Elmélyülés

Írta: Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)


Az Elmélyülés vagy Dhyāna alap szintű ismerete azért szükséges, mert kevés tapasztalatszerű gyakorló van, akik valóban átélték, és ennek hiánya miatt sokan csak mindenféle technikát mondanak. 

"A valóságban a meditáció egy megmagyarázhatatlan intellektus, amely finom megjelenések és szilárd alapok nélküli. Az istenek képei, amelyek testekkel, szervekkel, arcokkal és kezekkel rendelkeznek, s eképpen jelennek meg, illetve "utazásokkal" teliek, semmi közük a valódi meditációhoz." (146)

(Vijñānabhairavatantra 146.)

A yogikus megvalósítási utak metafizikai tanításai mind magasabb tudatállapotból származnak. A hétköznapi, ébrenléti tudatállapot ehhez képest egy alacsonyabb, mondjuk úgy szűkebb skálán dolgozik. Az ébrenléti tudatállapotban még akár a gyakori intuitív megértés ellenére is a logika síkja dominál leginkább, ezért alapvetően keskenyebb perspektívát kínál az intellektus számára. Ezzel találkozunk akkor, amikor egy tanítást bonyolultnak, érthetetlennek találunk. Természetesen nem a tanítás bonyolult, hanem a hétköznapi tudatállapot, melyben megérteni kívánjuk: szűk. A mély tanítások csak azon a síkon érthetők meg, amelyből azok származnak. Ezért van szükség az Elmélyülésre ( Dhyāna ), mely egy magasabb, tágabb, szélesebb tudatállapotot jelent, illetve annak elérésére irányul. Itt lehetséges a valódi lényeg tudás megszerzése, melyet: Jñāna-nak nevezünk. Az ilyen tudatállapotban megértett lényeg, ébrenléti tudatállapotba való konvertálása az, amit tanításoknak hívunk. Ezért szabadít fel az a tudás, a valódi tudás, mely nem konceptuális, s mely az Elmélyülésnek ( rosszul fogalmazva meditációban ) azaz, a széles spektrumú tudatállapotban rejlik. Ezt nevezik olykor kitágult tudatnak.

A yogikus utak tehát, ezért fektetnek nagy hangsúlyt mind az elméleti, mind a gyakorlati tanításokra. A gyakorlati tanítások valójában arra szolgálnak, hogy a gyakorló megtanulja elérni azt az állapotot, melyben az elméleti tanítások magja megérthető, vagyis a belső tudás feltárul. Ez a tudás, a samādhi. Minden elméleti metafizikai tanítás a samādhi állapotának, szavakba öntött vetülete. Ezért komolytalan az olyan hozzáállás, hogy az elmélet vagy a gyakorlat fontosabb, mert a kettő lényegét tekintve egy. Elméleti tanítás ( doktrína ) nélkül nincs meg az a kódolt tudás, aminek ki kell bomlania, hogy célját elérje, azaz bármilyen gyakorlás, a pontos doktrína mély ismerete nélkül nem célravezető. Gyakorlás nélkül pedig az elmélet csupán egy nagyrészt logikai síkon forgatott filozófia, ami azon kívül, hogy könnyen félreérthető lehet, sok esetben még több kérdőjelet szül, a tényleges megvalósítás szempontjából pedig haszontalan. Így válik a yogában a sokrétű tanítás eggyé.

"A hatalmas Bhairava tüze nagy áldozati helyszíne a Szív bőséges erejének, amely két összedörzsölt fához hasonlatos. Az egyik a kizárólag a hármasságot egyesítő súrlódásra összpontosít - a Holdra, a Napra és a Tűzre, a belélegzésre, kilégzésre, és a felemelkedő lélegzetre, vagy az ismert tárgyra, a tudás és az ismeret tárgyára. Bhairava ragyogó lángja - tűz vagy tiszta tárgy - olyan intenzív energiával rendelkezik, amely a központig bővül. Segítségével ( a yogī ) felismeri, hogy az örökké haladó energiák minden triádja - amelyek örökké hullámoznak - a tárgy, az objektum és a tudás teljes nem-differenciálódásában fúzionálódnak . "

( Tantrāloka 5. 22-25)

A Śiva-tudatosság az embert mint hármas szerkezetű lényt fogja fel. Az ember testből ( dehi ), lélekből ( jīva ) és szellemből ( bindu ) áll, olyan mint a Lótusz ( padma ), melynek gyökerei a víz alatti, sötét iszapban állnak, szára a vízben ingadozik, s virága a víz tetején borul gyönyörű virágba. Az embert durva ( sthūla ) fénylő ( prakāśa), és finom ( vaikhārī ) anyagok építik fel, melyeket különválasztva a gyakorló elindulhat a belső útján.

