Śaiva Siddhanta Śaivizmus

Írta: Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)


A Śaiva Siddhanta iskola egyik legősibb iskolája a Śaivismusban. Több mint 2000 éve működik. Gyökerei a Kashmír és India déli vidékére vezethető vissza. A déli vidéken nagy népszerűségre tett szert és nőtte ki magát, így meghatározó vallási forma lett a Śaivizmusban. A múltban india más részein is jelentős követője volt a szubkontinensen. De jelenleg ez a népszerű főként délen.



Irodalmi források


A Śaiva Siddhanta hagyomány felhívja a 28 Śaiva Āgamákra a figyelmet, és a többi vallásos szent Śaiva művekre. Az első ismert Śaiva Siddhanta hagyományt Nandinatha guru jegyezte fel, aki Kashmírban élt.

Olyan összeállítást hagyott hátra, mely 2006 szanszkrit verskötetből áll, az úgynevezett Nandikeśvara Kasika, amelyben meghatározta a Śaiva Siddhanta iskola alapelveinek tantételét. A következő kiemelkedő személyisége e hagyománynak Tirumular volt, aki tagja volt a Tamil Tirumandiramnak, és bevezette a Nandinatha hagyományt.

Ez az iskola dél indiában található. Fontos szerepet játszott abban, hogy a Śaivizmus népszerű hangsúlyozásával és az odaadó szolgálatával a parampara láncolat meg maradjon. Annyira fontos volt a hozzájárulása, hogy a Nandinatha hagyomány továbbra is népszerű dél indiában.

Munkáját a következő generációk az odaadó szentek, mint Appar, Sundarar, Sambandhar, akiknek munkáit Tevaram (isteni koszorú) őrzi. Ezek a szentek egyik helyről a másikra költöztek, templomból templomba, tovább adva a tanítást Śiva dicsőségére míg két erős népi mozgalomba szembe nem találták magukat. A Jainizmusba és a buddhizmusba. Manikkavacakar jelentősen hozzájárult a népszerű Śaiva Siddhanta iskola támogatásában délen, hogy a heterodox irányzatok ne borítsák fel a rendszert. Munkáját őrzi az ismert Tiruvasagam verses gyűjtemény.

A munkásságában a négy nagy Śaiva szentek tanításai voltak össze gyűjtve egyetlen versben megnevezett Tirumurai, a Nambi Andar, Nambi aki a 11. században élt. Tirumurai egy hiteles forrás a Śaiva Siddhanta irodalomban. Körülbelül 18.316 slokaból áll, továbbá 12 egyéni Tirumurais álló imádságból.

Śiva-jńāna-bodhanam által Meykandar egy másik fontos munkát töltött be a Śaiva Siddhanta irányzatban. Meykandar a 13. században élt. Vennai származású volt. Nem sokat tudunk róla. Műveinek alapja többnyire a tizenkét Sūtra-kat tartalmazó Raurava Āgama. A Śiva-jńāna-bodhanam kiemelte a sivam, jńānam és bodham szavakat,mely jellemzi a Śaiva Sādhu életvitelét, mint egy, jńānam, mint a tudás és a Śivam bodham, mint a folyamat tapasztaló és ezeket az ismereteket megvalósítani tudó személyt.


A Śaiva Siddhanta iskola egyéb munkái:


Śiva-jńāna-suddhiya: Arulnandi

Śivaprakasam és Tiru-varut-prayam: az Umapathi és

A Nilakantha kommentár: Vedānta-Sūtra.


Nilakantha kommentár a Vedānta-Sūtra kísérlete volt, hogy összeegyeztesse a Vedānta (a Védák részeit) és a Āgamanta (az Āgamák részeit). Ez a gondolat foglalkoztatta korábban Tirumulart, aki kijelentette, ahogy a bölcsek megfogalmazták, nem lehet más.

A Śaiva Siddhanta szerint, Śiva a legfőbb Valóság, mindentudó, mindenütt jelenlevő, nincs korlátozása. Ő Pati, az ősi lét és az istenségek végső Tudata. Śiva egyedüli hatékony oka az egész teremtésnek, evolúciónak, megőrzésnek, és feloszlásnak. Ő hozza létre a világot és az embert, az ő dinamikus energiája Śakti által.



Kauai Aadheenam


A Kauai Aadheenam, vagy más néven Kauai hindu kolostor, egy hagyományos dél-indiai stílusú templom komplexum, mely a Csendes-óceán közepén lévő Izlandi sziget együtteshez tartozik. Kauai a Hawaii lánc közepén található.

Ezt az erőteljes lelki menedéket 1970-ben alapította Satguru Sivaya Subramuniyaswami (1927-2001). Satguru Bodhinatha Veylanswami vezetése alatt ez az otthona a 21 szerzetesnek, valamint a yogik és tanítványok hat nemzedékének. A kolostor központja a Śaiva Siddhanta Teológiai Templom, ahol a Himalájai Hindu Academia és Örökség Alapítvány működik.

Két hagyományos Śaiva hindu templom található itt a Kauia 363 hektáros területén, a Kadavul templom és a San Marga Iraivan Templom, mely egy nagyon ritka gránitból készült Csola stílusban. A Bangalore templom viszont kézzel faragott. A két templom otthont ad a gránit murtiknak: Dakshinamurtinak, Hanumannak, Shanmugamnak, Narmada lingamnak, Murugannak, Shaktinak, Ganeshanak, Nandinak, a Guru Parampara tagjainak és így tovább.

A híres Kadavul Templomban őrzik Śiva Nataraja szobrát. A fő puja minden reggel 09:00-kor kerül megrendezésre. Hindu zarándokok látogatnak el a templomba a világ minden tájáról több mint 40 éve, hogy imádják az Úr Śivát, és, hogy Guru Mahasannidhanam-hoz forduljanak. A két Templom különleges zarándok hely.

A szerzetesek szigorú életmódban élnek, amit napi vallásgyakorlattal fúszereznek, raja yoga sādhana-val és szolgáltat készséggel. A Templomban reggel Lord Ganesha istentisztelettel kezdődik az aratis, amit Lord Muruga majd Śiva puja követ, majd a yogik meditációba fognak a guru vezetése alatt. Ez a közös lelki tevékenység határozza meg az elkövetkező napokat, amelyen a szerzetesek szolgálnak az elkövetkező területeken: templomi és a konyha szolgálat, misszió és a tanítás, az adminisztráció és a pénzügyek területén való elszámolás és a közösség karbantartása, kiadványok és a média hírek felügyelete.

A kolostor vallási hagyománya az ősi Nandinatha Sampradāya vonalát képviseli, amely követi a monista Śaiva Siddhanta tanításait. Származása a Kailasa Parampara-ból ismert. Filozófiája az úgynevezett Advaita Śaiva Siddhanta vagy Advaita Īśvaravāda-ból ismert, mely monista teizmus vagy panentheizmus. Monista teizmusként egyidejűleg elfogadják, hogy Isten személyes formában is jelen van, Ő teremt, és mindent áthat, ami egzitenciálisan is Ő maga, s végül túlmutat minden létezésen, s hogy a lélek, lényegében egy Istennel.



