem más, mint a 36 tattva kategóriája".

Tehát mit jelent a tattva? Ha az univerzum ezekből a tattva-kból áll, akkor ezek valójában az alapvető lételemek digrammája. A tattva szó, a Tattva Shodhana [2] meghatározása szerint, értsd, örökkévaló és el nem pusztítható létkategória. Ahogy egy téglából, habarcsból, fából, vasból stb. építenek épületeket, az univerzum mind tudatos és öntudatlan (cetana és acetán) lényekből áll, amit tattva-ként neveznek. Csakúgy, ahogy az épület alapelemeit a bontáskor elkülönítetik, tégla, fa, vas, stb. a lételemek is külön-külön vannak, egymásra épülve, és a pralaya idején ez az univerzum visszahúzódik ezekbe az alapvető elemekbe, és újra felszívódik a Brahmanba, anélkül, hogy elpusztulna és újra előjönne a teremtés következő ciklusa során.

A Valóság tekintetében, azonban csak két tattva van: "Śiva" és "Śakti", és a fennmaradó tattva-k a két tattva kiterjesztése. A 36 tattva-t három fő területre csoportosítják: a Śiva-tattva, a Vidyā-tattva és az Ātmā-tattva. Mindezek a Mahāpralaya idejében felszívódnak a Śakti-tattva-hoz, és újra megjelennek a teremtés helyén.


A 36 tattva:


PARAMAŚIVA
-परमशिव-
(A Legfőbb Śiva vagy mindennek Forrása)

1.Śiva, a Teljes Valóság, mely a tiszta öröklét - Örök - tudatosság.

2. Śakti, a végső alapelv hatalmi aspektusa, mely valójában nem különül el Śivától, hanem pusztán csak a fel nem világosult szemszögből tűnik olyannak. A Śakti az egész transzcendentális megnyilvánult és megnyilvánulatlan világmindenség. A yogī a Śaktit tökéletes boldogságként tapasztalja (ānanda) meg.

3. Sadāśiva (Örök Jóság, Tudatosság) vagy Sādakhya (Öröknek - nevezett) az Egyetlen Létező akarati aspektusa. A yogīkus felismerés mérlegében e magasztalt fogalom az "Én ez vagyok" eksztatikus tapasztalata, melyben a Tudatosság bizonytalanul önmagával találkozik, mint egy tárgyal.

4. Īśvara (Világ Ura), a lelki fejlődés egy további állomása, ahol a tárgynak vagy a világegyetemnek "ez az" (idam - mindez) oldala még kihangsúlyozottabb. E szinten inkább az "Ez én vagyok" eksztatikus tapasztalata élhető át, mint az "Én ez vagyok" érzése.

5. Sadvidyā (Örök Teljes tudatosság) vagy Suddha-vidyā (Tiszta tudatosság) a tökéletes egyensúly eksztatikus tapasztalta az egyetemes Tudatosság (Én) és a tárgya (ez) között.

6. Māyā (Śiva játékának kiterjesztő fenntartó aspektusa), az úgynevezett tisztátalan (asudha) fogalmak közül az első, mert ez annak ötfajta hatásán keresztül viszonylagossá teszi a létezést. Ezeket a hatásokat burkokként (kanyesuka) is ismerik. Azért utalnak ilyen formában rájuk, mert elpalástolják az igazságot (ezáltal az individuum tudatlansága), mely kizárólag az egyetlen Öröklét - Örök-tudatosság, ami maga Śiva. Ez az öt hatás a következő (7-11).

7. Kalā (Rész), mely másodlagos vagy részleges, időszakos teremtést jelent.

8. Vidyā (Ismeret, tudás), ami korlátozott ismereteket jelzi szemben az örökkévaló tudománnyal (Adhyātmāvidyā).

9. Rāga (Szenvedély, ragaszkodás), mely sokkal inkább a korlátozott tárgyak iránt, mint az egyetemes tökéletes boldogság és elégedettség iránt érzett vágy.

10. Kāla (Idő), ami az örökkévalóság ideiglenes rendezettséggé csökkenése, a múltra, a jelenre és a jövőre osztható (Trikāla).

11. Niyāti (Sors, személyes), ami a karma törvényére, az örökkévaló szabadsággal szembenállóra és az Istenségtől függésre utal.

12. Puruṣa (Férfi), mely az egyéniesített lét, a szubjektív tapasztalat forrása, ami a Māyā-tattva tevékenységéből ered. Az itt használt puruṣa különbözik a klasszikus jógában alkalmazott puruṣa-tól, amelyről Patañjali mint a létező végső transzcendentalitásról beszélt.

13. Prakṛiti (Természet), ami a megnyilvánulás egész tárgyi aspektusának közege. Eltérően a klasszikus jógától és a Sāṃkhya-tól a Kashmíri Śaivizmus azt tételezi fel, hogy minden puruṣának saját prakṛiti-je van.

