Bevezető


Írta: Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)


Oly sok cikk és könyv jelent már meg a "Meditációról" (bár ez a fogalom túlzottan sem elégíti ki a jelen dokumentum tartalmát) úgy az elmúlt évszázad folyamán, hogy az olvasó jogosan teheti fel magának a kérdést: Van valami szükség még egy olvasmányra ebben a tárgyban?

Ez az a fajta kérdés az, melyre ez a fejezet (ami a kezdők számára hivatott, mert a spirituális út elején mindannyian kezdők vagyunk) megkísérli a válaszadást. 


Mindannyiunk életében elérkezik az idő, amikor elménk belső, mélyebb erői arra kényszerítenek bennünket, hogy megálljunk és eltöprengjünk létünk értelmén. Ilyenkor azon kezdünk elmélkedni, hogy miért is születtünk meg? Hogy mi történik, amikor meghalunk? Mi is a célunk az életben? Pusztán evés, alvás és szaporodás? Ez a ráeszmélés egy nagyon jelentős mérföldkő az ember életében - mely egy egész sor új, véget nem érő felfedezés­ folyamathoz vezet. Olyan utazás ez, mely, ha egyszer elkezdődött, mindig hajtani fog bennünket, arra csábítva, hogy lelep­lezzük a teremtés mélyebb rejtélyeit, mert minden új felfedezés egyfajta beteljesedés.

Ezt a ráeszmélést nem szabad összetéveszteni a vallásos ráébredéssel vagy képzelgéssel. A vallásos képzelgés azoktól a körülményektől és szituációktól függ, amelyekben létezünk. Például, ha valaki egy hindu családba születik, a hindu istenekről és istennőkről lesz tudomása, és így tovább. Ennek a tudatosságnak, habár pozitív irányú, megvannak a maga korlátai. Ily módon ezt mintegy eszköznek és nem végcélnak kell tekinteni. Én egy olyasfajta spirituális ébredésről beszélek, mely arra készteti az embert, hogy mindent megkérdőjelezzen maga körül, még magát a vallást is. Amikor a spirituális ébredés bekövetkezik, az olyan, mint mikor felleb­bentenek egy függönyt, és láthatóvá válik a cselekmény. Még tudatában vagyunk az előző cselekményeknek, melyek szükségesek az egész történet, vagy a történet kapcsolódásainak megértéséhez, de azok többé már nem fontosak. Tudatosságunk a jelen cselekményre koncentrál, és ugyanakkor azt gondoljuk, 'Ha a jelenlegi cselekmény ennyire izgalmas, mi fog történni az elkövetkezendő cselekményekben?'

Fontos emlékezni arra, hogy ez a spirituális ébredés csak egyike a sok más cselekvésnek, és bár az egész folyamatban nagy jelentőséggel bír, amikor rátérünk a következő cselekvésre, elveszíti ragyogását. Ez némelyek számára egy rendkívül nehéz időszak, mivel ilyenkor megbillen a teljes egyensúlyunk. Az, amiben korábban hittünk, már nem a teljes igazság többé - de még nem igazán leltünk rá a magunk biztonságos alapjára sem. Magunkra hagyatva botorkálunk a sötétben, lebegünk ég és föld között. Sokan soha nem nyerik vissza az egyensúlyukat, elveszítik identitásukat, képtelenek helytállni az életben. Végül is, ha többé már nem találjuk mindennapi életünk, illetve létünk értelmét, nagyon nehéz azt folytatni. Még mindig nem állapítottuk meg létezésünk határozott értelmét, csak annyit tudunk, hogy mindaz, amiben eddig hittünk, többé már nem a szent igazság.

Mire is alapozhatnánk gondolkodásunkat, érzelmeinket, cselekedeteinket, nézeteinket, ideológiánkat?

Néhány ember azonban képes azonnal visszanyerni az egyensúlyát. Ők azok, aki nem merülnek alá túl mélyre. Azt mondják, 'Nos, ez az elmélet mostanáig jól működött nálam, most pedig tudatában vagyok létezésem másik, magasabb értelmének is. Meg kell találnom a szálat, mely a kettőt összeköti, s így ezáltal életemet harmonikussá tehetem.' Ez a gondolkodásmód a legtöbb ember számára megfelelő. Aztán létezik egy másik típusú ember, aki mihelyt ezen a ráeszmélésen átesik, rögtön a sötét, végtelen mélységbe ugrik. Ő képes elvágni magát a múlttól és fejest ugrani- mert bizonyos abban, hogy létezik a jövőben valami végtelenebb, valami kecsegtetőbb. Az ilyen ember erősen elszánt, akaratereje és meggyőződött hite van ahhoz, hogy az élet bármilyen eshetőségével szembenézzen.

