Pāshupata Śaivizmus

                                  Írta: Agnisetu

                                 Copyright © 2019 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának                                        minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)



A Szerző Előszava 


A Śaivizmus a legősibb időkből származik, melynek eredete jóval meghaladja a védikus civilizáció istenképét. Az ősi források szerint a pre-árja népek természetvallásából nőtte ki magát, majd a dualisztikus világképet megformálva személyes istenséget alkotott magának, amin túllépve napjaink nem-kettős rendszerévé nőtte ki magát. Ebben a kötetben a Śaivizmus filozófiájában jártasan visszakalauzollak abba a régmúlt időbe, és a kezdetektől elindulva olyan időutazásba részesítelek, melynek során megismerhetővé teszem a Śaivizmus legfontosabb hagyományait. Ez a könyv mindenképp alapműnek számít annak, aki szeretné közelebbről megismerni a Śaiva Tradíció Rendszereit, yogikus és tantrikus gyakorlatait, illetve felismerje és tisztában legyen a különböző Śaiva iskolák paradoxonnak tűnő filozófiáival.       

                                                                                                                                                                                                                                                                                           Agnisetu śaiva pandit




Bevezető 


"Felismerve, hogy minden tapasztalat csak egy halványuló álom, közelebb visz a bennünk lévőállandósághoz, amely nem változik. Akkor érzékeljük; Ez az Isten. Ez Śiva. Śiva nem változó. És soha nem fog megváltozni." -GURUDEVA, SATGURU SIVAYA SUBRAMUNIYASWAMI 

Az Isten megismerésének útjait képviselő Duális Śaiva hagyományok között is vannak eltérések. De ez csupán a megértés miatt van így. A Duális Śaiva hagyományoknak két kategóriája van: Ez a két filozófiai pillér az, ami meghatározza a Duális Śaivák spirituális identitását, vagyis azt, hogy mely rendszer szerint "ismerik" Őt. 

1.A Védikus ( purāņikus ) vallások Śiva-ja : "Ő". Pl, Śiva ahol Kṛṣṇā bhaktája, vagy Śiva egy Isten. 

2.A Vedānta és az Upaniṣad Śiva-ja : "AZ". Vagyis, Śiva nem más, mint Brahman. 

Ez a két kategória további négy doktrínára tagolódik: 

A Dvaita ( Kettősség ) filozófia azt tételezi, hogy az individuális én ( egyéni lélek ) különbözik Istentől. A lélek nem Isten által teremtett, ezért nem is egy Vele, csupán függ tőle. 

A Viśiṣṭṣādvaita ( Egység-Kettősség Egyaránt ) filozófia egy olyan álláspontot képvisel, mely szerint az előbb említett elválasztása az Egyéni Léleknek ( Jīva ) és Istennek létezik, bizonyos nézőpontból. Bizonyos nézőpontból azonban Egyek. Tehát Egyek is és Nem is. Ez egy köztes elképzelés. 

Az Advaita és a Suddhādvaita az Egység filozófiájának két változata. Az Advaita (Egység = A Dvaita = Nem Kettősség) filozófia, melyet Adi Shankaracarya fektetett le, azt mondja, hogy Minden Brahman. Semmi nem létezik, csak Ő. Ennél fogva minden, ami nem Brahman, vagyis a Legfelsőbb Valóság, egyszerűen nem létezik. Māyā, vagyis Illúzió. Létezése káprázat. Ez igaz a teremtett univerzumra, a lélekre, sőt Istenre egyaránt. A Suddhādvaita ( Tiszta Egység) filozófia szerint, semmi nem létezhet, ami nem Brahman. Ebben egyetértés mutatkozik az Advaita felfogással. Azonban a Suddhādvaita szerint nem lehet a világ, a Lélek, nem létező, hiszen annak Egyazon természetűnek kell lennie a Legfelsőbb Abszolútummal, Brahmannal. Hiszen lehetetlen, hogy valami nem-létező legyen, ha Minden Brahman, ami pedig Létezik. Tehát a Világ itt nem Māyā, vagyis nem illúzió, ( ahogy azt az előbbi Advaita filozófia gondolja ) hanem maga a Brahman, egy megnyilvánult aspektusban, ezért természetesen létezik. A különbség tehát az illúzió természetére vonatkozik. Teljes Egysége miatt, az illúziót, vagyis a káprázatot a Suddhādvaita filozófia nem a Világra érti, hanem arra, hogy az egyéni, individuális lélek, nem tudja, hogy Ő Lényegében Egy a Legfelsőbb Valósággal, Brahmannal. Létezik, éppen ezért Esszenciáját tekintve, Teljes Egy Vele. A Suddhādvaita kifejezés ( Tiszta Egység ) abból jön tehát, hogy ezen felfogás szerint Shankara Advaita felfogása nem valódi Egység filozófia, hiszen nem ismeri el a Világot, Lelket, mint Létezőt, csupán, mint káprázat. Ezért ez valójában nem Egység, hanem Brahman és az Illúzió ( Māyā : a Világ, a Lélek ) megkülönböztetése. Ami pedig kettősség ( Dvaita ), csak ki van tekerve. Ha az objektív, anyagi világ bizonyíthatná annak alkotójának (Isten) nem létét, alkotó hiányában a világ egyszerűen nem létezne. Isten létezésére tehát, pont az a világ a bizonyíték, mely alapján az Őt megtagadók érvelni igyekeznek, nem-létét illetően. Az Úr ezen trükkjét nevezzük Māyā-nak. 