14-36. A fennmaradó huszonnégy fogalom (tattva) a Sāṃkhya hagyományban is ismert. Ezek a következők: a magasabb elme, vagy ahogy én nevezem, a bölcs képesség (buddhi), az én-képző (ahaṃkāra), az alacsonyabb elme (manas), az öt megismerő érzékszerv (jñāna-indriya), az öt cselekvést végző érzékszerv (karmendriya), az öt finom fizikai elem (tanmātra) és az öt durva fizikai elem (bhūta).

" śrībhavānīśaṅkarasuprabhātam vāgarthāviva sampṛktau vāgarthapratipattaye jagadaḥ pitarau vande pārvatīparameshvarau"

(श्रीभवानीशङ्करसुप्रभातम् - Śrī Bhavānīśaṅkara Suprabhātaṃ)

Śiva-tattva, amely a 36 tattva első és legfontosabb végső teljessége, az abszolút lény, amely a "kevalanijarūpa" állapotában van, amikor semmi más nem létezik a Śakti-tattva mellett. A lalitāhahasranāmā "maheshvaramahākalpamahātāṅdāvasākśhiṅī" csak ezt a koncepciót jelzi. A Bhaskararāyā ezt a következőképpen értelmezi:

  • A mahāpralaya nevű nagy végső feloldódás idején egyedül Shiva marad és boldogságos személyiséggel rendelkezik, és visszavonja az univerzumot, ami a mahātāṅdava-t eredményezi. Ezen a ponton nincs más a Ő mellett, ezért egyedül Ő a tanúja ennek (mahāsākśiṅī). A bhāskararāya ebben a kontextusban a pajcadashīstava -

kalpopasaṁharaṅakalpitatāṅdavasya devasya khaṅdaparashoḥparabhairavasya | pāshāgkushaikśavaśarāsanapuśpabāṅaiḥ sā sākśhiṅī vijayate tava mūrtirekā||

Az itt említett Śakti-tattva nem más, mint az abszolút lény jagat sisṛkṣā, azaz a világegyetem létrehozásának vágya. Ha a "kevalacit" "prakāśa" aspektusának egyetlen létezése a shivatattva, akkor a "vimarsa", amit a "prapajcavāsanā" -nak neveznek, vagy a világegyetem létrehozására irányuló vágynak, akkor az Śakti-tattva. A Śiva-Śakti-tattva-k megértésében egyedül a fennmaradó tattva-k megértése áll, mivel ezek a két primordiális tattva-ból származik.



A 36 tattva kifejtése a tapasztalásban


Paramaśiva Tökéletesen Nyugszik Önmaga Szabadságában. Felteheted a kérdést [3], hogy akkor mégis miért nyilvánít meg Univerzumot, ami elfedi ezt az állapotot. Helyes, tedd is fel. A válasz a következő:

Képzeld el, hogy a legeslegerősebb szexuális extázis kellős közepén vagy és a Gyönyör annyira nagy, hogy egyszerűen nem bírod tovább. Szinte imádkozol, hogy legyen vége, mert belepusztulsz. Amikor Paramaśiva számára túl nagy Önmaga Élvezete, akkor egy kicsit pihenni akar. Ennyi az egész. A paradoxon ott van, hogy Paramaśiva természetesen sosincs túlcsordulva Önmagától, de mégis megnyilvánítja az Univerzumot. Ez a paradoxon az elméd miatt van, hiszen az duális.

Az az állapot, amikor Paramaśiva megelégeli Önmaga Gyönyörét (Szabadságát) és kicsit pihenni akar, az a tudatlanság megteremtésének első mozzanata.

Az első állomás a Śivatattva. Ezért nem beszélünk Paramaśivatattva-ról, mert ebben az analógiában értelmetlen lenne. A tattva már egy alászállás.

Ez az alászállás egy előkészítő fázison megy keresztül, ahhoz, hogy végleg megteremtődjön. Ez az előkészítő fázis az első öt tattva.

A Śivatattva nincs shakti tattva nélkül, ezért valójában ez négy tattva. Nem baj, ha ez most ködös, sokáig az lesz még. A lényeg, hogy figyelj arra, amit írok.

Az első mozzanat tehát a Śivatattva + Śaktitattva egyben. Ennek az állapotnak a természete ( vagy shuddhavikalpa-ja ) az Ahaṃ. Ez azt jelenti: ÉN VAGYOK. Paramaśiva állapota annyira Magas, hogy még az ÉN VAGYOK feletti állapotot is érinti. Hogy lehetne valami nagyobb az ÉN VAGYOK-nál? Úgy, hogy az ÉN VAGYOK csak akkor tud megfogalmazódni benned, akármilyen magasrendű, ha az elméd működik. Vagyis a Śivatattva(+Śaktitattva) az Ahaṃ. Gyakran ezért írunk csak Śivatattva-t.