Az Elmélyülésben ( Dhyāna ) a yogi a buddhi erőit kutatja - célja a tudat megismerése. Különböző módszerekkel próbálja kontrollálni a tudatot, ahhoz hogy tudatosan legyen képes módosult tudatállapotokat létrehozni, illetve megszüntetni. Ha 12 másodpercig a tudat összpontosított marad, akkor kialakul a koncentrált tudatállapotot ( dhāranā ). Tizenkétszer ez a periódus létrehozza a meditációs tudatállapotot ( dhyāna ), majd tizenkétszer ez a periódus létrehozza a tökéletes elmélyedést ( samādhi ). A yoga célja ezen tudatfolyamatok szisztematikus megismerése és felfüggesztése, s mint ilyen a szabad elmélyedés ( samādhi ) elérése. Ez meghaladja az emberi tudat felső három folyamatának szintjét; az éber tudatállapot szintjét ( jāgrat ), az álmodás szintjét ( svapna ) és a mélyálom szintjét ( suśupti ).

" A kötelék csupán differenciált, vagy megkülönböztető tudás. Ennek eredménye, a világ objektumainak, egy elszeparált tapasztalása. Elkülönített az Isteni Tudatosságtól. A kötelék állapotában az a tapasztalat lép fel, miszerint az Isteni Tudatosság ( samvit ) tiszta, míg a világi tudatosság tisztátalan. Ennek meghaladása a szükséges cél, miképp az elme az Isteni Tudatosság felé kell, hogy fókuszáljon. Amikor a yogī képessé válik megtagadni ezt a köteléket és elméjét az Isteni Tudatosság felé irányítani, megtalálja az Én-t vagy ātmā-t. Ezt úgy hívjuk, az Isteni Tudatosság ( vagy Én ) által való áthatottság. Ez az ātmāvyāpti.

(Svacchanda Tantra)

A Dhyāna alatt a yogi saját belső világával szembesül, majd túllépve személyes korlátain ( Ātmavyāpti ) a Végső Valóság titkaiban kutat - elméje szabadon szárnyal az isteni valóságokban.

"Amikor az individuális tudatosság kötelékeit meghaladod és elmédet saját lényeged felé fordítod, ez az Isteni Tudatosság [ ātmā ]. Ezután az Isteni Tudatosság meghaladása következik. Az elme ( manaḥ ) csupán differenciált összessége, ezért a végső állapotot csak akkor éred el, ha az elme megszűnik. Ez az unmanā állapota."

(Svacchanda Tantra 5.393)

"A Valóság tapasztalása két módon megy végbe. Az első, amikor teljesen áthatottá válsz és megmaradsz az Isteni Tudatosság állapotában [ ātmāvyāpti vagy śiva tattva ]. A második az Univerzális Tudatosság által való áthatottság. [ śivavyāpti vagy atattva : paramaśiva ]. Ha az Isteni Tudatosság ( śiva tattva ) felragyog először, az nem más, mint kötelék. Meg kell haladnod az ātmāvyāpti állapotát. Az ātmāvyāpti tapasztalása csupán, nem egyenlő a teljes korlátlanság állapotával ( śivavyāpti vagy svātantrya ). A Svacchanda Tantra feltárja, hogy az Én Áthatottsága ( ātmāvyāpti ) ugyancsak illúzió, amin túl kell lépni. Ha ez megtörténik, csak akkor válsz képessé a Végső Tudás elérésére, ami az elmén túl van. Ez az Univerzális Tudatosság."