Így kezdődik meg a spirituális út keresése.

Ebben a pillanatban teljesen mindegy, hogy milyen típusú keresők vagyunk, olyanok­ e, akik hirtelen nyakig elmerülnek, vagy akik jobb szeretnek kívül maradni, a lényeg, hogy ilyenkor feltétlen keresnünk kell egy ösvényt, hagyományt, vagy filozófiai rendszert. Az út sötét és bizonytalan, és sok a buktató, szükségünk lesz egy vezető kézre, mely végig támogat. Így fogunk rátalálni a Gurunkra, illetve néhány ritka esetben ekkor találja meg a Guru a tanítványt.

Hozzátenném, hogy a Guru, akire rátalálunk természetesen a saját tudatosságunk szintjének lesz megfelelő. Ha őszinte keresők vagyunk, akkor őszinte Gurut találunk majd, ha a név és hírnév érdekel bennünket, úgy a szerint fogunk magunknak Gurut találni, s ha gazdagságra vágyunk, úgy eme szükségletünknek megfelelően lelünk majd. Úgyhogy nincs értelme a Gurut hibáztatni, hiszen ő csupán önmagunk visszatükröződése. A Guru bármely törekvésben mindig egy lépessel előbb jár. Mindig mindent tud, és éber mindabban, ami történik. Ily módon képes bennünket szellemi, fizikai és érzelmi síkon ellenőrizni.

Számomra már a Guru a Teljes Valóság, mely az életem, lélegzetem és tudatosságom elválaszthatatlan részévé vált. Mindenféle tudatos erőfeszítés nélkül, vagy anélkül, hogy egyáltalán tudtam volna, mi is történik, egyre mélyebben és mélyebben bonyolódtam bele ebbe az isteni kapcsolatba.

Azelőtt természetesen volt szerencsém megismerni a Guru/tanít­vány kapcsolat nemeslelkűségét. Azt, hogyan képes kitölteni egész lényünket, és behatolni lelkünk legmélyébe. Mindig az élet racionális és intellektuális megközelítését tartottam helyénvalónak. Mielőtt elfogadtam volna valamit, mindig megkérdőjeleztem, kételkedtem és kritizáltam. Ez természetesen számos konfliktust idézett elő az elmémben, hisz a Gurura vonatkozóan nincs helye kétkedésnek és kérdéseknek. Ez egy olyan kapcsolat, amely csupán teljes hitre és önfeladásra alapozva maradhat fenn.

Hogyan képes az ember feladni személyiségét?

Intellektuálisan mindannyian képesek vagyunk erre. De valójában nagyon nehéz a teljes önfeladást elérni, hiszen az egónk sokszor felüti a csúnya fejét. A teljes önátadás érdekében meg kell szűnnünk egyénként létezni, hogy pusztán az ösvénnyelvaló kapcsolatunkban létezzünk. Bár kezdetben ez szolgainak tűnhet, a teljes önfeladás egy nagyon kielégítő tapasztalás. 

A felébredés a yoga igaz természetében van jelen, és képes arra, hogy különböző dolgokká váljon, különböző emberek legbensőbb szobájában. Azzal az eredménnyel, hogy egészen gyakran, ami a múltban szent és tiszta metafizikaként létezett, az mára egyszerűen egy nagyon felszínes, sőt néha, valósággal láthatatlan dologgá vált; olyannyira távolivá az igazi yoga elmélyülésétől (dhyāna, amit az eredeti szó kontextusa alatt értünk), hogy az már gyakorlatilag felismerhetetlen.