Ennek az állapotnak a természete : ānanda, vagy Extázis. Paramaśiva Természete nem ānanda, hanem svātantrya, vagyis Teljes Szabadság. Ez a MINDEN EGY SZABADSÁGÁNAK állapota. Az ānanda pedig az ÉN VAGYOK GYÖNYÖRÉNEK állapot.

Amikor tehát az alászállás megindul, az első állomás az ānanda. Az aananda nem a minden egy állapota, hanem a CSAK ÉN VAGYOK állapota, melynek felismerése spirituális extázist jelent. A svātantrya e felett áll, mert erről nem lehet semmit mondani. Még annyit sem, hogy ÉN VAGYOK. Ezeket csak később fogod megérteni. Az ānanda azért "kisebb", mint a svātantrya, mert az ānanda az az állapot, amikor végre Önmagadra ismersz, ám ahhoz, hogy ennek extázisát átéld az szükséges, hogy ne zavarjon semmi más. Csak Te Magad Legyél. Ez a nimīlana samaadhi, vagy transz csukott szemmel ( Univerzumot felfogó érzékekkel). Ez pedig egy függőséget teremt. Vagyis a Śivatattva-ban NINCS Univerzum megnyilvánulva, azért, hogy élvezhesd Saját Magad Gyönyörét. Ez "csupán" ānanda vagy Ahaṃ vagy Śivatattva. A svātantrya viszont a Szabadság állapota, vagyis nem függ attól, hogy van-e Univerzum megnyilvánulva vagy nincs. Ez az unmīlana samādhi, vagy transz nyitott szemmel ( Univerzumot felfogó érzékekkel. Ez a jagadānanda.) Az ānanda a Gyönyör, a svātantrya viszont a BÉKE állapota. A BÉKE ( természetesen spirituális BÉKE ) állapotában nincs szükséged Önmagad Extázisára, mert MINDEN TE VAGY, az esetleges tudatlanság is. Nincs különbség Paramaśiva számára tudatlan és tudó közt, māyāśakti és svātantryaśakti közt. Ennek elérése csak az ānanda elérése UTÁN jön el. Śiva alászáll, te, mint yogi viszont emelkedsz. A létra ugyanaz. Képzeld el vizuálisan a tattvarendszer és könnyebb lesz, segítségnek itt egy táblázat.

A Śivatattva-ban NINCS Univerzum megnyilvánulva mert ez még csak az alászállás első állomása. Paramaśiva TISZTA TUDATOSSÁG, másnéven SZABADSÁG semmi egyéb, ezért még az sem merül fel, hogy az ÉN Gyönyöröm, vagy nem az ÉN Gyönyöröm. Paramaśiva e kettősség felett áll.

Ahogy az alászállás tovább folytatódik, az Univerzum elkezd megjelenni Śiva-ban, mint egy mag, ami éppen a csírázás pillanatában van. A Śivatattva-ban még a csírázás SEM indul meg, csak létezik a csíra (majdani csírázásának) lehetősége.

A következő tattva tehát a Sadāśivatattva. Ebben az állapotban az Univerzum sejtelem formájában elkezd megnyilatkozni. Ez az icchāśakti (akarat ereje). Ez tehát egy látens állapot, mint amikor csak dereng valami az elmédben, de nem tudod "megfogni a gondolatot még". Ha írtál már verset, akkor ismered ezt az ideiglenes állapotot. Ez az ihlet születésének homályos állapota. A Sadāśivatattva ennyi. Itt az Ahaṃ nem kerül háttérbe, hiszen az Univerzum még túl gyenge ahhoz, hogy teljesen megzavarodjon tőle Śiva és elfelejtse Önmagát. Ezért ez a tattva : Ahaṃ idam. Vagyis az Univerzum ( idam ) már jelen van, kezd jelen lenni, de az Ahaṃ ( Én ) erősebb még.

Ahogy megyünk tovább a tudatlanság kifejlődése felé, a következő állomás az Īśvaratattva. Ez az az állapot, amikor az Univerzum a korábbi homályos fázisból elkezd egy határozottabb, kivehető formát ölteni. Mint, amikor már dereng, hogy az a vers mi is akar lenni, már megvan a hangulat, jönnek lassan a szavak, egy-egy rím is sejteti magát. Tehát a vers megszületése közeledik, egyre jobban. Ez a jñānaśakti (tudás ereje). Az icchāśakti az Akarat Śaktija, mely a Sadāśivatattva maga. XY, a költő példájával nézve: ez az az állapot, amikor XY-ban elkezd jönni az ihelt, de még türelmesen vár rá. A valódi költő engedi a verset megszületni, nem görcsöl rajta, hogy mit írjon. A nagy költő csak eszköz és a vers önmagát írja.