(Svāmi Lakṣmaṇa Joo)

Hogy a belső utazásnak irányt szabjanak, elsőként a Dhyānának kötött tárgyai vannak. Kezdeti szinten valamilyen külső formára ( sthūla ) 'támaszkodnak', ehhez nyújtanak segítséget a különböző koncentrációs ábrák, az ún. yantrák. A yantra ( "egy geometriai gépezet" ) lényegét tekintve egy szimbolikus kompozíció, amely matematikai tökéletességén túl általános jelentéseket hordoz az arhetípusok szintjén. Metafizikai szimbólumai többrétű jelentéssel bírnak - a szövegek gyakran sanskrit nyelvezetet használnak, mely pontos értelmezésre ad lehetőséget. A yantra közepén lévő központi magot ( bindu ) például többféle néven lehet érteni: mint eszközt a koncentráció fixálására, a Valóság forrásának szimbólumaként, vagy amikor a kozmosz duális elképzelését tartjuk szem előtt, mint a férfi-női princípiumok végső szellemi egyesülését. Hasonló módon, a yantra minden eleme más-más jelentést hordoz - önmagán túlmutató, komplex erőforrás, mely központi helyet foglal el a Śaiva tantrák ezoterikus tanaiban. Így archetipikus formái összefüggnek az archetipikus hangok ( mantrák ) rendszereivel, a hozzá tartozó istenségekkel ( devata ) és kozmikus princípiumokkal ( tattva ), és az ezek által indukált, emberben létrejövő változásokkal. A yantrák és a 'finom test' összefüggései a mikro- és makrokozmosz viszonyát fejezik ki.

A yantrák használatukat tekintve változóak. Egyes isteneknek saját yantrájuk van, melyhez megfelelő 'mag-szavak' ( bija-mantra ) társulnak; ahogy a Kulā-arnava-tantra is mondja:

"A yantrát a mantra lelkesíti át".

Amikor egy gyakorló ( sādhaka ) a lelki fejlettségnek eljut egy meghatározott fokára, akkor beavatást nyer bizonyos yantrák és mantrák használatába. A yantra és a hozzátartozó mantra kiválasztása bonyolult folyamat, és egyedül a Guru képes arra, hogy elvezesse a gyakorlót saját potens szimbólumához. Ez a legteljesebb mértékig felébreszti a belső élet-energiákat, mely ha az Egyedülvalónak ( Paramātmā ) van felajánlva, akkor a felébredés folyamatával válik azonossá. Működését úgy értelmezhetjük, mint a gyakorló fizikai, pszichológiai, és lelki kinyílását a misztérium megragadására.

Ha a gyakorló ebben már jártas, akkor belső koncentrációs témákat kap, melyek általában az energiaközpontokat és az energiacsatornákat jelenti. A nādik, azaz az 'éteri test' vezetékeinek megtisztítása szorosan összefügg azzal a számos energetikai rendszerrel, mellyel a yoga és a tantrizmus felruházta az emberi testet, ezért a nādik rendszere is igen összetett: A három fő csatorna a suśumnā, az idā és a pińgalā. Az idā, a "frissítő szél" az 'éteri test' 'női', baloldali csatornája ( nādi ), mely körbetekeri a suśumnāt és a bal orrlyuknál végződik. Ellenpárja a pińgalā, mely az 'éteri test' 'férfi', jobb oldali csatornája. A suśumnā az 'éteri test' központi csatornája, mely a kundalinī-yogában kap nagy szerepet, mert ezen kúszik fel a Tudatosság aspektusa vagy kundalinī.

A nādik megtisztításával beinduló belső energiák ( prāna vagy vāyu ) az 'éteri erőközpontokat' ( cakra ) hozzák működésbe - "kinyitják a lótuszokat". A cakrák megnyílása rejtett erőket szabadít fel az emberben - a cakrák uralása bizonyos siddhiket eredményez, melyek a szellemi fejlődés biztos jelei. Az indiai hagyomány hét erőközpontot különböztet meg, melyek a gerincoszlop mentén helyezkednek el. Minden cakra át van szőve a vezetékek legfinomabbikával, a suśumnāval. Ezeknek a központoknak kivehető alakjuk és színük van, melyet a yogī tisztán érzékel, különösen ha már a rendszer működni kezdett és a kundalinī-śakti már felgerjesztett állapotában elindult felfelé.