Azt a Nem-Duális tantrikus rendszert, amely a Hármas princípiumok teljes Egységét tanítja, és ami azt kimondja, hogy az Anu nem különbözik sem Śaktitól, sem Śivától - ahogy Śakti sem különbözik Śivától -, Nem-Duális Śaivizmusnak nevezzük. A Nem-Duális Śaivizmus nem csupán egy filozófiai nézőpont, hanem egy teljes önmegvalósítási rendszer, melyben Śiva, Śakti és Anu teljes Egysége dominál. Ez szimbolikusan a Trika Yantra-ban három elemből áll: A megismerés tárgya ( prameya ), a megismerés módja ( pramāṇa ) és a megismerő ( pramatri ). Aki a Nem-Duális Śaivizmus tantrizmusának Śiva-jával szeretne megismerkedni, először azt kell elfogadnia és megértenie, hogy egy "új" Śiva-t kell megismernie, a nullá-ról. Aki idővel teljesen ki fogja ütni azt a 'Śiva'-t, akit eddig "ismert". Aki ezt megérti, az látja, hogy teljesen mindegy ki minek képzeli az alkotót, hiszen belátható annak léte. A materialisták máshogy hívják. Ős robbanás, meg evolúció..kinek mi. Ez nem más, mint szükségszerű, ideiglenes, helytelen tudás. A materiálisták káprázatának forrása pontosan az, akit Ők nem látnak. Ez Māyā természete és funkciója. Tehát a materializmus tudatlansága tökéletes, hiszen annak hiányában, nem lenne abból való felszabadulás, ami az egész játék (līla) lényege. 

Ebben a könyvben igyekszem bemutatni a Duális és Nem-Duális Śaivizmus hagyományait, és a legalapvetőbb filozófiájukra, valamint gyakorlataikra fényt deríteni. A Nem-Duális Śaivizmus négy iskolára tagolódik, azonban minden iskola ugyanazokra az āgamákra ( tantrákra ) épül, védikus hatásuk nincs. Így a négy iskola alapelvei ugyanazok. Különböző aspektusok megvilágításáról és a gyakorlati megvalósítás árnyalatairól van tehát szó. Tarts velem, és együtt utazzunk vissza a múltba, oda, ahol minden elkezdődött. 

iti shivam 




I. Rész Proto Śaivizmus 

1. A Pāshupata Śaivizmus 


A posztklasszikus yoga áttekintését a Śaiva hagyomány szélsőségesebb felekezeteivel fogjuk kezdeni, melyek gyökerei a védikus korszakba nyúlnak. Néhány Śaiva gyakorlat inkább radikálisnak tűnik, mivel szigorúan kihívják a hagyományos erkölcsöt. Őket tekintik a "balkezes" iskoláknak, mert ők támogatják a nondualista végső igazság szó szerint vett törvényeit, amíg a "jobb-kezes" iskolák nagyjából az igazság szimbolikus kifejeződését tekintik vizsgálatuk és megvalósításuk tárgyává (ezt majd a Dél-Északi Śiva imádók fejezeteiben részletesebben tárgyaljuk). A két megközelítés közötti különbség legrövidebben összefoglalva a szexualitáshoz való ellentétes hozzáállásban rejlik. Míg a jobb-kezes iskola híve általában a spirituális életre veszélyt jelentő tényezőként értékeli a szexualitást, addig a bal-kezes út követői a Śaivizmuson belül a szexualitást spirituális átalakulásuk (a szexuális energia átszublimálásának) érdekében alkalmazzák. Indiában, mint a világ sok más részén is, a baloldal a baljós végzetességgel vagy a szennyeződéssel társul, a jobb oldal pedig a szerencsével, a tisztasággal és mindennel, ami jó. 

