Megvilágosodás

Írta: Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)


Mi a megvilágosodás? Nyíltan kimondhatja-e egy realizált yogī önmagáról, hogy már elérte, vagy azzal imposztorrá válik?

Minden emberben egyetlen kérdőjel okozza a problémát, mely időtlen idők óta szüntelenül, generációkról generációkra felmerül, és szüntelenül jelen van. Ez a kérdőjel nem csak kérdések sorozatát jelenti, hanem egyben a Választ is: mert az, ami mindig jelen van, az az Igazság, amire a kereső a Választ keresi, minden más változik. A kérdés és maga a válasz olyan, akár a Nap. Feltűnik és lenyugszik, mint a kérdés is, de a Nap fénye mindig megmarad. Eme megértést hívják úgy, hogy megvilágosodás ( bár ezt a szót nem szeretem, félrevezető jellege miatt ), viszont a felébredés, vagy az Én-re való reflektálás jobban kifejezi a valódi célnak azt a megismerését, melynek esszenciális természete Önmagad. Ezért innen folytatva az ÉBERSÉG szót fogom használni.

Kérdés-Válasz-Megértés, Éberség ( Megvilágosodás ): egy és ugyanaz.

A kezdeti fázisban, a tapasztalások megértése kezdődik el. Vagyis az abuddha ( nem felébredett, tudatlan ) lényből lépésről-lépésre buddha ( részlegesen felébredett, valaminek az ismerője ) lesz. Buddha az, aki felébredett ( s most itt nem a Buddhizmus "szülőatyjára" gondolok ). A megvilágosodást ( felébredést ) könyvekből vagy netes cikkekből ( pl. tanítók írásaikból, akik maguk is keresők ), bölcs gondolatokból lehetetlen megtanulni ( vagyis a kérdés mindig benned marad ), mert ezt az utat minden individuumnak egyénileg kell bejárnia, megtapasztalnia. Természetesen léteznek olyan gyakorlati módszerek ( āsna, dhārana, japa, pūjā, szb ), melyek segíthetnek az abuddha tapasztalásnak átívelésén, megismerésén ( yoga, dhyāna, stb ), amik a tudatosságod emelik, de amíg nem tudod, hogy milyen tudatállapotokat éltél meg, addig a választ tovább keresed. Másképpen, a megértés nem lexikális információ-függvénye, hanem az éberségé. A tapasztalásaidra kapott válaszok, akkor érkeznek, ha magasabb tudatállapotokban keresed. Vagyis, csak ott fogod megtalálni. Kicsit ez "spirituálisan" hangzik, de ebben az esetben ez a nyelvezet egy fontos eszköze lehet a továbblépésnek.

Maga, a magasabb tudatállapot kifejezés a törekvő számára olyan jelentéssel bír, ami folyamatosan formálódik. A nehézségét is ez adja, mert a kérdés folyton jelen van: "mi volt ez?", "hogy is van?", "ki kérdezi?", " ki az az én?".

Ismerős ugye? J

Nagyon sok tanítás született erről, de mikor eljutnak a "nem ez a test vagy" ( s mégis formálják azt ), hanem a lélek ( puruṣa ), de Istent nem realizálhatod Vagyokként, akkor egy szétválasztási folyamat veszi kezdetét, és ez spirituális gátat emel a megvalósításod elé.

