Brahmā-Gītā

Fordította : Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)              



Előszó

A Brahmā-Gītā a Yoga Vasistha hatodik könyvének 53. fejezetének körbefogott része, ami a Bhagavad-Gītāhoz hasonló. Bár, a szövegösszefüggés teljesen a Bhagavad-Gītāra emlékeztet, mégis a mély metafizikai értekezése a Śaiva Śiddhānta tantrikus elemeit foglalja magában:

Arjuna a rokonaival szemben áll a csatatéren. Elkeseredett és megtagadja a harcot, attól félve, hogy az ellenséges oldalon megöli rokonait és tanítóit. De az Isten-ember (Guru) Kṛṣṇa, Arjuna Tanára és Szekérhajtója megdorgálja ezért a helytelen hozzáállásért. Bebizonyítja, hogy Arjuna kétségei intellektuális tudatlanságból (bauddha-ajńāna) sarjadnak, ami miatt nem egy mindenütt jelenlévő Örökkévalónak (Śiva), hanem egy korlátokkal körülvett egoikus (ānava) embernek (puruṣa) tapasztalja meg magát.

Kṛṣṇa ragaszkodik hozzá, hogy Arjunának harcolnia kell, mert ő a világmindenség erkölcsi rendjének fenntartásáért küzd, és mert egy katonai rend (ksātrīya) tagjának kötelessége így cselekedni.

A halál, ahogy Kṛṣṇa kijelenti, csak a testre van hatással. Valódi természetünk (ātmā) hallhatatlan. Az Önvalót nem lehet megölni. Ő a kizárólagos Valóság. A megvilágosulatlan elmének feltűnő összes érzéktárgy valójában benne, és mint Lét-tudatosság jelenik meg.


                                                                                                                                Agnisetu




Az Áldott Úr, Kṛṣṇa szólt:

1. Óh, Arjuna! Nem vagy rokonaid gyilkosa. Add fel az önakarat (abhīmāna) tisztátalanságát. Te magad vagy az öregedéstől és a haláltól mentes örök Önvaló (ātmā).

2. Aki mentes a hamis én-érzettől (ahamkrīta-bhāva) és akinek értelme (budhī) nem szennyezett, még ha az egész világot (māyā-dehī) kell is elpusztítania, nem gyilkos ő és nem kötött.

3. Bármi is jelenjen meg a tudatban, amit belül örömként vagy fájdalomként tapasztalsz meg, add fel az "Én Ez (aham) vagy Az (idam) vagyok" belső tudatosságát.

4. Óh, Bhārata! A kötődésekhez (aśakti) tapadt gondolkodás vagy a veszteségek képzete csak gyötrelmekhez vezet Téged és örömnek vagy bánatnak rendel alá (tamas).

5. Az anyagi természet három kötőerejétől (guna) megtévesztve az ember hamis anyagi én-képzetet (ahamkāra) fejleszt ki és magát hiszi cselekvőnek.

6. Hagyd, hogy szemed lásson, a füled halljon, a bőröd érezzen, és a nyelved ízleljen dolgokat: ez az állapot az, amikor valaki azt kérdezi "Mi a lét?" és "Ki vagyok?"

7. Amikor a nagy lélek (mahātmā) elméjében késztetés jelentkezik a cselekvésre vagy az örömre, ebben már nincs benne az "én" (ahamkāra). Éned (aham) melyik része vesz részt jelenlegi szenvedésedben (klesa) ?

8. Óh, Bhārata! Cselekedj! A sok tényező elegyével társuló cselekvés egy központi akarat (abhīmāna) elrendezésének (duhkha) a következménye.

9. Megválva a ragaszkodástól, a yogī-k a hamis ego (ānava) beavatkozása nélkül, csupán a lét-tisztítás érdekében foglalkoznak az elmével (manas), a testtel (deha), az értelemmel (buddhī), s az érzékek kielégítésétől megválva végzik cselekedeteiket.

10. Akiknek teste a hamis egótól (ānava) ellenmérgekkel nem védett, azok, míg cselekednek vagy akár harcolnak, nem képesek kezelni az intellektuális káprázatukat.