A hét megkülönböztetett erőközpont, amelyet kapcsolatba hoznak a hat fonattal ( plexusszal ) és a homlokvarrattal (a satura frontalisszal ). Ezek alulról kezdve: Mulādhāra-cakra ( "gyökér-cakra" ), Svādhishtāna-cakra ( "ágyék-cakra" ), Manipura-cakra ( "köldök-cakra" ), Anāhata-cakra ( "szív-cakra" ), Viśuddha-cakra ( "torok-cakra" ), Ājna-cakra ( "homlok-cakra" ) és Sahasrāra-cakra ( "korona-cakra" ). A cakrák koncentrációs pontokként is szolgálnak, melyek a tudatosság különböző szintjeit idézik elő. A 'finom' nādik megtisztításának sorrendje az anāhata-cakrātól ( szív-cakra ), elmélkedve a vāyu-biján ( Yam ), lefelé a másik három cakráig tart, úgy mint manipura-cakra ( köldök-cakra ), ismételve az agni-biját ( Ram ), a svādhistāna-cakra ( ágyék-cakra ), ismételve az apas-biját ( Vam ), és végül mulādhāra-cakra ( gyökér-cakra ), ismételve a príthiví-biját ( Lam ).

Legvégül a gyakorló absztrakt koncentrációs témákat kap, melyek túlmutatnak saját személyisége határain, például a fény, az én, a világ, a lélek, az együttérzés, stb. Ezek segítségével a gyakorló eljut a legtökéletesebb elmélyedéshez. Ekkor a yogī meghaladja a tudatosság szintjét - a gondolkodó princípium ( manas ) végleg elkülönül a testtől és szilárdan egyesül a legfelső lélekkel ( Paramātmā ). Ezeken a szinteken már csak két elem kalauzolja a yogī-t: a Fény és a Hang. Ekkor a yogī megkapja "a megnyílvánult világ feletti hatalom egy bizonyos fokát". Majd lassanként a megtisztuláson ( prānāyāma ) keresztül, a tökéletes belső harmónia ( kavalī ) megteremtésével, az állandó, megszakíthatatlan spirituális törekvésen keresztül a yogī-nak sikerül kivonnia magát az illúzió ( māyā ) világából. Tudatosan mindig befelé irányulva, végül megközelíti létének igazi forrását, megtalálja valódi, igaz Valóságát ( Śiva ). Az efféle csendben ott a Tiszta Igaz Boldogság ( Sat-Chit-Ananda ).

De mi is ez a Valóság?

Röviden tömören fogalmazva: Az ÉN és az ÉN Ereje együtt alkotja a Végső Valóságot.

De ez mit is jelent?

E kettő esszenciális természete ( sva-rūpam ) egy masszív egység, mely Abszolút Szabadságból ( svātantrya ) és Gyönyörből ( ānanda ) áll, mely a szavak szintjén kettébomlik, a mély tanulmányozás céljából. Vagyis ez csak azért kettő, hogy tudjunk beszélni Róla. ( Mint az Én és Te esetében ). Az Én nem más, mint tiszta tudatosság, melyet a Fény alkot. Ez sanskritul prakāśa. Az Én Ereje az Első Mozdulat, melyet Én-Tudatosságnak hívunk. Tehát, a Valóság az Én és az Én Ereje együtt.

Az Én a Fény, mely minden individuum lényege. Az Én Ereje nem más mint az, amikor ez a Fény tud arról, hogy Ő Fény. Amikor nem tud, az nem lehet a Végső Valóság, mert a Végső Valóság az Én és az Én Erejének masszív egysége. Az Én a prakāśa az Én Ereje pedig vimarsa. A prakāśa fogalomnak van egy szinonímája: Ez az aham, amely az Én kifejeződése. A Fény az Én. De hol van itt az Erő? Rejtve van. Amikor a hétköznapokban azt mondjuk Én, a magyar nyelv elrejti ezt, mert nem mondja ki, és nem írja le. De belül automatikusan mellé tesszük, hogy Vagyok. Prakāśa = Én; vimarsa = vagyok. A Végső Valóság tehát = Én Vagyok. Ennek tükrében nem tagadhatjuk meg az Én és az Erejének jelenlétét, vagy valóságát. Azaz, amennyiben Śiva valóságos, úgy az Én is valóságos. Olyan nem létezik, hogy ami megnyilvánult az kevésbé Śiva, és ami meg megnemnyilvánult az meg teljesen Śiva. Śiva éppoly valóságos, mint annak elválaszthatatlan Ereje. A gond ott van, hogy ezzel nem elégedünk meg, mert többet akarunk. Én Vagyok + bármi. Ezt csinálja az individuum. Ezzel az történik, hogy a vagyok részt, vagyis az Erőt elereszítjük, hogy elkaphassuk azt a barmit. Ezt hívjuk Univerzumnak. Tehát Śiva nem más, mint az Én. Az Ő Erejét pedig úgy hívjuk śakti. Tehát a gond nem az Én-el van, mert az mindig jelen van. Itt a titok. Így a vagyok résszel van a baj ( māyāśakti miatt ), mert általa elvesztettetük az Erőt. Ezért nem vagyunk éberek arról, hogy Én Vagyok. De ha felfedezzük, hogy ezzel az Erővel teljesen azonosak vagyunk, akkor a különbözőségek elillannak.