A szanszkrit vāma-ācāra ("bal oldali vezető") hagyományos összefüggésében negatív értelmű, de ezt maga a bal-kezes iskola használja, noha bevallottan nem a gonoszhoz vonzódás miatt. Inkább spirituális lehetőségeinket kutatják, ismerik az emberi személyiség és általában az élet sötét vagy árnyas oldalát. Sőt tevékenyen társulnak is azokkal, akiktől az átlagos ember fél, amiket kerül vagy elfojt magában. A különc megközelítés oka részben az, hogy az emberi lét elfojtott aspektusait helyre kell hozni, és részben szemléltetni kell, hogy az életet minden körülmények között, a nondualizmus alapvető igazságának szempontjából lehet és kell is élni: ha csak az egyedüli minden létezőt magában foglaló létezik, akkor nyíltan ki kell mondani, a nemi szerveknek, a halálnak, és a szennyeknek is lényegesnek kell lenni. Végső boldogságot és biztonságot keresésük során India spirituális keresői néha, más országokhoz hasonlóan, elmerészkednek a társadalom intézményén jóval kijjebb fekvő területekre is. Voltak és még vannak is olyan emberek és kis csoportok, melyeknek életvitele és gyakorlata szélsőségesnek, sőt bizarrnak tűnik a mindennapi elme számára. 

A Śaiváknak kivételesen jó hírük van a vallási problémákkal, nézeteltérésekkel szembeni türelmes hozzáállásukról és valóban nincs másik kultúra a Földön, ami a megvalósítás gyakorlataiban oly változatos palettával rendelkezne, mint a Śaivizmus. Mikor a szemünk sarkából meglátjuk a tiszta odaadás és a spirituális törekvés néhány kifejeződését, emlékeink között fel kell idéznünk, hogy látásunkat saját nagymértékben államosított modern kultúránk erőteljes ferdítő hatása korlátozza. A Mahābhāratában öt hagyományt említenek kiemelkedően fontosnak: a Védák áldozati szertartását, a Yogát, a Sāmkhyát, a Pancharātrát és a Pāshupata hagyományt, mely a Śaiva közösségek fejlődésének egy különleges fázisa, ami a Legfelsőbb személyiségét, az az Śivát az Abszolúttal azonosít. A Pāshupaták rendjét Lakulīsa nevű aszkéta alapította, aki az i.sz. második században élt. Az ősi āgamikus feljegyzések alapján Śiva- Pāshupati hagyta rá a tudást. A Pāshupata Śaivizmus talán a legvitatottabb, és egyben a legősibb valamennyi Śaiva irányzat közül. Azért is, mert már a Buddha előtti időkben is az aszkéták egy csoportja volt, így a pāshupatákat a Śaivizmus egy viszonylag késői ágának lehet tekinteni. 

Lakulīsáról csak az eposzokon keresztül tudunk valamit. A név jelentése "a társaság királya", amit azzal magyaráznak, hogy a pāshupaták rendi jelzésként furkósbotot (lakula) hordtak maguknál. Szimbolikusan a Trident, a fegyver képviseli, amellyel Siva-Pāshupati tönkreteszi a tudatlanságot a mi javunkra. Lakulīsában, vagy Lakulīnan (furkósbot-hordozó) magát Siva inkarnációját tisztelték. Egy viszonylag fiatal írás, a Kāravana-māhātmya szerint Lakulīn brahmin családban született, a Kathiawar félszigeten (a mai Gujarat). Rendkívüli gyerek volt, mindenféle emberfölötti képesség birtokosa, de a hetedik hónapjában meghalt. Bánatos anyja kis testét a folyóba dobta. Teknősök egy csoportja Jalēsvara-linga szent helyére vitte, ahol az életerő újra belépett végtagjaiba. Aszkétaként nevelkedett fel és később híres tanítóvá vált. Lakulīn egy szigorú vezekléses élet után halt meg és újraélesztéséhez Śiva lépett be testébe, hogy a Pāshupata tant elterjessze a világban (ennek nyomai fellelhetőek az egyiptomi, görög, római és a kelta mitológiában, de még a hun törzsek mondavilágában is). Követői Śiva utolsó inkarnációjának tekintették. Ő vezetett be egy szigorú magatartás kódexet, és bizonyos yoga gyakorlatokkal tarkítva létrehozott egy külön eljárást a csoport tagjai számára. Eredetileg a Pāshupata Śaivizmus dualista volt. Követői hittek abban, hogy Śiva, csak az oka az univerzumnak. De nem az anyagi oka. Lakulīn négy lényeges tanítványáról számolnak be - Kausīka, Gārgja, Kurusa és Maītrēya - melyekhez néha ötödiknek hozzá veszik Patanjalī nevét is. De ez erősen vitatható, mivel a Yoga-Sūtrában vagy a magyarázó irodalomban sehol sincs olyan Patanjalītól származó sugallat, melyben elnézte volna az olyan gyakorlatokat, melyek végzéséről a Pāshupata közösség hírhedt. Patanjalī és Lakulīsa közötti kapcsolat azonban történelmi érdekességet is mutat, mert megerősíti a hagyományos kijelentést, hogy Patanjalī a Śaivizmus hagyományhoz tartozott. A hindu ikongráfiában Lakulīnt lótuszülésben, jobb kezében egy cédrátcitrommal, bal kezében egy bottal és életerőtől duzzadó merev pénisszel ábrázolják. A citromban és a botban az Istenség férfi és női aspektusának szimbólumait láthatjuk, bár kétségtelenül más ezoterikus jellegzetességekkel is bírnak. A felálló pénisz nem szexuális bujaságot sugall, hanem a szexuális erők uralmát és az ondó titokzatos ojāsba való átalakítását, vagy a finom életerőt képviseli, ami a yoga tanítók testében történő alkímiai folyamat fontos része. 