Az Īśvaratattva pedig az az állapot, amikor a várás után, a vers részletei elkezdenek feltárulni és nekiállsz leírni az első szavakat, gondolatban. Még nem papírra. Mintegy mentális vázlatot készítesz, csak jegyzeteled a feljött szavakat egymás alá magadban, de a vershez még nem kezdesz hozzá. Az Īśvaratattva ilyen. Az Univerzum vázlat állapotának tattva-ja. Már több, mint sejtelem, de még nem nevezhető Univerzumnak teljesen. Mint ahogy a vers is még csak készül ekkor. Ezek az előkészületek. Az Īśvaratattva az: idam Ahaṃ. A Sanskrit itt szórendfordítással jelzi, hogy az Univerzum már nagyobb figyelmet kap, mint az előző tattvában, hiszen sejtelemre nem tudsz figyelni még. Az Ahaṃ vagyis az ÉN még mindig dominánsabb, de a szórend egyszerűen technikai értelemben jelzi, hogy mostmár át-át kacsintgatsz erre az Univerzum-kezdeményre, mert már valami megfogható kezd kitárulni belőle. Mint amikor már kíváncsi kezdesz lenni, hogy mi sül ki ebből a vers-ihletből. Ez a Tudás, vagy jñānaśakti. A Sejtelem állapota az Akarat, a figyelem odairányulása a Tudás. Tudni akarod már, hogy mi ez a sejtelem-univerzum.

Az ötödik tattva a shuddhavidyā vagy sadvidyā (Tiszta Tudás), melyben az Univerzum még erősebb, de még mindig nincs kész. Ebben az állapotban Śiva már egyenrangú mértékben látja Önmagát és az Univerzum lehetőségét, vagyis ez az alászállási folyamat, melynek lazán véve első állomása a sadaashivatattva: egy átmenet. Egy szilárdulási folyamat.

Újra és mélyebben:

A Sadāśivatattva-ban az Univerzum sejtelme megjelenik, de ez még nem különösebben köti le Śiva figyelmét. Számszerűsítsünk (csak) a példa kedvéért. Az jñānaśakti aránya legyen itt 80%, az idam pedig 20%. 20%-ra nem mondhatjuk, hogy 0, de azt sem, hogy labdába rúghat a 80 mellett. Ez a sejtelem. Ez az Akarat állapota. Hiszen mi másból is jöhetne létre ez a 20%-is, ha nem Śiva Saját Akaratából? A Śivatattva-ban 0%-os állapotban van az Univerzum, hiszen Teljesen Śiva-ban tartózkodik. Amíg bent van, az az ānanda. Ahogy elkezd megnyilvánulni, az ānanda azonnal csökken. Ezért a következő tattva ( Sadāśiva ) már nem ānandaśakti, hanem icchāśakti, bár bizonyos Extázis itt is jelen van, de nem 100, csupán csak 80%. Mondjuk. Ez így szájbarágós, de tiszta.

Az Īśvaratattva esetében, mivel a feltáruló Univerzum egyre "közelebb" van, ezért Śiva figyelme, egyre jobban ráirányul. Mostmár nem csak sejti ( Akarat ), hanem mostmár kíváncsi vagyis TUDNI AKARJA, hogy mi ez a közeledő Univerzum. Vagyis a figyelem megoszlása már nem 100 - 0 (Ahaṃ 100 -idam 0 ( ezért csak Ahaṃ) ), mint a Śivatattva-ban, nem is 80 - 20 ( ahaM -idam ), mint a sadaashivatattva-ban, hanem 60 - 40. Az Ahaṃ mértékének ( most számmal kifejezett ) csökkenése az ānanda vagy extázis intenzitásának csökkenését jelenti, hiszen az Univerzum közeledik és beárnyékolja azt, mint Hold a Nap-ot. ( mint Śakti, Śiva-t ).

A sadvidyātattva-ban az Univerzum-ra fókuszáló figyelem és az ÉN-re fókuszáló figyelem kiegyenlítődik. Vagyis Ahaṃ - idam 50%-50%. Ez az Univerzum megnyilvánulásának azon utolsó fázisa, amikor még nem tűnteti el az ÉN Ismeretét, hiszen az idam nem gyűri le az Ahaṃ -ot. (50 nem nagyobb 50-nél).

Ez a kriyāśakti (tett ereje) állapota, mert itt XY, a költő már megfogja a tollat, ugyanis hamarosan írni kezdi a vázlatban már kész verset. Még nem kezd el írni, csak majdnem. A cselekvés beindulni kezd.

Aztán XY megteszi a következő lépést és elkezdi ténylegesen megteremteni a verset, vagyis hozzáfog az íráshoz. Ez a következő tattva, a māyātattva állapota. Az Ahaṃ - idam aránya itt drasztikusan megváltozik. Az Ahaṃ eltűnik és az idam kap minden figyelmet:

Ahaṃ - idam = 0 - 100. Ez a tudatlanság állapota. Śiva-ról itt már nem beszélünk, hiszen Śiva SZABDSÁG folytán mindig Ismeri Önmagát, akár van jelen Univerzum, akár nem. A māyātattva tehát megteremti : A jīva-t.