Siddhanta Filozófia


A Śaiva Siddhanta Kauai Hindu Monostor tanítványi láncolatának filozófiája szerint Śiva a Teljes Valóság, mindentudó, mindenütt jelenlevő, nincs korlátozása. Ő az Abszolút Tudatosság, aki megnyilvánult formájában maga az ősi lét és a legfelsőbb istenség. Śiva az egyedüli oka az egész teremtésnek, evolúciónak, megőrzésnek, és feloszlásnak. Ő hozza létre a világot és az embert, az ő dinamikus energiája, Śakti által.


A jīva (egyéni lélek) nem teljesen ugyanaz, mint Śiva. De lényegileg azonos Śivával. Śiva ugyanaz, mint a Puruṣa, mégis más, mint a jīva. Ő az Egyetlen ādi Puruṣa. A lelkek száma állandó marad. Számukat nem lehet növelni, sem csökkenteni. Részt vehetnek átalakulásban, de számuk nem változik. Így tesz a Śaiva filozófia egy finom különbséget a lélek és Isten közt. Śiva különbözik az egyéni lelkektől, azonban lényegileg azonos velük. Olyan ez, mint a Nap és a napsugarak azonossága.

A Śaiva Siddhanta lényegileg Jīvita Śaiva-mārga, amely egy monisztikus út, és a szanszkrit bhedabhedopāya útján honol. A lélek nem a durva fizikai test, sem a finomanyagi test, sem a lélegzet test. Nem szabad összetéveszteni az érzékszervekkel, vagy a belső szervekkel sem (tanmātra). Lényegében ugyanaz, mint Śiva mégis különböző, mert rá a három szennyeződés (mala) vagy a kötelék hatása alatt van. Ez a három kötelék (pasa) vagy a szennyeződések (mala) az: ānava, Karma és Māyā. A jīva-knak funkcionális korlátozások állják útjukat, tapasztalataik nem tükrözik a valóságot, csak képzelgéseikben élnek. Valójában pāsu, vagyis a valódi tudás hiányában tudatlan lények.

A Śaiva Siddhanta tanítvány láncolat tanításai szerint az igazi felszabadulás is Isten ajándéka, és az eredmény az ő közvetlen beavatkozása. Amikor a jīva-k bemerülnek Māyā-ba, akkor számukra a valótlan az valóság lesz. Az alapvető elméleti tudás csak alacsonyabb tudás. Nem segít nekik, hogy felülemelkedjenek kondicionált elméjükön és a a valódi tudatosságot megtapasztalják. Csak akkor, ha Śiva Úr kegyelme rájuk száll, és megjelenik, mint egy személyes guru. Aki elfogadja Śivát ebben az áldott emberi guru formájában, az legyőzi az illúziót, és rájön, hogy Śiva a Magasabb eszmélet. Ez a feleszmélés a Megvilágosodás első jele.

Filozófiájuk szerint, a felszabadulás elérése eszközökkel történik. Ezek az eszközök a következők: Cārya, Kriya, Yoga és Jñāna. Ez a négy út nem a szabad választás eredménye, hanem a guru választja ki a sādhaka számára a megfelelő utat, és megfigyeli a tanítványt, mekkorák a képességei és a hajlandósága. A Śaiva ösvény (Śaiva-mārga), az egyéni lélek (jīva) egyedi szellemi útja (jīvita).A tanításokat mestereiktől a Kauai Hindu Monostor vezetőitől kapták és kapják tovább. Tanítványi láncolatuk (Nandinatha-sampradāya) legfőbb mesterei Satguru Sivaya Subramuniyaswami (1927-2001), valamint utódja Satguru Bodhinatha Veylanswami. Lelki tanítómestereiknek köszönhetően mindig friss tanításokba részesülhetnek a követőik.



Kailasa Parampara


A legfontosabb arany szabály, amit a szentiratban mondanak - és ez a legritkább -, hogy találj egy satgurut, aki betud vezetni Śivába, a Legfelsőbb istenségbe. A szent guruk, a szentiratok és a szentek a Hinduizmus hitének hármas pillérjei, akikek India szerte nagy tisztelet övez. Ezekből a guru a legfelsőbb. A guru szó egyszerűen lelki tanítómestert jelent, de spirituális értelemben a guru lelki vezetőt jelent, egy megvilágosodott vezető, aki a követőkért van, aki eltávolítja a kételyeket és a kétségbeesést. Egyetlen nagy létező, aki szoros kapcsolatban él az Istennel, aki képes a legmélyebb önmegvalósításokat is véghezvinni, hogy másokat vezetni tudjon ezen az úton.

Ennek a monostornak a jellegzetességeiés hatalmas jellemzői közül az egyik nemes feladata az, hogy olyan mestereket valósit meg, akik ismerik Istent és az igazságot tartják a kezükben. A legtöbb hindu intézmény alapítója egy neves szent vagy yogī volt, aki fényt és bölcsességet hoz a világnak, de kijelöl egy utódot, hogy halála után folytassa a munkáját. Azok, amelyek fennmaradtak az évszázadok folyamán, a vezetése egy elfogadott utód láncolatnak a köpenyével van felvértezve, amelyet egy guru hagyott hátra nemzedékről nemzedékre.

Satguru Yogaswāmī Sri Lankan (Gurudeva) megalapította ezt a monostort és sok dinamikus szolgáltatást vezetett be.

Yogaswāmi egy megvilágosult mester és házitanító volt a Kailasa Paramparán belül. 1949-ben, 77 évesen elrendelte Gurudevat (Sivaya Subramuniyaswāmī) utódaként és a vonal származása 2200 évre nyúlik vissza, túl Maharishi Nandinathán és az ő nyolc disciplinájával: Sanatkumara, Sanakar, Sanadanar, Sananthanar, Sivayogamuni, Patanjali, Vyaghrapada és Tirumular.

Az első ismert satguru történetét ismerve ebben a vonalban, Rishi Himalayaról van (1770-1840). Az ő ereje a Siddha Kadaitswāmī Bangalore-tól volt (1804-1891), aztán Satguru Chellappaswāmī (1840-1915), aztán Satguru Siva Yogaswāmī (1872-1964), aztán Satguru Sivaya Subramuniyaswāmī (1927-2001), aki utódjának rendelte Satguru Bodhinatha Veylanswāmī-t (1942-) hogy folytassa a misszióját.



Alapfilozófia


A jīva (egyedi lélek)

A jīva egyedi lélek vagy lény. Ez nem ugyanaz, mint Śiva. De lényegileg azonos Śivával. Śiva a Puruṣa (egyedüli lélek), mégis más, mint a jīva. Ő az Egyetlen Ādi Puruṣa (egyetlen egyedüli lélek). A lelkek száma állandó marad. Számukat nem lehet növelni, sem csökkenteni. Részt vehetnek átalakulásban, de számuk nem változik. Így tesz a Śaiva Siddhanta egy finom különbséget a lélek és Isten közt.

Śiva különbözik az egyéni lelkektől, azonban lényegileg azonos velük. Olyan ez, mint a Nap és a napsugarak azonossága.


A három Szennyeződés

A lélek: nem a durva fizikai test, sem a finomanyagi test, sem a lélegzet test.