Vagyis, akkor, mint Te aki ezt olvasod, rá tudsz hangolódni az Én-re ( vagyis a śivai, férfi princípiumra ). Ez a Világ polaritásának fő elve is. Így teljes a kép, az összhang. Össze kell gyűjtened azt az Erőt, ami alapján ráébredsz, hogy Te, Te Vagy. Erről sok rendszer csak beszél, de nem tud igazán, ezért ezt a lyukat kitölti minden más érdekességgel. Tehát Śiva az Én és Śakti az Én-Tudatosság. Akikben az Én-Tudatosság rejtetten vagy nyilvánvalóan elemibb erővel jelen van, azokkal a kapcsolat sokkal tartalmasabb, mint azokkal, akiknek a tudatossági szintjük a kötőerők vonzásának vonalát követi. Vagyis, akik az ösztönös életmódot követik, se nem vevők, se nem adók. Az a bizonyos kapcsolat tehát ez alapján jön létre.

Tehát, az Elmélyülés egy olyan gyakorlati praxis, melyben azok a tudatállapotok élhetők és érthetőek meg, melyeket azok a śāstra-k ( szent szövegek ) fejtenek ki, amelyek emellett meg is tanítanak a meditáció praxisára. Ha ismerjük a három mala ( kötőerők ) tevékenységének folyamatát, akkor már csak egy karnyújtásnyira van az Elmélyedés.

"Amikor meghaladod az elmében megjelenő kötelékek, mint jó és rossz, tiszta és tisztátalan, ráébredsz, hogy nincs különbség Isteni Tudatosság ( ātmāvyāpti ) és individuális tudatosság ( citta ) közt. Ez a legfelső tudás, ahol megtalálod az Univerzális Tudatosságot, ami śiva áthatása vagy śivavyāpti. Nincs nagyon tudás ennél."

(Svacchanda Tantra 5.394)

A három mala, ezek sorba: az ānavamala, mayiyamala és kārmamala. Az ānavamala gyakorlatilag a spirituális önfeledést jelenti, hogy nem tudjuk kik vagyunk. Ennyi semmi több. A mayiyamala az ( önfeledt állapotból ) származóan a tudatban fellebbenti a dualitás lehetőségét. A kārmamala pedig ezekre alapozva azt a köteléket terjeszti ki, hogy az önfeledt + dualitást látó ( immáron ) individuum abban a képzetben él, hogy ő cselekszik.