11. Azok számára, akik a test iránti birtoklás vágy eszméjével fertőzöttek, a Tudatosság (ćīt) nem ragyog fel. Még ha bölcs, vagy nagyon tanult, tudatlannak számít.

12. Aki türelmes, mentes az "enyém" és az "én" hamis felfogásától, kiegyensúlyozott örömben és bánatban, bár sokféleképp cselekszik, a tettek nem ejtenek foltot rajta.

13. Óh, Pāndava! A harcos veleszületett kötelessége (sva-dharma) a harc, hogy öljön, bár kegyetlennek tűnik, a legfőbb jóért és rendért van.

14. Bár a harcot (kuru-ksetra), s a test-tudatosság elleni ölést, ez irányú cselekvés szégyenteljes és törvénytelen folyamatának vélheted, mivel harcos vagy, ez a legjobb a számodra. Így tudatosan cselekedvén az ősi írások (sāstra-k) által előírt kötelességek végrehajtásával és tanulmányozásával (svadyaya) a halhatatlanságot is megkapod.

15. Kötelességünket az előírások (sāstrák) alapján végezni, még ha hibásan is: jó, hát mennyivel jobb az értő yogī-nak. A tudó (pandīt), akiről a "hamis én-képző" (āņavamala) felfogás lefoszlott, még akkor sem szennyezi be magát, ha tökéletlenül végzi azt.

16. Óh, Dhanańjaya! Állj fel a yogával fölfegyverezve, a tapadás minden formáját föladva, s így előírt teendőid nem fognak többé megkötni téged.

17. A zavartalan Végső Valóság (Śiva) szolgálata által igába fogott testtel, az Abszolúttal való összhanggal (ātmā-nīshtha) végezd minden cselekedetedet. Ily módon eléred az Abszolút lelki környezetét (Brahmānanda).

18. Minden vágyad és tulajdonod (artha) ajánld fel az Úrnak (Hari), tudva, hogy az Úr a Legfelsőbb Lélek (Paramātmā), mentes a szenvedéstől, s minden lény Örök Lakozója (Vasudeva), és jótevője.

19. Egy kiegyensúlyozott elméjű yogī-n minden akaratát (sankalpa) elvetve, elméjét a yoga gyakorlása (sādhana) és az írások tanulmányozása (svadyaya) által szabályozva végzi tetteit, s így eléri a fölszabadulást.

Arjuna zavartan a következőket kérdezte:

20. Óh, Uram! Isteni Bölcs! Milyen a természete annak, aki megvált az anyagi ragaszkodástól, s az Úr szolgálatában élve lemondott minden anyagi érzék kielégítésről?

21. Mi jellemzi az igazi bölcsességet és a yogát? Óh, Uram! Mond el ezeket nekem, kérlek, hogy illúzióm (moha) lépésről lépésre eloszoljon.

Az Áldott Úr szólt:

22. Amikor minden elmebeli rezgés lecsillapodott, a vágyak (vāsanā) lecsendesülnek. A fogalom nélküli (parāvāk) formát (ākāra) hívják a legfelső Abszolút (Śiva) erejének (śakti).

23. Az Abszolút felé törekedvén a fejlett értelmű (krīta-buddhī) rátalál az igaz bölcsességre (sadvidya) és a yogára. Az Abszolút Igazság része a teremtett világ és az Én (aham) is.

24. Egy kőszobor mozdulatlan, élettelen mellkasához hasonlóan, az Abszolút (Śiva) maga a nyugalom és a Jóság, ön-önragyogó, mint az égbolt: túl van a láthatón (vyakta) és a láthatatlanon (avyakta).

25. Az élettelen szobor finom vonásai olyannak tűnnek, mint az emberi lényé, akiről mintázták , és amire hasonlít. Az anyagi világ az Egyedüli Lélek (ātmā) valóságának puszta tükörképe, mely az éterhez (ākāśa) hasonlóan pusztán az ideiglenes formáknak otthont adó üresség (sūnyatā).