Azok az emberek, akik nem ismerik az emberi lét valós természetét, és ennek eredményeként folytonosan űzik az világban jelenlévő vágyaik tárgyait, a tudatlanság sötétjébe gabalyodva maradnak az élet realitásait illetően. Még nagyobb sötétségben maradnak azok, akik - összetévesztvén a Valóságra vonatkozó teoretikus tudást, magával a Valósággal - megfeszített erővel keresik az ilyenfajta tudást, anélkül, hogy komoly fokozatos gyakorlatokat tennének azért, hogy a Valósággal közvetlen "ráébredéssel" (tapasztalás útján) Eggyé váljanak, és valóban elérjék a felszabadulást. Kṛṣṇa azt mondja a Bhagavadgītāban (1.3), hogy:


मनुष्याणां सहस्रेषु कश्चिद्यतति सिद्धये। यततामपि सिद्धानां कश्चिन्मां वेत्ति तत्त्वतः॥३॥ Manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścidyatati siddhaye| Yatatāmapi siddhānāṁ kaścinmāṁ vetti tattvataḥ||3||

"Ezernyi ember (sahasreu) (manuām) közül alig (van) valaki (kaścid) aki a (yatati) tökéletességre (siddhaye), (de) még (api) törekszik, de köztük (is) (yatatām) csak egyetlen lény (kaścid) ismer (és megfelelően) törekszik ( siddhānām) és (kaścid) ismer (vetti) Engem (mām) valójában (tattvatas) 1 "|| 3 ||


Ilyenkor elgondolkodhatunk a saját helyzetünkről is. Éppen ezért, először meg kell értenünk, legalább alap szinten, hogy mi az a meditáció, mert erről aztán senki nem beszél tapasztalatszerűen, csak mindenféle technikát mond, hogy "óhh jártam én "yoga" tanfolyamra, "olvastam róla", "láttam worshop-on meg videón", ott megtanultam".

Az Elmélyülés (dhyāna, és innentől ebben az értelemben használjuk) igazi ösvénye kivezet a sötétségből a világosságba. Ez felveti számunkra, hogy hol állunk most, és csalhatatlanul elvezet bennünket a pompa elképzelhetetlen magasságaihoz, ahol "szeretet, béke és bölcsesség" a legfőbb erő (śakti) lakozik. De a yogának ezt a célját csak egy újjászületett spirituális értelemmel lehet elérni; egy olyan éber állapottal, mely tiszta és különösen fogékony az élet legmagasabb céljaira. A dhyāna pedig az, amely képessé teszi az embert arra, hogy boldogságát lelje minden dologban. Ez a tudatosság legtisztább yogája, melyben a törekvő felülmúlja önmagát.

Most az Abszolút megközelítésének (samādhi), a felszabaduláson nyugvó (mokṣa) yogáját ismertetem, melyhez szükséges, hogy a gyakorló ismerje az előtte álló filozófiai alapokat. Az Istenhez vezető ösvény a tudás, vagy másképpen kifejezve a jñāna, ami azok számára a legrövidebb út Istenhez, akiknek lelki alkatában a bölcsesség és a Legfelsőbb eléréshez törtető vágy uralkodik. Egy szóval nehéz kifejezni a dhyāna értelmét, de itt az oldalon ez ki lesz fejtve. Annyi bizonyos, előljáróban, hogy szakaszokra oszlik, ami csupán a megértés miatt van . Nem formálok itt jogot semmiféle végső illetékességre. Az igaz yoga egyetlen bizonysága magában a yogában van. Minél tisztább, annál jobb.

A dhyāna az a folyamat, amelyben az ember feléleszti a szunnyadó, Isten tudatosságát. Tökéletesen megvalósítja saját lelki mivoltát és a Legfelsőbb Személlyel való kapcsolatát. A dhyāna, vagyis az Elmélyülés szintjén az ember Isten független cselekvő szabad akaratát (svatantrya), és az Ő látását (Śivadṛṣṭ - erről majd Haladó menüpont alatt bővebben) helyezi az élete középpontjába. A dhyāna egyszerűen úgy is definiálható, mint Istennel való exkluzív és intenzív szeretetteljes Egység, mint szavakkal leírhatatlan non-dualizmus, a legcsodálatosabb, leghatalmasabb, amit ember tapasztalhat. Olyan erő ez, amely két irányba hat: egyrészt szívünkben kiírtja az összes egoista, középponttól elragadó impulzust, valamint felszabadítja a lényeges erőket (akarat-tudás-tett), amely oda vezet, hogy minden képességünket Isten tudatosságba tudjuk állítani.