Az első mala-t az ānavamala-t csak Śiva kegyelme oldja fel. Ezt nevezzük pauruṣa ajñāna-nak. Szóval, ez a három mala kötelék. Ez a három kötelék a tudatlanság maga. Viszont ez a tudatlanság kétrétű. Az első pillért úgy hívjuk, hogy pauruṣa ajñāna. Azért pauruṣa mert az au tag egy kapcsolatot jelöl vagyis a pauruṣa ajñāna a pauruṣa ( ÉN )-val kapcsolatos ajñāna vagyis tudatlanság. Ez az ānavamala. Szóval, amíg az ānavamala működik, addig az individuum a pauruṣa ajñāna állapotában van. Vagyis fingja sincs, hogy valójában ki Ő. A pauruṣa ajñāna-t csak és kizárólag a valódi ÉN kegyelme oldja fel, semmi más. Hogy ez közvetlenül az ÉN-től jön, vagy ez az ÉN egy emberi formában megnyilvánulva oldja ezt fel ( azaz, a Guru ), az már más kérdés, de a lényeg szempontjából most nem érdekes. Ez spontán tapasztalás, mindenféle fokozatos megértés vagy ilyesmi nélkül. Amennyiben ez megadatik, akkor a yogī elnyeri a pauruṣa jñāna-t, vagyis az ÉN-el kapcsolatos Tudást. Ekkor már tudja, hogy ki Ő. Nem lehet leírni, elmondani, stb.. De tudja, mert megismerte. Viszont a pauruṣa ajñāna feloldódásával a tudatlanság nem szűnik meg teljesen és ez az a pont ahol a Śaiva tantrák nagyon fontos alap doktrínát tárnak fel.

" A śāmbhava samāveśa (samāveśa = Śiva-Tudatosságba való beolvadás, [ mint vízcsepp az óceánba] ) azokkal történik meg, kik megszabadulnak minden gondolattól, mely a Guru kegyelme által válik valóra, vagy ( 'saját' ) intenzív emelkedés útján. "

(Mālinīvijayatantra)

A második pillér még megvan és ez rejtettebb titok. Úgy hívják baudha ajñāna. Buddhi > bauddha , ami a buddhi-hoz kapcsolódik, vagyis intellektuális tudatlanság. Tudatlanság a śāstra-kkal ( szent szövegek ) kapcsolatban, és ezen a ponton lehet elveszteni a fonalat. A baudha ajñāna a másik két mala-hoz kapcsolódik. A mayiyamala-hoz és a kārmamalahoz, míg a pauruṣa ajñāna-t csak a kegyelem oldja fel, addig a baudha ajñāna-t az intellektus tisztasága. Az intellektus tisztasága a Megértés, ez pedig két pillérű szintén. A baudha ajñāna feloldásának kulcsa a śāstra, a szentszövegek, az āgama-k. Ugyanis, az intellektuális tudatlanság nem azt jelenti, hogy mi a jó ebben a világban, vagy mi a rossz dolog, stb. Ez védikus témakör. Az āgama-k azt tárják fel, hogy milyen állapot szinten vezetnek a végcélhoz. Ezt tanítják meg, valamint ezzel párhuzamosan megtanítják az Elmélyülést ( Dhyāna ).

A ( Dhyāna ) praxisán keresztül lehet megérteni az állapotokat, amiket a śāstrak kifejtenek. A dolog összekapcsolt. Ha valaki nem ismeri a doktrínát, akkor nem tud helyesen Elmélyedni, valamint hiába kontemplál, koncentrál meditál, nem fogja érteni, hogy milyen szinteket ismert meg. Sok éves gyakorlat során elér a yogī bizonyos szinteket, mivel ennyi év alatt megszokja a megváltozott tudatállapotokat. Ezért egy idő után nem lesz már annyira különleges. Így, mivel az elért szintekről nincs doktrínális ( szentszöveget, tantra-k által kifejtett tudás ) ismerete, akkor sem fogja felismerni a szinteket. Ha elérte - és itt jön képbe az intellektus - ha nem érti és nem tudja milyen szint az, amit elért, akkor valójában nem érte el, hiába gyakorolt. Ezért fontos az intellektus śāstra-k által való tisztítása, mert a doktrína adja az alapot, a benzint. Ezért a Dhyāna praxisai, ( koncentráció stb,.. ) pedig az autó. A benzinnek csak autóba töltve van értelme, az autó viszont nem megy benzin nélkül. Fontos itt megjegyezni, hogy az elme tisztítást sehogy sem tudjuk magunktól elvégezni, ugyanis a buddhit a śāstra-k tisztítják nem mi. A mi feladatod a śāstra-k tanulmányozása és azok gyakorlása meditációban.

"Az āgama-k funkciója az, hogy felébresszék a yogī elméjében a śuddha vikalpa-t vagyis a helyes érvelést az ÉN-el kapcsolatban. A sat-tarka egy olyan tükröződés, mely folyamatosan, újra és újra megerősíti a śuddha vikalpa természetével bíró gondolatokat"

(Abhinavagupta)