26. Mit jelent a létezés ideája? Minden egyéni lélek (jīva) az Abszolút Tudatosságból (Śiva) ered. De vajon ki a befogadó (pratīgraha), és ki az Abszolút parányi szerves része?

27. Az anyagi teremtésbe alászálló transzcendentális egyéni lelket (jīva) befogadó anyagi energia (prakrtī) minőségileg azonos az Abszolúttal (Śiva). A lélek tartós elkülönültsége az Abszolúttól káprázat (māyā). Ha a testi életfelfogást sikerül szétoszlatni, a káprázat is szertefoszlik.

28. Az anyagi testét elfogadó lélek tökéletesen azonosul emberi, női, férfi szerepével, de lehet állat (pāśu), növény az anyagi teremtésben, ahogy egy edény befogadja a vizet, úgy az anyagi test is befogadja az örök lelket.

29. Amikor az ember föladja a fogalmi megkülönböztetéseket, alapuljon az akár a változatosságon, akár az egyediségen keresztüli anyagi, tehát illuzórikus sokféleségen, eljutunk a Tudatosság (samvīd) lényegéből eredő tiszta Önvaló (ātmā) felé. Ezért az isteni Lélek hogyan lehetne vágyteli, vagy mohó?

30. Tehát az elmében (buddhi) bekövetkezik az érzetek anyagi megkülönböztetése (vaisesika). A gyümölcsöző cselekedetek (karma) elvetésével a yogi megismeri a lemondást (sannyāsa).

31. A mindent rabságba ejtő vágy, az elme hálójának elvetését ragaszkodásmentességnek vagy a Természet három kötőereje (sattva-rajas-tamas) felett uralkodó Istenség (Īśvaratva) szemlélésének (bhāvanā) nevezik.

32. A kettősségek nélküli felragyogó elme meghódol a Legfelsőbb Valóság (Śiva) előtt. A megvilágosulatlan (abodha) elme az Önvalót (ātmā) különbözőképpen nevezi, s anyagi formák szerint értelmezi.

33. Azt mondják, a "felébredt jīva" kifejezés kétségtelenül az anyagi testünkkel való (āņavamala) önazonosítás megszűnését jelenti.

34. Śrī Kṛṣṇa így folytatta: gondolj mindig Rám (Gurudeva), légy az Én (aham) hívem! Imádj Engem (Gurur-murti), és ajánld tiszteletedet Előttem; így kétségtelenül el fogsz jutni Hozzám (Śiva-Loka). Ezt megígérem neked, mert nagyon kedves és önzetlenül extatikus barátom vagy.

Arjuna így szólt:

35. Óh, Uram! Két természettel (dvaīta-rūpa) rendelkezel, egy magasabb és egy alacsonyabb rendűvel. Mikor melyik formádhoz folyamodjak, hogy elérjem a végső tökéletességet?

Az Áldott Úr így szólt:

36. Óh, bűntelen! Tudd, hogy valójában két formám van, egy általános személytelen (Brahman), és egy magasabb rendű személyes forma (Īśvara-svarūpa), mely végtagjaimban kagylót, harci korongot (cakra), lótusz virágot és buzogányt tartok.

37. Személytelen arculatom végtelen, egyedülálló és minden anyagi szenvedélytől mentes. Ilyen szavakkal illetik, min az Brahman és Parambrahman.

38. Az Ön felismerés leghelyesebb formám elérésének érdekében érdemesebb a Végső Valóság (paramārta) belső útjába kezdened.

39. Az éri el a lemondás legtökéletesebb fokát, aki fegyelmezi érzékeit, értelmével elrugaszkodik az anyagi formák tapadásától, s figyelmen kívül hagyja a fizikai élvezetet.

40. Óh, ellenség fenyítője! Tanuld meg Tőlem, amit most összefoglalok: milyen módon cselekedve érheti el valaki az Én-t (aham), a tökéletesség Legfelsőbb szintjét.