A dhyāna technikái (technika alatt itt a dhāraṇā értendő) nem életidegen praxis, és nem csak néhány kiválasztott gyakorolhatja. Az élet fő dolgai mindig nyilvánvalóak, ha igazi tudásra vágyunk. A szeretet az élet alapvető elve, és valamennyiünkben jelen van a szeretet ösztöne. Senki sem élhet anélkül, hogy ne szeretne valakit. A szeretet a lét legmagasabb és egyetemes minősége, amely nem kerülhető meg semmilyen módon. A szeretet sok vallás közös esszenciája is egyben, egyfajta vallások fölötti vallásnak tekinthető. Olyan közös mag, üzenet és lényeg, amely túlmutat az egyes vallások formaságain. A tudás is ilyen. A tudás útján járni - folyamat és a cél is egyszerre. Ilyenképpen a dhyāna gyakorlója Isten igaz tudójává válik, bármilyen hindu ágat is kövessen, Istent bármilyen formában is ismerni.

A hindu filozófia szerint azonban kétféle szeretetteljes tudás létezik, éppen úgy, ahogy szeretni is két különböző módon lehet: önző, ragaszkodó módon és önzetlenül is. A dhyāna transzcendentális, harmonikus és hibátlan formája az istenszeretet (prema), ami mindenféle anyagi vonástól mentes, teljes mértékben lelki, mellőzi az önös indítékot, odaadó, és feltétlen meghódolást mutató szolgálatkészség.

A dhyāna az ember érzelmi energiáit tisztítja meg és irányítja a Legfőbb felé. A dhyāna yogik nyíltan juttatják kifejezésre szeretetteljes tudásukat. Ez tükröződik vissza a rengeteg ősi yoga szövegekből, melyeket a Transzcendens utáni vágyakozásukban írtak. Mert a dhyāna yogik a Transzcendens Valóságot a Legfőbb Személyként és Személytelen Abszolútként egyidejűleg ismerik. Ők a Valósággal való bensőséges kapcsolatról és részleges egyesülésről beszélnek, mint totális azonosságról.

A dhyānának négyféle szintje van. Alkalmazzák tárgyakkal szembeni kontemplációjukban (trātaka), félistenek kegyét keresve (pūjā), recitálás alatt (japa) és befelé fordulva (mauna), csak hogy néhányat említsek. Ezek mindegyike a dhyāna különféle yoga szakaszaiban foglalnak el kiemelkedő helyet. Bár az igazi dhyāna a Teljes Valóság esszenciális természetének gyönyörét jelöli, mely kifinomultabb tudatsík. A dhyāna a végső tudás beteljesedése, a Legfőbb Isten (Parambrahma) és Erejének kapcsolata. A dhyāna útját csak az járhatja, aki valóban megismerte a Legfőbb Istent és a Létkategóriák (tattva) tiszta értelmét, legyen fiatal vagy idős, szegény vagy gazdag, tartozzon akármelyik nemzethez vagy éljen bármely földrészen. A dhyāna útja biztosan, kerülők nélkül vezet a célhoz. A dhyāna yogához tartozik Parambrahma valamely megnyilvánulási formájának tisztelete is. Isten mindenütt jelen van, egyaránt létezik bennünk és kívülünk. Egy finom szál köt össze Vele, ez a szeretetteljes bölcsesség fonala. Isten maga az egyetemes szeretet. Mindannyiunkat körülvesz és áthat az Isteni kegyelemből áradó szeretet, még akkor is, ha ennek nem is vagyunk tudatában. Ha eljutunk erre a felismerésre, ha egyszer megtapasztaljuk az Isteni szeretetet, semmi másra nem fogunk jobban áhítozni. Akkor majd rájövünk, hogy az igazi szeretet és tudás egyenlő Istennel. Az ember dhyānában rejlő életerő alkalmazása nélkül olyan, mint a hal víz nélkül, a madár szárny nélkül, az éj hold és csillagok nélkül. Minden élőlénynek szüksége van erre. A dhyāna az, amitől boldogságban és biztonságban érezzük magunkat, mint egy kisded anyja ölében, vagy mint egy utazó, amikor célhoz ér egy hosszú és viszontagságos út után.