Hogyan?

Úgy, hogy Śiva-ra kiterjeszti 5 burkát, a Kañcuka-kat (kañcuka, ejtsd: kánycsuka ). Ennek eredménye a jīva, vagy ahogy a tattvarendszer nevezi: a Puruṣa. ( jīva , puruṣa, aṇu, nara, paśu... ezek mind a tudatlan létező nevei ).

A kañcuka-k Śiva attribútumai, csak māyātattva által kifordítva.

Míg Śiva természete : cit-ānanda, icchā, jñāna, kriyā [Śiva-Śakti, Sadāśiva, Īśvara, sadvidyā ]

Addig a jīva természete : kalā, vidyā, rāga, kāla, niyati. [ vagyis korlátolt cselekvés, tudás, akarat..korlátolt ānanda azaz idő és korlátolt tudatosság, vagyis tér. ]

A burkok nem mások, mint Śiva természetének kifordított, vagyis korlátolt aspektusai, ezért fordított sorrendben jönnek létre.

Ez a fentebb említett felejtés végső kivitelezése.

A kriyā vagy sadvidyā vagy māyā által korlátolt változata az, amit az individuum vagy jīva : kalā-ként vagy korlátolt cselekvésként tapasztal. Ez Śiva kriyāśakti-jából ered. Ami Śiva-nak az "utolsó" az a jīva-nak az első, így fordított a sorrend.

A korlátolt cselekvés nem más, mint annak tapasztalása, hogy hiába cselekszem, mindig van olyan, amit nem tudok megtenni. Pl.: nem tudsz repülni. De ha éppen eszel és nyeled le a falatot, akkor nem tudsz inni pohárból. Vagyis a cselekvésed korlátolt. Ezenkívül itt lép színre a kārmamala is, amely a kalā burok korlátolt cselekvése mellé még azzal is boldogítja a jīva-t, hogy az állandóan, akar valamit cselekedni, ami mindig korlátolt lesz. Rá van kényszerítve a korlátolt cselekvésre. Hiába tudja, hogy korlátolt, nem tud nem cselekedni, amíg a kārmamala aktív. Ez a kārmamala szerepe.

A következő burok a vidyā, mely korlátolt tudás, s ami Śiva jñānaśakti-jából jön létre. Az említett példa a cselekvéssel ide is érvényes, csak tudással. Sokmindent tudhatsz, de sohasem tudhatsz mindent jīvaként. A következő burok rāga, mely Śiva Akarat Erejéből jön, s mely nem más, minthogy hiába akarsz mindent, mindig lesz olyan ami nem sikerül, mindig lesz olyan, ami nem lehet a tiéd, mert akaratod korlátolt, ezért ezt vágyként tapasztalod. A jīva-nak Akarata nincs. Csak vágya.

A következő burok a kāla az idő, mely Śiva ānandaśakti-jából származik. ānanda a Jelenlét Gyönyöre, az ÉN VAGYOK állapota. Az ÉN VAGYOK Gyönyörében csak Örök és Ragyogó Extázis van jelen. Ha ez megszűnik (megfordul māyā által), az Örök Extázisnak vége, eredménye a szenvedés, mely nem örök (!), vagyis ez a burok: az idő tapasztalata a tudatodban, múlt, jelen és jövő állandó kálváriája. Amíg az idő dolgozik a jīva tudatában, addig a múlt és jövő ellentétjének tapasztalása miatt mindig jelen lesz számára a megszűnés káprázata. Ezért nem örök az idő. Örök az Én Gyönyöre kizárólag. Ezt a tudati princípiumot, amit a kāla vagy az idő burka terjeszt ki, a jīva halálfélelemként tapasztalja. [ Ezért kapcsolódik össze kaalii az Idő Gyilkosa és a halál, ezért Ő a Halál Anya. Kālī más szempontból a halál gyilkosa. Kālī vagyis svātantryaśakti képes elpusztítani a halál tudatát benned. ] Az utolsó burok a niyati vagy tér. Śiva citśakti-ja MINDENT áthat, vagyis pontosabban nem létezik az a kérdés, hogy mindenhol jelen van-e. Ez is szintén az Öröklét állapota, csak annak Közepe. Ez a Śivatattva. Ez a Szív (Hṛdaya).