Nem szabad összetéveszteni az érzékszervekkel, vagy a belső szervekkel sem (tanmatra). Lényegében ugyanaz, mint Śiva mégis különböző, mert rá a három szennyeződés (mala) vagy a kötelék hatással van. Ez a három kötelék (pasa) vagy a szennyeződés (mala) az: Ānava, Karma és Māyā.

A jīva-knak funkcionális korlátozások állják útjukat, tapasztalataik nem tükrözik a valóságot, csak képzelgéseikben élnek. Valójában pasuk (öntudatlan lények).


A három szennyeződés:

Ānava a természetes szennyeződés (sahaja mala). Ebből születik a természeti Lény, aki el van választva Śivától, mert tudatát egy felhő takarja be. Viselkedése teljesen ösztönös, asztromentális. Egyéni egységként gondolkodik, mintha véges független Lény lenne. De ismeretei és képességei korlátozottak.

Ennek az oka az Én-Tudatosság hiánya, amely miatt elkülönül Śivától és más egyedi lényektől.

Karma a második szennyeződés. A cselekvés: kozmikus szempontból kötelező.

Aki nem akar cselekedni, azt a vágyak hajtják. A vágyak kielégítése lesz a cselekvésének mozgatórugója. A vágyakból fakadó cselekvés azonban újabb karmát szül.

Māyā, a harmadik szennyeződés. Az Ānava és a Karma háttere a Māyā.

A kozmikus káprázat, amely elvarázsolja az egyéni lelket, hogy különállóként érzékelje magát. A jīva a tudatlanság miatt vágyát a tárgyakba vetíti. A tárgyakhoz köti magát, és azokban leli örömét.

Māyā: Śiva eszköze. A legmagasabb formában örök, elpusztíthatatlan és oszthatatlan. Ez kétféle lehet, Suddha Māyā (tiszta ellen természetű) és Asuddha Māyā (tisztátalan ellen természetű). A Suddha Māyā tartalmazza, az adhikara mukta-kat (a tiszta lelkeket). Az asuddha Māyā tartalmazza, a tisztátalan lelkeket. Mind a tiszta és tisztátalan Māyā együtt alkotja a 36 tattvát.

A Tiszta Māyā a tiszta tattvák oka 5 ilyen tiszta tattva létezik, amelyek a következők:

Śiva-tattva, sakti-tattva, sadāśiva-tattva, Īśvara-tattva, suddhavidya-tattva.

Az öt tattva segítségével, Śiva megteremti a szerveket, világokat , tárgyakat az élvezeteket, a tiszta lelkeket. Az Asuddha Māyā az oka annak, hogy Prakrti Māyā -ból merülnek fel, a további tattvák, amelyek között a Sāmkhya-ból ismert 24 tattva szerepel.

Pancha bhuta (levegő, víz, éter, tűz és föld) és öt minőségi (érintés, íz, hang, szín és szag), az öt szervei cselekvés, az öt érzékszervi és a négy belső szervek (manas, Buddhi, chitta és ahamkāra). Ezeket a tisztátalan tattvákat használja Śiva a szervek, világok, tárgyak élvezete a tisztátalan lelkek létrehozására.

Ellentétben a közhiedelemmel, Māyā célja kétszeres. Először is, hogy figyelembe veszi az anyagi feltételek meglétét, a jīva-k számára, és segít nekik megszerezni pasa-jńāna (érzék tudást) és pasu-jńāna (tárgyi tudást). Másodszor, hogy felkészítse őket a végső felszabadulásra.

A karma törvénynek alávetett lények segítséget kapnak Māyā-tól, hogy meg tudják különböztetni a rossz cselekedeteket a jó cselekedetektől. Ez természetesen egy hosszú és fáradságos folyamat, és a jīva sok életet kénytelen eltölteni, hogy megtalálja a saját felszabadítását. Bár a Māyā is némi szerepet játszik, így a jīva közelebb kerül az úthoz, és a felszabaduláshoz. Māyā egy otromba eszköz.

Isten ismerete révén az Illúzió jelleg eltűnik, és bekövetkezik a színről színre való látás. Ekkor a Māyā köde eloszlik, mert ha eljön a felszabadulás pillanata a Māyā illúzióira nincs többé szükség. Az eszköz betöltötte feladatát, nincs többé jelentősége.

A Śaiva Siddhanta szerint az igazi felszabadulás is Isten ajándéka, és az eredmény az ő közvetlen beavatkozása. Amikor a jīvák bemerülnek Māyā-ba, akkor számukra a valótlan az valóság lesz. Az alapvető elméleti tudás csak alacsonyabb tudás. Nem segít nekik, hogy felülemelkedjenek kondicionált elméjükön és a a valódi tudatosságot megtapasztalják. Csak akkor, ha Śiva Úr kegyelme rájuk száll, és megjelenik, mint egy személyes guru. Aki elfogadja Śivát ebben az áldott emberi guru formájában, az legyőzi az illúziót, és rájön, hogy Śiva a Magasabb eszmélet.

Ez a feleszmélés a Megvilágosodás első jele.



Śaiva Siddhanta Fő fogalmai


Felszabadulás

A Śaiva Siddhantha iskola úgy tanítja,hogy a felszabadulást a következő eszközökkel érhető el: ćārya, Kriya, yoga és jńāna. A guru dönti el, hogy a sadhaka (tanítvány) a megfelelő út alapján a vizsgálatok és megfigyelések szerint- és ez utóbbi képességet és hajlamot-mely eszközökkel érheti el.

Útja (ćārya) magában foglalja az odaadó szolgálatot (bhakti-yoga) az Úr Śivának egy templomban vagy vallási szent helyen végző feladatokkal, takarításal, főzésel, víz hordásal a földekre és a lingamra, kertészkedés és virágok törődése, stb. Ez az úgynevezett Dāsa-Mārga, ami az elérési utat a szolgálja. Ezen az úton az Úr Śiva által nyer belépést a Kailasaba .

Az ösvény (Kriya) magában foglalja az olyan odaadó feladatokat, mint például Śiva imádatát. A sadhakák odaadó dalokat énekelnek,himnuszokat szavalnak a mantráznak, történetek (purana) mesélnek Śiváról, vagy személyi szolgáltatást végeznek Śivának, melyben a sadhaka Śiva fiaként viselteti magát. Ezt nevezik So-Putra-mārga avagy a jó fiú elérési útnak. Ezen az úton közelebb kerül az Úr Śivához.

Az ösvény a yoga (kapcsolódás) magában foglalja a yoga gyakorlatokat (āsana-kat) és a meditációt és a szemlélődést (dhyāna). Ezen az úton a sadhaka lehetőséget kap, hogy élőben folyamatosan az Úr Śiva társaságában és a lelki társa legyen. Ezért ezt az utat nevezzük sakha-mārga vagy a barátság elérési útja.

Az út a tudás (jńāna) a negyedik út. Ez a legjobb és a legközvetlenebb. Ezen az úton a tudás a fő eszköz. Úgy hívják So-mārga mert a jīva közelebb kerül a Legfelsőbbhöz illetve az igazsághoz és lehetővé teszi számukra, hogy tudomást szerezzen, illetve megtapasztalja Śiva valódi formáját.