A dhyāna végső állomása a beteljesülés. Az egyetlen olyan ösvény, melyet ha tiszta szívvel művelünk, nem erősíti az egót és a samskārákat. Belőle születik a tiszta vonzódás, a lelki ragaszkodás yogája, amely összekapcsolódik a Legfőbb Személlyel. Ezért a dhyāna yogi egyben bhakti yogi is, egy rajongó egy szerető akinek a Legfelsőbb Személy a kedvese. Ez az Isten felé irányulás egy hidat hoz létre, amin át az örökké áradó kegyelem beléphet és átalakíthatja az egyén életét egészen a megvilágosodás pillanatáig, amennyiben a belőle származó erő sziklaszilárdan fenn tartható. A dhyāna yogi növekvő vonzodást (rāti) él át az Úr iránt és ez segíti abban, hogy az emberi személyiség vagyis a testi önazonosítás és az Isteni Személy közti korlátokat legyőzze. Amikor ez a bölcsesség eléri a Legfelsőbbet, megtörténik a megvilágosodást, spontán. De ez a bölcsesség előbb megkívánja a kettősséget (dualizmust) Isten és a magunk kölömbözőségét. Azért, hogy a mantrákban , éneklésekben, szertartásokban imádhassa.

Nem létezik dhyāna bhakti nélkül. Ahogy Śiva Śakti nélkül. Ha egy törekvő nem szereti a választott szakot, nem valószínű, hogy sikerrel fejezi be a tanulmányait. Ugyanígy mi is csak a gyakorlatok, és a végső célunk iránti tudásvággyal és odaadással járhatjuk végig az utat, s küzdhetjük le az összes akadályt. Szeressünk tehát minden élőlényt, és tanúsítsunk odaadást, hogy megismerjük önmagunkon keresztül az Istent, mert enélkül nem egyesülhetünk Vele.



Ismertető

A dhyāna nem módszer, nem gyakorlat, hanem a tiszta tudatosság természetében való tartózkodás, amely erőfeszítéssel el nem érhető, csupán a fény spontán felragyogása által Valósággá élhető. Ahogy a lótusz szirmai az égi áldás hatására megnyílnak, úgy terjed ki a tudatosság figyelme is, a dualitáson túlira.
Röviden: ez a Valóság egy állapota, nem tudod gyakorolni, amit gyakorolni tudsz, az a dhāraṇā (koncentráció) technikái. A dhyāna magyar "fordítási" szónak (meditáció) semmi értelme, csak káoszt szül..de a sanskrit megértést ad : dhyāna, Elmélyülés.

Abhinavagupta, a kasmiri bölcs eképpen fogalmazta meg:

"A dhyānában a tudat szívében való elmélyedése szakadatlan és minden módszertől független. A tudatosság az Egyedüli Lényegiségünk Fénye. Következésképpen, hogyan is lehetne bármely módszerrel megvalósítani? Továbbá, a buddha-természet felismerésével azonnal felismerjük magát a Természetes Állapotot, mely örök, tehát eme természet megvalósítása nem függhet semmilyen módszertől. Önnön formánk felismerése nem szorul semmilyen módszerre, mert önmagától nyilvánul meg. Az önnön természetünket elrejtő fátyol fellebbentése nem a módszerek függvénye, mert lehetetlen, hogy létezzen bármiféle rejtezés. A behatolás önnön lényegünkbe, nem valósulhat meg semmiféle módszerrel, mert nem különbözik az, aki behatol (önnön lényegébe) attól, amibe állítólag be kellene hatolnia."

Ebben az állapotban nem kell menni sehová, nem forradsz össze senkivel, hisz nincs is kivel vagy mivel összekapcsolódni. Nem mész sehová. Azért nem, mert anélkül, hogy tudnánk, kik is vagyunk, valami mássá szeretnénk válni. De amivé válni szeretnénk, az tulajdonképpen az, amik valójában már most is Vagyunk. A Vagyokkal, ami maga a Valóság, nem lehet összekapcsolódni, mert ahhoz a Vagyoknak különböznie kell tőled, ami pedig lehetetlen.

Következésképpen: dhyān, azaz rosszul fogalmazva, "meditációs technika" nem létezik, ilyen nincs..

Amit gyakorolni tudsz, az a koncentráció (dhāraṇā). Ha a meditációt nem lehet gyakorolni, csak a koncentrációt, akkor az első kérdés : mi az, hogy koncentráció?

Ez további kettő részre bomlik. A megértés miatt.

Kontemplációra és Koncentrációra.

A következőkben ezekről lesz szó.