Nos, nagyon fontos, hogy a kezdet kezdetén megértsd, minden létezik. A világon nincs olyan, hogy ne létezne semmi, mert mindennek a forrása az Én ( ātmā ), vagyis te magad ( nem az individuum, nem a test, és nem az elme ). A probléma abból adódik, ha ennek üres természetet tulajdonítasz. Amennyiben van olyan állapot, amikor önmagad Teljességét szüntelen nem tapasztalod (ilyen már pedig van, ezt hívjuk individualitásnak ), akkor ebben az esetben mindig létezik olyan Állapot, ami ettől "magasabb". A Legmagasabb Állapot az, amikor az elmédben lévő paradoxonok nem jelennek meg, vagyis nem lesznek kétségeid affelől, hogy most akkor létezik-e a világ, az univerzum vagy nem, hiszen minden Egy. Az univerzum is. Amikor ez a paradoxon felvillan az elmédben, azt nevezzük māyāśakti-nak ( śakti Játékának ). Vagyis a kérdésekre, miszerint "ki vagyok Én, létezik-e Én", "alacsonyabb" szintek, stb. a válasz: Igen. Az ellentétetek akkor tapasztalod: Én vs én, magasabb vs alacsonyabb, amikor Önmagad Teljességében nem tartózkodsz. Ez az individuum természete, vagyis tudatlanság. Az abuddha. Mind az objektív világ, mind a mentális tevékenységeid létezők, mert ha ezek Forrása Létező, akkor az okozat, vagy kiterjedés nem lehet nem-létező. Létezőből nem-létező nem árad ki. A külvilág ( jāgrat ) és a mentális világ ( svapna ) a Tudatosságnak csupán olyan formát öntése ( azaz, a Legmagasabb Állapotnak ), mint amikor kisyermekként gyúrmából különféle alakokat építesz. Ha megformázol egy lovat, akkor két dolgot tapasztalsz. Először is, hogy itt egy ló, mint forma. De ez valójában nem is ló, hiszen gyurmából van. A dilemma ott van, hogy miképp látod a Világot és Önmagadat. Ha arra koncentrálsz, hogy a ló csupán a gyurma formája, mely ha ideiglenesen is, de létezik, mint egy forma, akkor idővel mindent Egynek fogsz látni. Ezt nevezzük, ahogy śiva lát ( śivadṛṣṭi ). A Śaiva-yoga-ban ez jelenti a Végső Valóságot : Formátlan, Időtlen Tudatosság. A paradoxon szóval létezik, az elmédben ( alászállás ) ugyan, ami śakti Játéka, de valójában ez a Játék Śiva-ból állandó jelenlévő. Sosincsenek elkülönülve egymástól, csak a látásmódod mutatja így, mert a tudatod duális. A paradoxon-t nem a tudatlanság teremti meg, hanem a paradoxon maga a tudatlanság, vagyis annak elfelejtése, hogy mi a Legmagasabb Valóság. Ebből születik az Én hiánya. Mivel az Én valós, és létezik, úgy a világ, az univerzum szintén létezik, melynek forrása az Én, s ennél fogva nem üres. Ám ahhoz, hogy felismerd ezt, hogy valami történt, valami furcsa, "elvesztettem a világot egy pillanatra", ahhoz yogī-nak kell lenned, vagyis buddha-nak.

Ha nem ismered fel, akkor az abuddha szintjén tartózkodsz, és ebben nem látod az egységet, nem figyelsz magadra. Vagyis, Śiva-t nem veszed észre.

Ahaṃ-idam. Én vagyok ez az Univerzum. Śiva tapasztalata ez, amikor Śakti éppen elkezdi fókuszálását az Univerzumra. Az Upanisadokban az áll: A Legnagyobb áldozat a Figyelem. Mi a figyelem egyáltalán?

Ez a Figyelem nem más, mint Śiva Kegyelme. Ez nem gyakorolható, mert spontán állapot. Az Éberség ( vagy Figyelem ) nem gondolat. Az Éberség nem gyakorlat és nem egy szokás vagy viselkedés ( vagyis nem az, hogy több mindenből gyakorolunk, minden filozófiát összemosunk, mert "Egy" ). Nem gyakorolható. Az Éberség pillanatról pillanatra létező Figyelem. A Valóságnak van egy belső dimenziója, amiben mind élünk, de nem tudunk róla. Ez nem keresés által éretik el, nem választás kérdése, nem fegyelem vagy tanulás kérdése, hanem spontán történik, amikor az elme keresése ( működése ) megáll és teljes mértékben megadja magát a belső Isteni Jelenlét Ragyogásának. Amikor a yogī egy konkrét gondolatot szemlél és egy másik megjelenik, a középpont ( kapocs ) a kettő közt az Én Valódi Természetének feltárulása, mely a két gondolat háttere, forrása.

Ezt mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia.

A bölcs Abhinavagupta a következőképpen írta le a Önmegvalósított állapotot ( Sthitaprajña):


/Részlet: Abhinavagupta - Gītārthasaṁgraha, avagy Összegzés a Bhagavad Gītā valódi és titkos értelméről című kötetből/

"Csak azt a bölcset nevezik Sthitaprajña-nak (Önmegvalósított),

aki nem kötődik az örömhöz, és a szenvedéstől sem idegenkedik.
Kit semmi se vonz már, ki ha jó vagy rossz éri,

nem örvend, s el se fordul, annak tudása mély.
Ez a Yogīn nem tapasztal örömöt vagy fájdalmat,

amikor kellemes vagy kellemetlen érzetei vannak."