A felszabadulás után a felszabadult lélek tudja, hogy a valódi természete nirguna forma ami maga a purusa, és lényegében azonos Śivával, de még sem azonos teljesen mert Śiva advaita és túl van mindenen. Így a jīva felszabadult állapota továbbra is valamilyen formájában kettős, mert nem kötöttségek nélküli, miközben Śiva (Pati) tudatosság, mint a valódi tudatosság mentes minden kötődéstől (pasa). Ezért advaita.


Bheda-Abheda

A Śaiva Siddhanta szerint a felszabadulás egy jīva számára nem jelenti azt, hogy a létét, vagy egyéni minőségét örökre elvesztette volna. Felszabadulás után a jīva különleges kapcsolatba áll Śivával, amit bhedabhedopāyanak (elválasztás és nem elkülönítés) nevezünk, ami lényegében azt jelenti, hogy a kettősség a két (a linga, és az ANGA) körül stagnál, az egyik az egész része, a másik a tapasztalat egységével érvényesül. A kapcsolat nem az egységen, hanem az azonosságon alapul. Saját felszabadult állapotban a jīva a tapasztalatok határtalan boldogságát és a szabadságát élvezi, mert kötöttségek (pasa) nélkülivé válik, és felszabadul a Samsāra alól. A Śiva-jńāna-bodham figyelmeztet az egyéni lélek válós szabadságára, miközben még a Földön él, hogy fenntartsa belső tisztaságát és gyakorlatát úgy, hogy amikor végre indul innen, a karma és a korábbi intézkedések nem akadályozzák a végső megszabadulását.

A Śaiva Siddhanta úgy tanítja, hogy három kötelék pasa vagy szennyeződésen alapuló mértéke van a lelkeknek. Az első kategóriába azok a lelkek tartoznak,akiket köt mindhárom kötelék (pasa), nevezetesen ānava, karma és a Māyā. A második kategóriába tartozó lelkek, akik nem kötődnek két pasa-hoz, nevezetesen a karmához és a Māyā-hoz, valamint egyedül az ānava köti őket. A harmadik kategóriában azok tartoznak, akik már azon a szinten vannak, hogy mentesek a Māyā alól és csak a pralaya (föloldódás) hat rájuk, így a világ elpusztulása akár minden világkorszak (kalpa) végén a megszabadulás lesz számukra.


A Saiva Siddhanta filozófia

A Saiva Siddhanta filozófiája a déli Saivizmus vidékéről származik. Ez Tirumurainak köszönheti eredetét. Ez az iskola félig a Shankara által Advaita és Tirumurai által a Suddhādvaita vonalat képviseli. A szakirodalomban főképp: (1) a huszonnyolc Saiva āgamák, (2) Tirumurai által összeállított Saiva himnuszok, mint amilyen a Nambi Andar Nambi, (ez tartalmazza Tirumanthiram szent szótagjait; a Tirumular, a Thevaram Appar, Sundarar és Sambandar, és a Tiruvachagam Manickavachagar szertatásainak szövegét), (3) a Saiva szentek gyűteményét, az úgynevezett Periyapurāṇam, (4) Meykandar Śiva-jñānabodham szentiratát, (5) Arulnandi Śivajñānasiddhiar aforizmáját, és Umāpati filozófiájának összesítését. Tirumular munkája pedig a Tirumanthiram alappillérjét foglalja magába, amelyre a későbbi Saiva szerzetesek Siddhanta filozófiája épült.

A Saiva Siddhanta központi tana, hogy Śiva a Legfelsőbb Valóság, és hogy a jīva vagy másnéven az egyéni lélek azonos lényegű, mint Śiva, de a jīva korlátozottságát figyelembe véve, ebben különbözik is Tőle . Pati (Öntudatos), Paśu (Öntudatlan) és Pāśa (kötelékek), és a harminchat tattva vagy elvek, amelyek alkotják a világmindenséget, mind valós.

A Saiva Siddhanta rendszerének lényege a Vedānta. Ez érvényesült Dél-Indiában, még a kereszténység bevonulása előtt. Tirunelvely és Madura központjai a Saiva Siddhanta iskolának. Dél-Indiában még most is a Saiva Siddhanta a legnépszerűbb hitvallás. Ez egyik riválisa a vaisnavizmus.


A Saiva Siddhanta Jellemzői

Śiva a Legfelsőbb Valóság. Ő végtelen Tudat. Ő az örök, változatlan, formátlan, független, jelenvaló, mindenható, mindentudó, attribútumok nélküli Egy, kezdet nélküli, indokolatlan, romlatlan, önmagában létező, abszolút szabad, mindig tiszta és tökéletes. Ő nem korlátozottja az időnek. Ő végtelen boldogság és végtelen intelligencia. Ő hibáktól mentes, a mozdulatlan mozgató, a mindent tudó.

Lord Śiva a Szeretet Istene. Az Ő kegyelme végtelen. Az Ő szeretete végtelen. Ő a megváltó és a valódi Guru. A lelkeket felszabadítja a kötelékek alól és az anyagi rabságából. Guru formájában Ő intenzív szeretet az emberiség számára. A szentiratokat és azok kommentárjait azért tárja fel a követői számára, hogy mindenki tudja a benne rejlő titkokat és gyakorlatokat, s ezáltal mindenki elérje Őt és a boldogító Siva-Padam-ot (Siva lábát). Ő figyeli az egyéni lelkek tevékenységét, és segíti őket az előrehaladásban. Ő megszabadítja az egyéni lelkeket a saját bilincseiktől és a kötőerők fogságából.


Az Úr Śiva öt tevékenysége

Az öt tevékenysége az Úr Śivának: teremtés, megőrzés, pusztítás, a káprázat és a Kegy. Ezeket külön-külön figyelembe véve: a tevékenység, amelyet Brahmā Isten képvisel; a fenntartás, melyet Visnu Isten képvisel; a pusztítás, melyért Rudra Isten felel; és a Kegy, mely által Māheśvara vagy Sadāśiva felszabadítja a lelkeket.


Śiva, Śakti és Māyā

Śiva áthatja az egész világot az Ő Ereje, vagyis Śakti által. Śakti a változatosságért és a regenerálódásért dolgozik. Śakti a tudatos energia, és az Úr Śivával teljesen Egyek. Ő a legnagyobb teste az Úr Śivának. A fazekas az edényeknek oka. A bot és a kerék az instrumentális okok. Az agyag anyagi oka a szellemi forrás. Hasonlóképpen, az Úr Śiva az elsődleges oka a világnak. Śakti az instrumentális oka. Māyā anyagi oka.

Śakti nem anyagi oka az univerzumnak, mert Ő a tudat természete (Caitanya). Śiva a tiszta tudatosság, de terméke tiszta káprázat. Śakti a köztes kapcsolat a kettő között.

Śakti reflexiója Śivák. Nincs önálló léte. Śiva vállal ebben a formában szerepet, ki annyira szerette az emberiséget, hogy kiárasztotta a számukra. Śiva kívánja, hogy mindenki megismerje az Ő erejét.

Az átalakulás tattvájából származó Suddha Māyā: A világ az átalakulás során formálja a lelkeket. Az egész folyamat a teremtés és a megváltás a lelkek javáért van. A világ valóságos és örök. Az anyagi világ és a lelkek képezik az Úr Śiva testét.