41. Az igazi yogī minden élőlényben Engem lát és minden lényt Bennem lát (Vasudeva-tattva). Valóban, az igazi Énjét (aham-ātmaka) megvalósított yogī Engem lát mindenhol.

42. Aki mindenhol Engem, s mindent Bennem lát, számára Én (aham) sohasem veszek el, s ő sem vész el számomra soha.

43. Az a yogī, aki tudja, hogy Én (aham) egy és ugyanaz vagyok, mint a minden élőlényben lakozó Felsőlélek (Vasudeva), az imád Engem (Para-bhakti), és mindig minden körülmények között Velem marad.

44. Az, aki a minden lényben lakozó egyedülálló (ekatva) Önvalót (ātmā) látja, még ha különféle cselekedeteket is végez, nem születik többször.

45. Óh, Arjuna, az a tökéletes yogī, aki minden boldog vagy boldogtalan élőlényben magából kiindulva látja a hasonlóságot.

46. Az, aki úgy ragyog, mint a három világ nagyszerű lényeinek elméi közötti fényes tér (loka), az biztosan megtapasztalja az aham Brahmasmi tapasztalatát.

47. Az, aki a három világban a tehenek (gomātā) tejének (amrīta) ízét érzi és a tengernyi teremtményt látja, óh, Bhārata, Ő az Önvaló (ātmā)

48. Minden testben (dehī) Ő a kifinomult tapasztalat, mely segítségével a felszabadulás elérhető, Ő a mindenütt jelenvaló Önvaló.

49. Éppen úgy, ahogy minden tejben benne van a vaj, hasonlóan minden dolog testében is benne lakik a Legfelső (deha-dehī-svabhave).

50. Éppen úgy, ahogy az ékkövek velejárója a csillogás és a tenger kincsei kívül-belül ragyognak, úgy vagyok Én is minden testben. Bennük lakozom és látszólag mégsem lakozom bennük (pesahah).

51. Éppen úgy, ahogy a tér edények ezrein kívül és belül létezik, úgy lakozom Én is Önvalóként (ātmā-svarūpa) a három világ testeiben.

52. Minden Rajtam nyugszik, mint mala a fonálon.

53. Úgy ahogy a Legfelsőbb Istenség (śivātma-sattā) áthatja a dolgok és lények tömegét - Brahmā-tól le egészen a fűszálig - tudd, hogy fizikai testedben is létezik a megszületetlen, örök Önvaló (ātmā) is.

54. A Teremtő Isten Barmā az Abszolút (Śiva) megnyilvánult Alkotó formája (saguna-rūpa), mely az Énség-elvére (ahamtā), illetőleg a világra (jagattā) alapuló teremtési folyamat miatt jelent meg.

55. Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan; ezért a lelket senki sem képes megsemmisíteni.

56. Az Önvaló (ātmā) tanúként egy, a visszatükrözött tárgy felé fordult tükörhöz hasonló (śivarūpa vīmarśa nīrmaladarśah). Aki látja, az elpusztíthatatlant az elpusztítható dolgok között, az valóban lát (śmrtī).

57. De mire való ez a részletes tudomány, ó Arjuna, hisz Énem (ātmā) parányi részével áthatom ezt az egész Univerzumot.

58. A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni, hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.

59. Mint a kövek szilársága, vagy a Föld fáinak keménysége, vagy mint a hullámok folyékonysága az Önvaló a létezők lényege (ātmāta).

60. Aki minden lényben a bennük lakozó Önvalót és a lényeket az Önvalóban látja, az igazán lát.

61. Aki az Önvalóban találja meg örömét, az Önvalóban felvilágosult és egyedül az Önvalóval teljesen elégedett - számára már nincs más kötelesség.

62. Egyedül az éri el a békét, aki feladott minden érzék-kielégítés iránti vágyat, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, és mentes a hamis én-érzettől (ahamkāra).

63. Ez a lelki és isteni élet útja, melyhez eljutva az ember megtévesztetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes a Végső Valóság (Śiva) birodalmába hatolni.

Így végződik a Brahmā-Gītā titkának feltárása.