A pāshupaták azt gondolják, hogy a rosszállást magukhoz vonzván mások rossz karmáját mintegy felszívják, míg saját jó karmájukat átadják nekik, ezáltal is megnövelve a jó és a rossz tartományának teljes transzcendenciájának irányába tett haladásuk sebességét. E különleges gyakorlatokat pāshupata-vrātaként vagy "pāshupata fogadalomként" ismerik. A Lakulīsának tulajdonított Pāshupata-sūtrából nyilvánvaló, hogy e hagyomány korábbi iskolái eléggé szertartásosak voltak és a filozófia csak másodlagos szerepet játszott. A pāshupaták szertartásszerű yogája sok eksztatikus gyakorlatot is magában foglalt, ilyen az éneklés, a tánc és a nevetés. De ezeket csak "megnyilvánulatlan" (avyakta) vagy rejtett állapotban alkalmazták, amikor a beavatottak maguk között voltak, ellenben mikor a közönség felé különc viselkedéseket produkáltak "megnyilvánultan" (vyakta) kimutatták, minden azonosító szektariánus jelet eltávolítottak magukról és teljes kivetettként viselkedtek. A Pāshupata közösség filozófiai rendszerének kidolgozását Kaundīnya kezdte el, aki i.sz. az ötödik században összeállította a Panycha-artha-bhāshya (öt téma magyarázata) című művet. A filozófiai kifinomultság további szintjét találjuk meg az egy bizonyos Haradattának tulajdonított Gana-kārikában, melynek egy kiváló magyarázatát a híres tízedik századi logika tudós Bhāsarvagya által Ratna-tīkānak (az ismertetés ékköve) nevezik. Tanítása a következő volt: Az egyéni lélek : Jīva és az Úr Śiva, különböző princípiumok voltak. A felszabadulás után, a lélek nem egyesül teljesen Śivával, hanem továbbra is önálló a létezése, mint a felszabadulté. Ez a sayuja. Nem oldódik fel teljesen a puruṣa, hogy teljesen Śivává váljon, hanem megtartja egyéni lélek ṣ formáját, de tökéletes egységben marad Śivával. Ezt az ősi tant nagyon nehéz megérteni, mert a Pāshupata doktrína nagy részét titokban tartották ezen kívül keveset tudunk róla. Követői vezették be először a Dīkṣā ünnepséget és azt tanácsolták, hogy tartson szünetet a társadalmi ṣ kondicionálás révén bilincsbe vert emberi réteg. Kapcsolódjon ki és tegye gyakorlottá a nevetést, éneklést és a táncot. Az aspiránsok számára azt javasolta, hogy szigorúan tartsák be a magatartási kódexben foglaltakat, az úgynevezett yāma és nīyāma fokozatokat, hangsúlyt fektetve a cölibátusra, és a meditációra. Csak ezek által tudják felszabadítani magukat a három kötelék alól (ānava, karma és māyā). Lényegét tekintve a pāshupaták teisták. Számukra az Úr (Īśvara, Īsâ) a teremtő, a fenntartó és a világ pusztítója is egyben. Egy megnyilvánult és egy megnyilvánulatlan aspektusból áll, és a világtól kimondottan független. A tudás korlátlan hatalmával (jnāna-śakti) és a tevékenység korlátlan hatalmával (kriya-śakti) rendelkezik. 