A Saiva Siddhanta elemzi az univerzumot és a 36 tattvát (elveket), párhuzamosan a Sāṃkhya 25 tattvájával. A 36 tattvából adódik a Māyā kettős természete: az Asuddha Māyā, mely az anyagi világ oka, és a Suddha Māyā, a Māyā annak eredeti állapotában. Belőle merülnek az öt tiszta elvek, nevük szerint; Śiva Tattva, Śakti Tattva, Sadāśiva Tattva, Īśvara Tattva és Suddhavidya Tattva. Śiva a tattvák felett áll, Ő a Tapasztaló Princípium, Önmagát tapasztalja tiszta ÉN-ként (Aham). Śakti, ezen tapasztalás Gyönyöre. Śiva-Śakti Tattva tehát nem kiterjedés, hanem minden kiterjedés MAGJA, mely ÉN-Tudatosság és Gyönyör (Cit és Ānanda) Egysége (Sad). A szanszkritban maga a "sat" (sad) 6-os számot jelöl. A fenti írással egybehangzóan a Teljes Valóságot jelöli, amely túl van minden leírhatón. A szavak szintjén mégis azt mondjuk, hogy Śiva a valódi Én. Śakti a Vagyok rész. Egységesen Śiva és Śakti együtt alkotja a valódi Én-Vagyok-ot. Śakti hármas erejével (icchā-śakti, kriya-śakti, jñāna-śakti) saját magától teszi tudatossá az Ént. Így a mozdulatlan mozgató, azaz, Śiva, Śakti fent említett formái által lesz Teljes, vagyis Śiva Śakti által válik Tudatossá, a hármas funkciója (akara, ukara, makara) aktvilásával.

Śiva és Śakti, e két esszenciális Egység legkisebb dualitása sincs jelen. Így árad ki a kategóriák nélküli aspektusa és a megnyilvánulás természete.

A fejlődés folyamatában Māyā fejlődik, a finom elvek változatosságához mérten, majd a beteljesülésének pillanatában visszaolvad Śivába. Śiva Tattva az alapja minden tudatosságnak és cselekvésnek. Ez differenciálatlan (Nishkala Suddha Māyā). Voltaképpen Śakti Śiva hatására megkezdi tevékenységét. Ezután Siva válik tapasztalóvá. Azután az úgynevezett Sadāśiva, más néven Sadakhyā, aki nem igazán különálló Śivától, Abszolútként ragyog. A Suddha Māyā aktívvá válik. Ezután Śiva, a tapasztaló válik az uralkodójává. Ő majd Īśvaraként, aki nem igazán különálló Sadāśivától, az igazi tudás (Suddhavidya) egyetlen okaként kiterjeszti tudatosságát a világra. Így válik a megismerő megismerhetővé.

A kötelékek, amelyek kötődnek az egyéni lélekhez (Ānava, Karma, Māyā): Az Öntudatlan lelkek (Paśu) természetüknél fogva végtelen, mindent átható, örökkévaló és mindentudó lények, mint maga az Öntudatos (Pati), csak éppen megfeledkeztek róla a testbelépés pillanatában. Még azt hiszik, hogy véges, korlátozott személyek, és alig tudnak bármit is a látható világról, és a láthatatlanról. Ezért, önfeledett állapotukban tudatlanok és átmeneti életükben karmát gyűjtenek. Ez annak köszönhető, hogy a kötelékek (Pāśa), ti. Ānava, Karma és a Māyā, amelyek az úgynevezett három Mala vagy szennyeződések bűvöletében élnek. Ānava az a szennyeződés, ami miatt a mindent átható jīva gondolja magáról, hogy atomi (Anu). Ez eredményezi a téves elképzelés végességét.

A második szennyeződés vagy kötelék a Karma. Az egyéni lélek ennek köszönhetően bizonyos módokon önmagát korlátozza, és nem a jó és a rossz cselekedetek termelésével jut erényhez. A Karma összefüggésben van a lélek a testének birtoklásában. Azért, hogy eredményeket hozzon a világon. Ott kell lennie világok és szervek figyelésében, annak érdekében, hogy megtapasztalja a cselekvések gyümölcseit és a tudás megszerzésére törekedjen. Ezek által a Māyā, a harmadik Mala vagy kötés. Maya tehát az anyagi oka a világnak. A lélek Māyā révén kap tapasztalást és a korlátozott tudást.

A lélek megtanulja, a hosszú tapasztalatok során, hogy ez a Saṃsāra tele van fájdalommal és átmeneti jellegű, és megmutatja neki, hogy lehet elérni az örök boldogságot és halhatatlanságot, melynek elérése csak Śivatva vagy Śiva természete adja. Amit úgy nevezünk; Isten-megvalósítás. Ez a megvalósítás fejleszti vairāgya-t (szenvtelenséget), és a Viveka-t (a valós és a valótlan megkülönböztetésének ismeretét, az állandóról és a nem állandóról szóló tudást).

Mind ennek a tudásnak és gyakorlásnak eredményeképpen a fegyelem és kegyelem csúcsosodik ki (jñāna). Jñāna a legfelsőbb üdvösség eszközévé vagy az elérni kívánt végső boldogság iránti részvétet jelenti. A Karma és más eszközök csak kiegészítik azt. Ezek segédanyagok.

Śivatva elérése vagy Śiva jellegének realizálása, nem jelenti a lélek és Śiva teljes összevonását. A felszabadult lélek nem veszíti el egyéniségét. Ez továbbra is létezik, mint a lélek Istenben. Śivatva megvalósítása és identitásának lényegében különbség van. A lélek eléri Śiva természetét, vagy Istent, de ez önmagában nem Śiva, nem az Abszolút.

Három osztálya van a jiváknak:

A Saiva Siddhanta a jīva-k vagy Paśuk három osztályozását tárgyalja, ti. Vijñānakalā, Pralayakalā és Śākalā. Vijñānakalā csak az Ānava Mala (egoizmus) szintjén van. Māyā és Karma már megoldódott. Pralayakalā már a megszabadult állapot, az Asuddha Māyā-tól; és a csúcs a Pralaya. Śākalā pedig mindhárom Mala szintjén otthonosan mozog.

A Malak okozzák a változtatást minden jīva-k számára, és nem Śiva. Azok, akik megszabadulnak a Malak vagy szennyeződések alól, elérik a Śivatva vagy Śiva természetét. Ők a Siddhák vagy tökéletes lények.

Az út, minden jīva számára az, hogy az elérjék a Śivatva vagy Isten-megvalósítást: Meg kell szabadítania magát a három köteléktől, ha azt szeretné, hogy elérje az üdvösséget. Meg kell semmisíteni Māyā varázsát, amely minden bűn gyökere. Meg kell semmisíteni minden Karma termelését és újratermelődését, ami újjászületéshez vezet. El kell távolítani a téves fogalmát, véges én-t, a teljes Én-től.