Ennek korlátolt változata a Mindenütt Jelenlévőség eltűnése, melyet a jīva vagy Puruṣa: térként tapasztal. A megértés kedvéért most mintha szébontottuk volna a Śiva és a Śakti tattva-t, de valójában ez csak a Śivaśakti állapot két ( kizárólag szóban megfogalmazható aspektusa ). Śiva és Śakti annyira egyek, hogy a két legfelső śaktiból vagyis cit és ānandaśakti-ból származó burok, vagyis korlátozás, még az individuum tudatlan állapotában sem szétbontható. Ez egy óriási misztérium, ami képes feltárni Śiva Szabadságát. Ezért tapasztalod egynek a teret az idővel. Ez a kapcsolat a tudatban van. Erre nem az okosok jönnek rá ( pl fizikusok ), hanem képtelenség nem rájönni, mert ezt minden individuum tudja. A tudósok csak megfogalmazzák szóban. A Puruṣa akkor is tudja, ha nem beszél róla. Minden Puruṣa. Tér és idő azért nem választható szét, mert azok forrása a Tudatosság és annak Extázisa, vagyis cit és ānanda (Śiva és Śakti) is Egyek. Beszélhetsz elméletben külön térről és külön időről ( ahogy Śiva-ról és Śakti-ról ), de gyakorlatban nincs egyik a másik nélkül. Nem tudsz a térben haladni, csak ha telik közben az idő. Idő nélkül nem tudsz megkülönbztetni két pontot, mert a két pont gondolata közt idő telik el. Legmélyebb szinten.

Az elme cseles. Mondhatnád, hogy héé, akkor is telik az idő a tudatomban, ha egyhelyben állok ( és nem viszonyítok más ponthoz ). Nem mozgok sehova. Igen ám, de az "egyhelyben", csak a Tér-ben létezik. Egy hely, mely meg van különböztetve az összes többi másik helytől, ahol éppen ( most ) nem vagyok. Tér és Idő mindig együtt van.

Ez az öt burok létrejön Śiva természetéből és kész is a Puruṣa, aki az öt burok miatt állandóan szenved. Az öt burok maga Śiva természete, de a māyātattva ezt másképp mutatja.

Megfigyelhető, hogy a burkok minden felsorolt példájában ott van a dualitás.

1. Korlátolt cselekvés : Meg tudom tenni, nem tudom megtenni.

2. Korlátolt tudás : Tudom, nem tudom.

3. Korlátolt akarat ( vágy ) : Ezt megkapom - azt nem kapom meg

4. Korlátolt gyönyör ( idő ) : Múlt - jövő

5. Korlátolt tudatosság ( tér ) : Itt -ott, se itt, se ott

Ez azért van, mert a burkok vagy Kañcuka -k a māyātattva-ból származnak, a māyātattva kellős közepén, pedig a māyīyamala tündököl, ami nem más, mint a dualitás kiterjesztője. A māyīyamala az, ami dualitást generál. A dualitás aztán formát is kap, amint az első burok megjelenik, aztán újabb formát a következőben, de minden burok méhe, a dualitás.

A kārmamala és a māyīyamala tehát kifejtve.

A végső kérdés az, hogy mégis mi az Āṇavamala?

Az Āṇavamala nem más, mint az az első pillanat, amikor Paramaśiva kicsit "lazítani akar" és megindul az Univerzum kitejredése. Ahogy az Univerzum is fokozatosan terjed ki és megteremni csak a māyātattva-nál fog, úgy az Āṇavamala is egyre erősebbé váik és TELJES funkcióját a māyātattva felett éri el. Ezt nevezzük mahāmāyā-nak, mely a māyātattva egy rejtett, felső rétege. Itt honol az Āṇavamala. A dualitás ( māyīyamala ) és a cselekvésre ösztönzöttség ( kārmamala ) felett. Ez a spirituális tudatlanság maga. Ebből származik a dualitás is. Az Āṇavamala nem más, mint NEM TUDÁSA, vagyis elfelejtése annak, hogy Ki Vagy Valójában. Ez egy akkora teherré válik mire "elkészül" a jīva hátán, mint egy szikla, amit képtelen levenni. Akárhogy töri a fejét, az individuum nem képes rájönni, hogy Ő ki, ezért azt sem tudja, hogy mi ez a nyomás, amit összességében ÁLLANDÓ SZENVEDÉS-ként tapasztal. Lehet olyakor könnyebb az élet, olykor nehezebb, de ez a szikla, ez a nyomás, mindig jelen van. Ez az individualitás terhe: az Āṇavamala.

Az Āṇavamala: felejtés. Śiva elfeledteti Önmagát jīva-ként. Átvitt értelemben a jīva-ban. Mivel Śiva mindig Tud Önmagáról, akármilyen Univerzumot lebegtet előtte Śakti ( ahogy láttuk az első öt tattva-nál ), ezért az első lépés a felejtés megalkotása. Enélkül māyāśakti azt csinálna Śiva-val, amit akar, nem felejtené el Önmagát. Ám Ha előbb a Játékba behozza a felejtést, a többi már csak hab a tortán. Ez az Āṇavamala, a Játék alappillére, a felejtés bére.