A pāshupaták egyik legellentmondásosabb tanítása az a megjegyzés, hogy az Úr akarata teljesen független a karma törvényétől. Elméletileg jutalmazhatja a gonoszságot és büntetheti a jóságot. A felszabadulás tökéletes állapota, melyet a "szenvedések végének" (dukha-anta) is neveznek, tökéletesen a kegyelem ajándéka (prasāda). Ezt a Valóságra irányuló töretlen figyelemmel magyarázzák. A felszabadulást a yoga végrehajtása előzi meg, melyet az Úr és az Önvaló (Ātmā) eggyé válásával határoznak meg. Magában a Pāshupata-sūtrában egyértelműen az áll, hogy az Önvaló nem teljesen olvad bele a végső Valóságba, mint azt a nondualista Vedānta értelmezi, hanem a transzcendentális kötődés egy formája, melynek Lakulīsa a Rudra-sayuja (szövetség Rudrával) elnevezést adja, ahol Rudra Śivával azonos. Itt a yogin test-elméje folyamatosan az Istenség tanításaiba merül és gyakorlata a Śivának való önátadásból áll. A felszabadult lény osztozik az Úr legtöbb transzcendentális képességében, mint például a félelemtől és a haláltól való szabadságban, illetve a világmindenség feletti uralkodásban. A klasszikus yogához hasonlóan a felszabadult lény és az Úr között egy szokatlan kapcsolat alakul ki: bár ők teljesen egyek az Úrral, Śiva ugyanakkor mind egyedileg, mind együttesen mégis több, mint a felszabadult lény. Bár Patanjalī elvetette az "Úr mint Teremtő" deista gondolatát, Lakulīsa Śivát Pāshupatiként a "üntudatlan lények isteneként" magasztalta. Az "öntudatlan lények" (pāsu) nem mások mint megbéklyózott, születésről születésre a Természetben keringő lelkek - hacsak meg nem tapasztalják Śiva kegyét. A Pāshupatizmus nem osztja a tantra egyetlen szexuálisan pozitív hozzáállását sem. 

A Pāshupata aszkéta számára a nők, Kaundīnya magyarázó szavaival élve, "a rémület és az illúzió megtestesülései". Még nagyobb távolságból is képesek férfiakat csalogatni és rászedni, és ezért bármi áron kerülni kell őket (Buddha tanítása is e köré falazódott). A "nőgyűlölet" e fajtája eléggé jellegzetes és ebből nevezték el mitikus vagy függőleges yogának, mely annak teljes transzcendentális lendületében a világmindenséget örökletesen ellenségesnek és veszélyesnek láttatja. A mediterrán gnosztikusok sok iskolája ugyanezt a hibát követte el, és bármikor, bárhol és bárki is vesse el a testi létezést, a női nem befeketítése onnan már nincs távol.



Felhasznált Irodalom

SATGURU SIVAYA SUBRAMUNIYASWAMI: What Is Hinduism?, 1979 Living Whit Siva, Hinduism Contemporary Culture

BHATTACHARYA: Bhattacharya: Krama: Sequential dynamics of Agamic Shaivism of Kashmir" to be published by Indica Books, Varanasi, India in 2016.

FEUERSTEIN: Georg Feuerstein: Tantra: Path of Ecstasy July 28, 1998 Yoga Tradició I.-II. 2001, 2002

ABHINAVAGUPTA: Abhinavagupta's Commentary on the Bhagavad Gita: Gitartha Samgraha, Publisher: Indica Books, Varanasi 2014

SATCHIDANANDA: Swami Satchidananda: The Yoga Sutras of Patanjali, September 14, 2012

BHARATI: Agehananda Bharati: The Tantric Tradition. 2. kiad. New York, 1975, Samuel Weiser Inc.

DYCZKOWSKI: Mark S. G. Dyczkowski: Self Awareness Own Being and Egoity. H. n., 1990, k. n. Online: https://markdkashi.com/files/Self_Awareness_and_Egoity.pdf

LAKŞMAŅJOO: Swami Lakshmanjoo: Kashmir Shaivism. The Secret Supreme. Delhi, 1991, Sri Satguru Publications /Sri Garib Dass Oriental Series 118/.

MISHRA: Kamalakar Mishra: Kashmir Śaivism. The Central Philosophy of Tantrism. Delhi, 1999, Sri Satguru Publications /Sri Garib DassOriental Series 248/.

VEKERDI: Puránák. A hindu legendairodalom gyöngyszemei. Szanszkrit eredetiből ford. Vekerdi József. H. n., 2008, Corvina /Fons Orientales/.