Pāsupāti vārna mārga 

Az emberi élet négy ciklusa

(A Siava Siddhanta pāsu-pāti szintjeinek kidolgozása)


Írta : Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)



Minden érző lény téves én-képzetének szorításában szenved. Nem tudásában énnek hiszi, azt, ami nem én, aminek következtében vágy és ragaszkodás kel fel benne téves önazonossága iránt, és afelé a dolgok felé, amit téves én-képzetéből kifolyólag jónak és kívánatosnak él meg. Gyűlölet, harag, és taszítás pedig azzal kapcsolatban, ami ellenkezik téves én-képzetével, vagy veszélyezteti azt. Minden boldogságkeresése és menekülése, harca és háborúja, mérgelődése és bosszúsága, irigysége, félelme, kielégületlensége, depressziója csak és egyes egyedül ennek a folyományaképpen jelenik meg. Attól függően, hogy milyen tetteket hajt végre, és tetteinek milyen indítéka van, változik a tudata. Az az ember, aki telve van gőggel, nagyravágyással, gyűlölettel, természetszerűleg nem csak gondolati, hanem érzelmi szinten is telve van ezekkel az aspektusokkal, aminek köszönhetően a cselekvése is ezek által lesz mozgatott. Mivel a cselekvése ilyen lesz, beletapos más emberek életébe, át gázol rajtuk, lenézi őket, gyűlölködése miatt pedig békétlenség fogja kínozni. Minél több olyan cselekedetet követ el, melyek gőgből, gyűlöletből, nagyravágyásból, kapzsiságból indulnak ki, önmagában egyre jobban elmélyíti ezeket a hajlamokat. A külső világban egyre több ellenséget szerez magának, belülről pedig ezen káros érzelmek, tudatát teljesen sakkban tartva, még több káros indíték által létrehozott káros tett végrehajtására ösztönzik. Az ilyen ember így teljesen természetes mód, teljes boldogtalanságba, és szenvedésbe hajtja magát. Lehet kívülről gazdag, és jól megy neki, esetleg sok irigye van, de belülről szolgább a szolgánál, saját érzelmeinek, tetteinek kutyája, folyamatos kielégületlenség gyötri. Tetteinek gyümölcse csak idő kérdése, és a "külső" világban is beérnek. Ez mindennel kapcsolatban így van. Legyen az a különböző élvezeti cikkek szeretete, a testi vágyakhoz való mértéktelen kötődés, vagy egyszerű gyűlölködés a szomszéd iránt. Ezek a negatív karmikus nyomok. Minden negatív tett nyomot hagy a tudatban, ami eltorzítja azt, és az elvetett "nyomok" folyamatosan kikelve szennyezik a tudatot káros gyümölcseikkel, amelyek ismét nyomokat vetnek el, így tovább a végtelenségig.... Ezzel szemben minden pozitív, és jó tett, amely jó indítékkal van elkövetve, pozitív karmikus lenyomatot hagy, így pozitív élethelyzetet hoz az életben, kellemes érzelmeket a testben, boldog gondolatokat a tudatban. Ezen pozitív karmikus nyomok segítik az embert a mindennapjaiban, és Dharma gyakorlásában, amely végső állomása a Buddhaság, vagyis a samsāra (szenvedésteli világ, létforgatag) világából való megszabadulás, amit nirvánaként is nevezünk. A pozitív karmikus lenyomat attól lesz pozitív, hogy ellentétben a negatív karmikus lenyomatokkal (amelyek folyamatosan megerősítik a téves én-központúságot), ezek kinyitják, tágítják a lehatárolt és téves én-tudatot. Az együttérzés, együtt örvendezés, elvárás nélküli adás, önzetlen segítség, stb..... mind mind ezt segítik elő, és természetes mód az ezt végző személy számára és mások számára is békét, nyugalmat, örömöt hoznak.


A Saiva Siddhanta filozófiájában a személyiséget háromféleképp osztályozzuk: "pāti, pāsu, pasa". Ebben a rendszerben a 'paśu' jelenti "öntudatlan", a 'paśa' a "három kötelék", a 'pati' pedig az "öntudatos", vagyis a Śiva-tudatosságot. Ez a hármasság voltaképpen az energia három szintjére is utal. Para - parapara - apara. Ezt jelképezi Śiva kezében a háromágú szigony. A Saiva Siddhanta filozófia ezen energia három szintje köré épül, ez képezi a magját.
A személyiség három kategóriáját az alábbi négyes pillérrel egészítjük ki, mely a fogalmak szintjén szép kidolgozott formáját tárom elétek, és feltárom a bennük rejlő különböző szintek közti különbséget, és a ciklikus átalakulás lényegét, mely a jīva előtt legfőbb célként lebeg.