A három köteléket el lehet távolítani, de csak a szigorú Tapas-al, és a megfelelő fegyelemmel, mely a Guru segítségével egyszerűbb és gyorsabb folyamat, de mindenekelőtt az Úr Śiva kegyelmével. A Cārya (erény), Kriya (tett), és a yoga alapjai (Yāma-Niyāma) képezik a fegyelem elsajátítását. Amikor a jelölt a gyakorlatokat jobban és komolyabban végzi, akkor a Cārya, Kriya és yoga által kieszközli az Úr Śiva kegyét. Ezután az Úr Śiva a lélek számára kinyilatkoztatja magát és megvilágítja őt. Akkor a lélek felfogja önnön természetét, mint Śiva.



Guru Puja

Ez a szokás azon alkalomból jött létre, hogy a Saiva Siddhanta szentek elértek az Úr Śiva lábához, ezért ez egy szent nap. Az alábbiakban a Négy nap tekintetében, a Nagy Saiva satguruk élve felszabadult szent napjaikra tekintünk vissza, melyet a tamil naptár szerinti ütemben végzünk. Imádkozzatok ezeken a napokon, hogy fejlődésetek és tanulmányi életetek ezekben a napokban Kegyelemmel teljen.

Tirunavukkarasar

Tiru-Jñānasambandar

Manickavachagar

Sundaramurthi Swamigal

Chitrai Sadayam

Vaikhasi Moolam

Ani Makham

Ādi Swathi

A Saiva Siddhanta felfogása a Lélekről - Puruṣa-tattva

A Puruṣa-ról, vagyis a lélekről, az anyagtól gyökeresen különböző nagy tényről Tirumular bölcselete beszél. A Saiva Siddhanta szemlélete ugyanazt vallja az anyagvilágról és szerkezetéről, mint a Sāṃkhya, amit a Yoga praxis során filozófiailag is elmélyít és részleteiben tárgyalja. Fürkésző vizsgálata arra irányul, ami az anyagvilágon túl, rajta kívül van. A kezdet kezdetéhez fordul, az ős okot, az első indítékot kutatja.

A módosulatlan, őseredeti, nyugvó állapotában lévő anyagot, az egyetemes ākāsa-t mozgásba hozó, létesítő, kibontakozásra késztető első indíték nem eredhet magából az anyagból, az ākāsa-ból, a mūlā-prakrtiből. Az indíték forrása valami egészen más, valami, ami Teljes (Atiśāntapada), legelső előfeltétele magának az anyag létezésének is. Az értelem és az elme (buddhi-manas) már az anyagvilág elemei, ennek a kibontakozásán belül jöttek létre, eszerint nem hathatnak az anyagvilágon, ezen a természetüknek megfelelő közegen kívül.

Az első indíték s a Forrás, vagyis Paramaśiva, amelyből ez eredt, tehát nem közelíthető meg az értelem és az elme segítségével. De a tiszta értelem irányította elme eljuthat a visszafelé következtető, reduktív úton a kezdetig, az anyag legfinomabb, legelsődlegesebb megnyilvánulásának határáig; s amikor idáig jutva nem fedezheti fel a létesítő okot, az első indítékot, akkor még a maga korlátozott lehetőségeinek ellenére is világosan, sőt egészen logikusan felismerheti a Teljes előfeltételt, azt, hogy kell valaminek lenni, amiből az első indíték létesítő mozzanata eredt. Ez a végkövetkeztetés szigorúan logikus, ésszerű, sőt elkerülhetetlen. Ha tehát kell valaminek lenni, ami a létesülés előfeltétele, akkor ez a valami csak a létesítettől, az anyagvilágtól gyökeresen különböző lehet. Ha az anyagvilág létesült, már pedig tagadhatatlanul létesült, akkor végső előfeltétele nem lehet más, mint maga a LÉT ténye, tiszta, tökéletes elve (Śiva-tattva).

Valami, ami érzékelhetően nem létezik, vagyis nem részesül csupán a létben, hanem maga a Lét. Ezt a titokzatos Tényt Tirumular Teljesnek, azaz, Atiśāntapada-nak nevezi, akiből a színtiszta Lét minden kategóriája ered: tapasztalat és tükör nélküli. Nincsenek formák (Guṇatīta), szavak, sem elmebeli játékok, kivetülések. Ebben az örök-igazság-boldogság (sat-cit-ānanda) extázisában Paramaśiva tisztán önmagára tudatos, melynek elérését a yoga praxis során nirvikalpa samādhi-nak nevezünk, ami a legmagasabb tapasztalat (Para pramātā). Mint ahogy a csiga visszahúzódik a házába, hogy önmaga és biztonságban lehessen, ugyanúgy a világ Paramaśiva-ba visszahúzódik, eltűnik (Pralaya). Elvont fogalom ez, amit az is kiemel, hogy a szanszkrit Paramaśiva szó semlegesnemű (neti-neti, vagyis aham-idam-ból az Egy végső realizációja: Aham). Hogy miért éppen Paramaśiva-nak nevezi, arra a hangmisztika adhatna választ: a szó hangtartalmának igen mély jelentése van, mint ahogy az emberi beszéd minden ősösztönből született szavában a hangok eredeti, rejtelmes jelentéstartalma jelenik meg. Erről azonban majd később szólok, egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy a Saiva Siddhanta bölcsek a Paramaśiva nevet adták legmegfelelőbbnek a Lét teljességét illetően, mely feltétlen valóságát és teljesen független szabadságát jelöli.

Meg kell még jegyeznem a félreértések elkerülése végett, hogy ez a szó nem azonos a Kashmiri Saivizmus hímnemű Śiva névvel, amely a hindu metafizikai világkép Tudatosság első személyét, a Végső-elvet fejezi ki. Úgyszintén nem azonos Sankaracharya Vedānta filozófiájában szereplő Brahman fogalmával; ezek, a két Brahman névvel együtt, mely Saguna és Nirguna (tulajdonságokkal teli és nélkülöző) mind származékai a Śiv tőnek, amely a maga leggyökeresebb jelentéstartalmával a semleges Sadaśiva Tattva-ban jelenik meg.

Hogyan magyarázzuk meg, mit kell ez alatt a Paramaśiva alatt érteni? Hiszen ésszel nem közelíthetjük meg; ahogyan a Vedānta mondja: avānmanas-agocaram, "szóval, gondolattal el nem érhető". Miképp találjunk szavakat és gondolatokat a megértetésére?

Tirumular megkísérli a lehetetlent és amennyire az értelem eszközeivel egyáltalán keresztülvihető, rávilágít a Paramaśiva fogalmára.

Elsősorban rámutat arra, hogy a mi korlátozott értelmünk részére könnyebben felfogható az, hogy mi nem a Paramaśiva, mint az, hogy valójában mi lehet. Ezért negatív jelzőkkel látja el: végtelen, határtalan, felfoghatatlan, megközelíthetetlen, változhatatlan, stb.

Kézenfekvő lenne, hogy Egynek nevezze, de éles következetességével megérti, hogy ami "Egy", az már határolt keretbe zárt állag; ahol "Egy" van, ott már a "Kettő" és a "Több" lehetősége is felmerül. Ahol ez a Sāṃkhya-ban élesen körvonalazódik. A Prakṛti-t még nevezhetjük egynek, hiszen anyagi, s ezért, ha felfogásunk nem is tekintheti át határait, már természeténél fogva is Egy: az egység gondolatába zárható tény (prakṛti-pradhāna).