"A minden élőlényhez egyformán viszonyuló yogin számára

pusztán külsőleges dolog az emberek felosztása

barátokra és ellenségekre stb.

Azonban bensőleg szakadatlanul a Brahmannal Egy."

"Kinek önvalóját külső dolgok ki nem kezdik,

ki önvalójában örvend, kinek valója yoga által a Brahmannal egy,

örök boldogságban örvend az. Bánat forrása minden öröm,

mi a külső dolgokkal való érintkezésből született,

mert kezdetük s végük van, óh Kunti Fia,

örömet nem lel bennük a megvilágosult elme."

(Bhagavad Gītā 5. Fejezet 20-22. verse)


Kommentár:

Aki felismeri, hogy a külső, világi tárgyak élvezete csak ideiglenes lehet, megszabadul az idővel az azokhoz való tapadástól, s egyre inkább a belső békében honol. Ehhez a lemondás gyakorlása vezet. Kinek boldogsága benső, kinek öröme benső, kinek fénye benső, az a yogin a Brahmannal egy lett, s yoga-ban tökélyre jut.

Akit a külső tárgyak élvezete nem téveszt meg, az ebből a tapasztalásból a belső béke gyönyörét fedezi fel. Azonban a hétköznapi emberek számára, a hétköznapi dolgok terén úgy tűnik, mintha bolond lenne. Lehet, hogy úgy jár, kel, hogy bolondnak tetteti magát"

Akik megvezetettek a külső dolgok káprázata, vagyis a szabályozatlan elme uralkodása miatt, azok a belső boldogság keresésében elmélyedt embereket bolondnak gondolják. 25. Vétkeik fogytán, kettősséget lerombolva, önmagukat uralva, teremtmények javán munkálkodva s annak örülve a rsi-k Brahmannal azonosulnak.

A Brahmannal való azonosságot azok a yogīn-ok tudják megvalósítani, akik átvágták a kettősség csomóit és megsemmisítették a kétséget."

Akik a szakadatlan Én-Tudatosság tapasztalásában honolnak, - mely egy a nem-megkülönböztetés szintjével - azok számára a világ ( mint a tudattól elkülönült valami ) eltűnése felfénylik. Ez a Turyatita állapota, más néven Caitanya, a Tiszta Tudatosság, vagyis az Átmā. Ez a yogīn eléri az Éberség szakadatlan állapotát, melyben a Tiszta Tudatosság Örök lámpásként ragyog a tudat minden állapotában, melyek: Ébrenlét, Álom, Mélyalvás.

Ezen állapotok a kétkedés homályában csupán tapasztalatok özönének ( Ébrenlét ), valamint korábbi benyomásokból származó emlékek újra átélésének ( Álom ) tűnik. Az Önmegvalósított, azonban minden állapotban a Tiszta Tudás Fényét Tapasztalja, melyet a yoga végzésének köszönhet. A Belső Tudás ébredése olajként hatja át a tudat három állapotát.

Vágytól s indulattól szabad aszkéták, elméjüket uralók, kik önvalójukat megvalósították, tudatuk minden szintjén a Brahmannal egyek maradnak. Külső szemlélő számára az Önmegvalósított látszólag ugyanúgy cselekszik, mint bárki más, mégis: Ő a Belső Fényben lát mindent.

Érzékletekkel kapcsolódva, azok benyomásainak be nem hódolva, érzékleteket szemöldök közé helyezve, elmebeli egyensúlyban érdem s vétek között.

Aki elmélyed, s érzékei, elméje és szelleme ura, kinek megszabadulás a célja, ki vágytól, félelemtől s indulattól ment, mindig szabad az. Érzékletek vihara, az elme hullámai ide-oda dobálják a szellemet. Mégis kik, megmaradnak a lemondás stabilitásában, nem érinti őket, e hullámok sodra. A Szemöldök közé helyezkednek ( Bruhmadya ), így az elme kavargásától, ezt gyakorolván: megszabadulnak.