Asudhapāśu (tisztátalan): 


Az ösztönlény fő jellemzője az avidya (tudatlanság), melyre a három kötőerő - guna (sattva, rajas, tamas) - a legerőteljesebben hat. E szinten teljesen kilátástalannak tekinti a szenvedéstől való megszabadulást, mely az asudhamāyā vonzásának köszönhető. Jellemzője a dvaita (duális) gondolkodás, a fizikai konzumálás és a gunák általi lehetőségek fokozott kiélése. A teljes vágyak szabadjára engedését, valamint azoknak kiélését és a társadalmi barikád életmódot folytató ide-oda csapongást fontos életcélnak tekinti, mert a test-tudatosság ennyit is enged láttatni. A szellemi vakság felismerése, és annak eloszlatása ez esetben csak a magasabb kaszton felüliekre vonatkozik. Az asudhapāśu sodródik az árral céltalanul és globális életideológiákat követ, illetve különböző érvényesülési szokásokat sajátít el. A jó és a rossz, illetve a fogalmak közti különbség tétel érthetetlen a számára, és a karmikus törvényekről mit sem sejt. Ezen a szinten lévők: az abhakták, a chandalák, és a kaszton kívüliek, az ateisták és a materialisták.


Sudhapāśu (megtisztult): 


A sudhapāśu lehet dvaita vagy advaita gondolkodású, így már bizonyos fokig magasabb szintet képvisel. A gunákon még nem lépett túl, de félig felébredett lényről beszélünk. Jellemzője a szellemi konzumálás, mivel a rajas nagyobb mértékben nyilvánul meg benne. Létszemléletmód váltása a lázadásban és az önmegvalósításban bontakozik ki. A folytonos cselekvésének karmikus visszahatását az odaadás (bhakti) és a külsőségekben való elmerülés okozza. Ráhagyatkozása egy felsőbb intelligenciára vagy az ürességre (sunnyata), jobb esetben a Legfelsőbbre irányul, s elérheti ugyan a nirvanat, de mivel még mindig vannak kötöttségei, így nem nyújt számára valódi felszabadulást. Különbséget tud tenni jó és rossz között, de örök dilemmában van a létezésükkel kapcsolatban. Lehet személytelen (māyāvāda) vagy személyes (Īśvara) hívő, a tudati szintjén minőségileg nem változik semmi. Idetartoznak a lelki-szellemi törekvők (yogi, bhakta, stb..), a spiritualitással foglalkozók, spekulatív filozófusok (pandit) stb....


Asudhapāti (árnyékolt tudatosság): 


Az asudhapāti a vidya ama részét birtokolja, mely a tökéletes felszabadult tiszta jṅānát tartalmazza. Ezen a szinten a jīva a sudhamāyāt felismerte és szakadatlanul gyakorol (sisya), mivel satvikussá vált. Jellemzője a mindenkorra érvényes Abszolút Igazság, amely egyidejűleg mentes a kettősségtől (dvaita) és kettősségnélkülitől (advaita); olyan állapot, amely a teljes mokṣa elérésére irányítja a figyelmet, és sat-cit-ānandát okoz. Csak nagyon kevés ember privilégiuma. A szent könyvek szerint ezer ember közül, ha egy eljut idáig, már azonosul a Legfelsőbbel (jīvātma). A bheda-abheda itt teljesedik ki, és csak ekkor beszélhetünk a jīva samskāráinak megpörköléséről. A karmikus feloldozást elnyerők így léphetnek ki a samsārából. Csak az a tudás (veda) helyes, ami megváltást biztosít: minden más cselekvés csupán kifáraszt (mivel karmát szül), valamint minden más tudás csupán külsőség és kötöttség.
Ezen az úton vannak a sadhakák, pujarik, sadhuk, stb..


Sudhapāti (színtiszta tudatosság): 


A teljes felszabadulás, amely mentes a megnyilvánult (saguna) világ mindenfajta tapadásától. A tökéletes felszabadulás eredménye, azaz visszatérés az eredeti állapotba (sivoham).
Ez már a végpont. A jīvanmukta szintje. A valódi ācāryák és guruk beteljesedése, akik az Én Vagyok (prakāsa-vimarsa) realizációját beteljesíteték.

Iti shivam

Oṃ Namaḥ Śivāya