A Paramaśiva azonban nem anyagi, nem ismer korlátozást, nem ismer változást, mint a Prakṛti, tehát még az "egység" fogalmán is felül kell, hogy álljon. Semmi esetre sem lehet Kettő: ennyi bizonyos, ezt korlátozott értelmünk is világosan felfoghatja.

A Kashmiri Saivizmus tehát a Śiva-t "kettősség nélkül való"-nak (advaita) mondja, ismét negatív attribútummal fejezve ki a számunkra pozitív módon meg nem foghatót. Mindezzel azt a minden elképzelhetőt felülmúló feltétlen lényeget igyekszik a lehetőségig körülírni, aminek Śiva-t a mi anyagbazárt korlátozott értelmünk a legmagasabb, legmegvilágosultabb eszmélés pillanatában még megsejtheti. Máskülönben csak viszonylagos szembeállítással, összehasonlítás, helyesebben megkülönböztetés segítségével lehet derengő fényt vetni értelmünkben Śiva mivoltára. Ha az anyagvilág összessége a Prakṛti ākāsa - szubsztanciájának megmozdulása, vibrációja, módosulása révén áll elő, akkor a világ minden jelensége, külön-külön és együttvéve, még mindig csak a Prakṛti és gyökeresen különbözik a létesítő, mozdító indíték forrásától, Śiva-tól. Ellenben a Saiva Siddhanta bölcse, Tirumular azt mondja, hogy Paramaśiva és annak kiterjedései nem különbözik tőle, lévén Teljes Egy-séget alkot.

A Kashmiri Saivizmus szerint az anyagvilágban Śiva éppen ezért sehol, semmiképpen nem válik érzékelhetővé, láthatóvá, megfoghatóvá. Gondolhatjuk úgy, hogy az anyagvilág, amelybe a létesítő, mozdító erő Śiva-ból áradt, bizonyos értelemben Śiva megnyilvánulási formája. De ez sem határozott, világosan megragadható gondolat, csak következtetés, átvitel. Tirumular éppen ezért helyesen mutat rá, hogy Śiva nem független az anyagvilágtól. Ha látszólag, a belőle kiáradó léterő (śakti) lévén, betölti is az anyagvilágot, ez valóban csak látszat (śakti-māyā); hiszen ha tényleg az anyagvilágba öltözne, akkor ez korlátokat szabna neki és az "Egy" határai közé zárná. Vagyis nem lehetne többé az, Ami.

Ez egyúttal arra utal, hogy milyen helytelen dolog a Saiva Siddhanta-nak, s általában a legfejlettebb hindu létszemléletnek ezt a felfogását egyszerűen a "pantheizmus" cédulájával ellátni.

A pantheista értelmezésben a Világ - az anyagi mindenség - mintegy az Istenség (Īśvara) teste, s Isten nem más, mint a mindenség lelke, a Világlélek. Ilyen viszonylatban Isten, azaz, Īśvara, minden hatalmának ellenére, bele volna zárva az anyagvilágba, ennek a lehetőségei neki is határt szabnának. (Ezen a ponton csak zárójelben megjegyzem, hogy a Trika egység filozófiáját saját rendszerén belül Īśvarādvayavāda-nak nevezik.)

A hinduizmus egyik alsóbb vallási fokozatán megvan a pantheizmus, de legfejlettebb kiteljesedésében, például a Vaisnavizmusban, de a Saiva Siddhantaban az eszmélés már messze túljutott rajta. Śiva itt valóban Abszolút, sőt ennél is több, fogalmilag elképzelhetetlen teljesség, kiegészítésre, hozzáadására, megnyilvánulásra nem szoruló tény (Atiśāntapada). Igazi, saját, való mivoltában semmiféle keretbe nem szorítható, tehát a személyességnek már zárt egységet követelő keretébe sem. A mindenség anyagvilágában eszerint nem a Paramaśiva működik, hiszen a működés már részvétel a mozgásban, a módosulásban, az erők hullámzásában. Paramaśiva csupán a Forrás, az Alap, amely nélkül semmi sem létezhetne.

De Paramaśiva-ból kiáradó léterő (śakti), a létesítő akarat (Icchā-śakti), már nem maga a Paramaśiva, hanem csupán elv, tény (Śiva-Śakti tattva), amely belőle ered, belőle nyeri hatalmát, s ilyen értelemben csakugyan a Paramaśiva megnyilatkozása.

A megnyilatkozáshoz felfogó közeg kell, amelyben valami megnyilvánulhat. Ez a felfogó közeg a Satkancuka, az okozati test burkai, amely éppen a Śiva-ból kiáradó akarat első indítékára jön mozgásba, általa létesül és bontakozik ki vibrációinak határtalan módosulásaiban. S ha így látjuk, akkor az anyagvilág (prakṛti), még elsődleges, módosulatlan, nyugvó mivoltában is, csupán Śiva akaratának köszönheti létezését. Másodlagos, mert a létesítő Ok nélkül el sem képzelhető.

A Saiva Siddhanta felfogás szerint a Śiva-ból kiáradó akarat, mint létesítő megnyilvánulás, nem egyéb, mint a személyes Isten (Īśvara). Istent, mint művében megnyilvánuló, munkáló, ható Tényt, már egynek lehet elképzelni (Trimurti Egysége). Ez az egység is határtalan és végtelen, de Paramaśiva "kettősség-nélkül-való", az egység fogalmán is túlemelkedő lényegéhez viszonyítva már mégis bizonyos megszorítást, keretet jelent. S az is: Śiva, a LÉTTELJESSÉG megnyilvánulása, önként, semmitől sem kényszerítve vállalja az "Egység" korlátozását, amely a világ lehetőségeinek szempontjából ugyan nem jelent korlátozást, de Isten (Īśvara) korlátozhatatlan teljességének szempontjából mégis az: áldozat.

A létesítésnek ebben az önként vállalt áldozatában villan fel aztán az Istenség megnyilvánulásának leghatalmasabb velejárója: a szeretet (maitreya).

Az anyagvilág korlátai közé zárt élet, tehát az emberi élet számára nem lehet semmi sem magasabb, nagyobb és tökéletesebb, mint a mindenséget éltető, fenntartó Isten személyes jelenléte. Ha Öt megsejtette és erejéhez képest megközelítette, akkor elérte a legnagyobbat, amit elérhet. S hogy egyáltalán megsejtheti és ráeszmélhet, azt is csak annak köszönheti, hogy Isten - Śiva megnyilvánulása - valóban a "maga képére" alkotta meg az anyagvilágba zárt életet, s az embernek személyiséget (jiva), egyéni különvalóságot adott, hogy abban fellobbanjon az értelem (buddhi), a világító mécs, amely visszavezérelheti a Forráshoz (Paramaśiva).