Tehát az Āṇavamala teljes egészében, teljes funkcionalitását tekintve a mahāmāyā-ban van, vagyis a māyātattva csúcsán, míg a māyīyamala a māyātattva közepén, a kārmamala pedig a maayaatattva alján, vagyis az első burokban.

Viszont az Āṇavamala első csírája már a Śivatattva-ban feltárul. Hamarabb, mint az Univerzum csírájának nyílása, ami a Sadāśivatattva.

Amit Śiva számára egy alászállás és a tattva-k szisztematikus rendszerében adható meg ( az intellektus számára ), addig a yogī útja ugyanezen a rendszeren felfelé vezet. Meg kell vizsgálni a yogī szemszögéből is a tattva-kat, különben a megértés nem teljes. Vagyis a yogī akkor érti meg a tattva-rendszert maradéktalanul, ha azon végigment, alulról és újra Śiva-vá vált.

Az a cél a yogī számára, aki gyakorlatilag a māyātattva-ban csücsül és onnan nézi a Prakṛti-ből feltáruló világot, elméjét, egóját, elemeket...

A Puruṣa csak a táblázatban felrajzolva van a maayaatattva alatt. Valójában a Puruṣa a māyātattva-ban él. Ide vonul vissza teljesen akkor, amikor mély-alvásban van, vagyis nem szemléli az ebből kibontakozó mentális és külvilágot. Ez az üresség állapota. Ez a māyātattva. Kārmamala nélkül (vagyis mély-alvásban) a dualitás egyszerűen az Éberség (ānanda) teljesértékű hiányaként mutatkozik. Ha emellé feltárul még néznivaló is ( mentális és külvilág svapna és jāgrat, vagyis álom és ébrenléti tudatállapot), akkor az Ébersége hiánya kiegészül azzal, hogy a Puruṣa ezekre figyel. Ezért természete elsősorban a dualitás, mely dualitás formát ölt, a korlátolt : cselekvés, tudás és akarat, valamint az idő és a tér tapasztalatában. Az individuum mindössze ezt az öt erőt tapasztalja, bár az élet sokkal részletesebbnek tűnik, de a képzett intellektus mindent vissza tud vezetni erre az öt burokra, akármit is tapasztaljon az életben.



A Māyā problémaköre


A Kasmiri Śaivizmus mágikus ékköveinek [4] ez a fontos részlete, a māyā (illúzió) valójában svātantrya (szabadság).


यस्याः प्राप्येत पर्यन्त-विशेषः कैर्मनोरथैः.

मायामेकनिमेषेण मुष्णंस्तां पातु नः शिवः .73.

yasyāḥ prāpyeta paryanta-viśeṣaḥ kairmanorathaiḥ /

māyāmekanimeṣeṇa muṣṇaṁstāṁ pātu naḥ Śivaḥ // 73 //


Hadd védjen meg minket az Úr Śiva (pātu naḥ Śiva; naḥ jelenti, mi), hadd Śiva minden oldalról megvédjen minket, akinek māyā, akinek illúziós energiája māyā, paryanta viśeṣaḥ kairmanor-athaiḥ prāpyeta,. . *.

Paryanta viśeṣaḥ: Paryanta viśeṣaḥ jelentése, az utolsó megértése, ami māyā valójában. Māyā csak az Úr Śiva álcázó természete. Az Úr Śiva elrejtő ereje māyā. De valójában ez a māyā eltitkoló ereje csak az Úr Śiva svātantrya śaktija.

Māyāśakti és māyātattva nem ugyanaz. Lássuk a különbséget:

Svātantrya śakti és māyā egy. A Svātantrya śakti az az energiaállapot, amely képes lemenni és újra feljönni. A māyā pedig nem ilyen. Māyā megadja neked az erőt, hogy lejöjj, de hogy fel menj, azt nem. A Māyā śakti az az energia, egyetemes energia, amely az egyéni lény, az egyéni lélek tulajdonában van. Ugyanezt az energiát, amikor az Egyetemes Lény birtokolja, svātantrya śakti -nak hívják

Śiva Természete nem más, mint Śakti. Mindig. Akármilyen állapotáról, aspektusáról beszélünk Śiva-nak, mindig tudjuk definiálni az ahhoz tartozó erőt. Pl.: Sadāśiva ereje az icchāśakti. Śiva ereje ānandaśakti. A Legmagasabb Állapotban pedig:

Paramaśiva Ereje : svātantryaśakti vagy az Abszolút Szabadság.

Miután svātantryaśakti nem más, mint Paramaśiva Szabadsága és Paramaśiva Saját Szabadságából terjeszti ki ezt az egész Játékot, amit a tattva-kon keresztül érthet meg a yogī, ezért az az Erő, mely ebben az alászállásban VÉGIG működik nem más, mint svātantryaśakti. Mivel azonban ez a mozgása svātantryaśakti-nak a dualitás kiterjesztése felé mozog, ezért ezt a funkciót : māyāśakti-nak nevezzük. Ez nem egy külön Śakti. Ez svātantryaśakti : Játék kiterjesztő és fenntartó funckiója. Amikor ez a Játék véget ér, akkor kiderül, hogy ami a tudatlanságot okozta, az ugyanaz, ami emögött Állandóan Mentes volt a Tudatlanságtól, vagy svātantryaśakti. Māyāśakti tehát egy ideiglenes eltávolodás káprázatát jelenti Önmagadtól, ezért keresed Önmagadat mindig MÁSBAN, individuumként. Tárgyakban, elmédben, stb..

Mivel māyāśakti, aki az egész tattvarendszert áthatja gerincként, forrása svātantryaśakti, ezért a māyāśakti-ban mindig van egy vékony kis lyuk, amin keresztül māyāśakti forrása ( svātantryaśakti ) meg tudja mutatni az individuum-nak, hogy ez a māyāśakti valójában svātantryaśakti. Amikor ez megtörténik ( mely svātantryatól függ vagyis a Szabadságtól ), azt nevezzük Śaktipāta-nak, vagyis (svātantryaśakti) alászállásának (pāta). [ śaktipāta ]. Hogy ez azonnali felszabadulást eredményez, vagy fokozatosat, azt szintén svātantryaśakti vagyis Śiva Szabadsága dönti el, nem a māyāśakti által fenntartott individuum. Ez a pillanat a felfelé haladás első lépése.

Māyāśakti-nak a māyāattva csupán egy állomása, ahol Śiva helyet foglal Puruṣa-ként és várja, hogy felszabadítsa saját magát, ami persze csak Játék, hiszen Śiva MINDIG ÖNMAGA.

Ez a nonduális Śaivizmus.



A tattvák meghódítása


A Trika iskola szövegeiben a valóság kategóriáinak ( tattva ) yogikus meghódítása vagy folyamata ( dhāraṇā ) sorozatként jelenik meg. A dhāraṇā-k ( "önmegfigyelések" ) a meditációs gyakorlatok összetett sorozatai, amelyek egy olyan szemléltetési pontra összpontosítanak, ami az észlelési állapotok hierarchiájának céljaként, a yogī-t egyre közelebb hozza a legfőbb észlelő, azaz Śiva szintjéhez; ez a meditáció és vizualizáció a 36 tattva hierarchiájának sémáján alapul. Somadev Vasudeva szerint az eljárást így lehet leírni:


"A Yogin azzal kezdődi, hogy kikapcsolja az elmét a külső ingerektől, majd rögzíti azt egy tattva-ra ( pl. ṛthivī, földre, vízre stb. ), majd az egyre mélyülő abszorpcióval, elérve a valóság internalizált képét, összehasonlítja az eddig elért legmagasabb szintű tapasztalásával. Így az érvelés ( tarka ) ontológiai értékmegítélése révén rájön, hogy mind ez különbözik a Śiva-tól, és így meghaladja azt; a Yogin felemelkedése elkerülhetetlenül közelebb hozza őt a valósághoz, amely az összes út zenitjén végén Śiva áll."


Egy példa az értelem ( buddhi ) tattva meditációjára a Mālinīvijayottaratantra-ból :


"A szívben, a felkelő nap színével egy nyolc szírmú lótuszra gondolva, amelyek tartalmazzák a [nyolc bhava-t] dharma-t stb., a [yogin] értelme egy hónap alatt stabilizálódik. Hat éven belül pedig a Sruti ( szentírás ) ismerete lesz meg benne. Rá három évre ő maga is a szentírások feltárójává (kommentátor) válik. A saját [fizikai] formájában ott (a szívében) érzékeli az intellektus elvét, melyet akkor már Śiva maga tartja fenn."


(Vasudeva, Somadeva, The Yoga of the Mālinīvijayottaratantra, Critical edition, translation & notes, p. 353.)



Felhasznált irodalom

[1] Iśvarakṛṣṇa: A Számbavétel Megalkotása - Tiszta fordítás, © Ishwar Ashram Trust, New Delhi,Kashmir Shaivism 2015, Sanskrit Text Translate to Hungarian, Agnisetu © Śivahṛdayam 2016

[2] THE RECOGNITION SUTRAS, Illuminating a 1,000-year-old spiritual masterpiece , TANTRA ILLUMINATED The Philosophy, History, and Practice of a Timeless Tradition- Christopher Wallis Hareesh

[3] Trika Kérdések és Válaszok, Dayalu Rshi 2018

[4] The Magical Jewel of Devotion in Kashmir Shaivism - Stava Cintamani, by Swami Lakshmanjoo (Author), John Hughes (Editor) 2018