Śiva megnyilvánulása tehát Isten - Īśvara - önként áradt az anyagvilágba, létesülést adva ennek. Az anyagvilág, mint föntebb mondtam, csak látszólag vált a testévé, csak látszólag burkolja. Ennek a látszatnak az oka az anyagvilág természetében rejlik és megtévesztő benyomása csak az anyagvilág felé hat ki. A testbe zárt értelem látja így, mert az anyagvilág változatos alakzatai fátyolként állnak közéje és a valóság közé. Ez a fátyol, ez a megtévesztés, amely szükségképpen az anyagvilág természetében gyökerezik, a hindu bölcselet Māyā-ja, a ,,nagy érzékcsalódás", a nagy szemfényvesztés. Ahol anyag van, - akár a szellem legfinomabb rezgésű formájában is, - ott elválaszthatatlanul tőle megjelenik a nagy megtévesztés is. A legnagyobb tévbenyomás az, hogy Isten a világba, a természetbe volna zárva, s ebből következik sorra a többi: az egyéni életben gyökerező öntudat nagy érzékcsalódása, hogy amit észműködésével felfog, az valóságot jelent; a sűrű-anyagba öltözött élettudat nagy érzékcsalódása, hogy az élőlény a testi mivoltával azonosítja magát. S ezeken belül minden egyes érzékelés és benyomás mind-mind részes a nagy tévedésben, mindre ráterül a Māyā fátyla.

Ezek közt a megtévesztő látszatok és korlátozások közt az értelem alig juthat tovább, mint hogy a létezése mögött rejlő teljesebb valóságot, a Lelket (ātmā) megsejtse és ezt a magáénak vélve, különállónak, egyéninek érezze. Olyan ez, mint amikor például egy fehér tárgyat színes üvegen át nézünk és olyan színűnek tartunk, amilyennek látjuk, mert igazi mivoltát nem ismerjük. A léleknek ezt az egyéni megjelenését nevezi a Saiva Siddhanta bölcselet jiva-nak, egyedi léleknek. És így magától értetődő az a benyomás, hogy számtalan sok lélek (puruṣa) van. Így mondja a Sāṃkhya-rendszere is, hiszen láttuk, hogy a puruṣa-t külön nem vizsgálja, tehát olyannak kell felismernie, amilyennek az anyag fátylán keresztül látszik.

Ezért a lelkek sokaságára vonatkozó nézet nem is helytelen: erről az oldalról, ahonnan az anyagbazárt ember látja a dolgokat, viszonylagos valóság az, hogy sok-sok léleknek kell lenni. Mi több, nagy eredmény és felemelő tudat az is, hogy a Lelket (ātmā), ezt az anyagtól gyökeresen különböző, tiszta tényt egyáltalán meg tudjuk sejteni.

Ez szintén csak annak köszönhető, hogy a Lélek (ātmā) anyagontúli valóságának fénye átsüt az anyagi burok legfinomabb rétegén, az értelmen és az énen (ahaṃkāra).

S ilyen értelemben maga az a tény, hogy az emberben felmerülhet a Lélek gondolata, már magában bizonyíték arra, hogy a Lélek valóban van.

Nagyon sűrű, vaskos és nehézkes buroknak kell elfátyoloznia az értelmet, hogy a Lélek (ātmā) tényének bizonyításra nem szoruló axiómája vitássá, kétségbevonhatóvá váljék. S hogy a kétely, mi több, a határozott tagadás felmerülhet, azt bizonyítja, hogy a Lélek tudomásulvételének vagy elleplezett voltának nyitja az értelem eszközében, az elmében rejlik. A yoga tökéletesen tisztában van ezzel, amikor az elme (manas) állapotaiból vezet le mindent és az eszmélést azzal vezérli a végső tények átélésére, hogy az elme működésének zavaró akadályait kiküszöböli s az elmét megtisztítva, olyan állapotba hozza, hogy ne takarja el fátyolként a Lelket, hanem tükör gyanánt verje vissza fényét.

Tirumular, mely a felismerhető végső tényeket összegezi, már rámutat arra, hogy a Lélek (ātmā) maga az egyetemes Teljes Valóság (Paramaśiva, vagy másnéven Paramātmā). Hiszen ha az anyagtól gyökeresen különbözik és halhatatlan, akkor nem is lehet más, mint maga az egyetemes Valóság. Elképzelhetetlen, hogy több valóság legyen, több abszolút tény, hiszen az abszolút nem ismer sem alá-, sem mellérendelést, már pedig, ha több abszolút létű Lélek létezhetne, akkor köztük kapcsolatnak, viszonylatnak is fenn kellene állania; ok-okozati összefüggés keletkeznék s ez kizárná azt, hogy a Lélek valóban abszolút, s az anyag korlátozásaitól - például a haláltól, a szétbomlástól - mentes legyen. A Tirumular tehát merészen, a legmegdöbbentőbb végletekig viszi az egyedül lehetséges következtetést: csak egyetlenegy, sőt mi több, csupán "kettősség nélküli" Lélek lehet a Teljes Valóság (Paramātmā) nem lehet kettő, még kevésbé több.

Vagyis: a Lélek (ātmā) maga Paramaśiva. Létünk, parányi egyéni életünk mélyén is ez az egyedüli, feltétlen, az anyagtól sohasem korlátozott Valóság; maga a LÉT TELJESSÉGE, a módosulhatatlan, megközelíthetetlen, változhatatlan, elpusztíthatatlan, kezdet- és végnélküli Való: a Paramaśiva.

S akkor az, hogy egyénivé vált (jiva), hogy különállónak tűnik fel, hogy soknak látszik (puruṣa), nem egyéb, mint Māyā káprázata, az értelmünk látása elé vont anyagi fátyol szemfényvesztése, Śiva játéka (kridā) melyen keresztül éppoly kevéssé mutatkozik meg a Lélek való mivolta, mint ahogy a fenti példában a színes üvegen át nem ismerhettük fel az átderengő jelenség igazi színét.

Tirumular szemlélet a következő rövid versben foglalja össze ezt a végső, minden mást felülmúló megismerést:

"Az Egyetlent úgy kifejezem ki, amit a szentkönyvek mérhetetlen sokasága számtalan néven illet:

Paramaśiva a Teljes Valóság, a Világ és benne minden név és forma az Ő játéka, s a Lélek (ātmā):

Paramaśiva, nem egyéb."

S ennek a felismerésnek boldogító, elragadtatott, lelkes átélése fakasztotta a nagy felismerésre ébredt bölcs ajkán ezeket a vakmerőnek hangzó szavakat: Aham Brahmasmi! Én vagyok az Abszolút! - Nem a dölyfös ember elvakult elbizakodottsága szól ebből, hanem ellenkezőleg, az a felséges, végtelenbe táguló érzés és tudat, amelyben a véges, az anyagbazárt, nyomorúságos ember megsemmisül, szertefoszlik, mert mindent eláraszt a teljes bizonyosság, hogy e mögött a parányi létforma mögött is az egyetemes, legdicsőbb Tény az egyedüli Paramaśiva.

Tirumular az így megismert lelket ātmā-nak, az emberi "Lényeg"-ének nevezi. Ezt a kifejezést évekkel ezelőtt magam voltam kénytelen megformálni, mert nyelvünkben nincs szó, amely az ātmā fogalmát kifejezhetné. A német das Selbst közelebb áll hozzá. Magyarul azonban ilyen főnevünk nincs, "az önmaga" és Bhaktai Ervin által formál "önvaló" erőltetett és nem kelt határozott képzetet. "Lényeg" alatt azt kell érteni, ami tényleg egészen önmaga, csak önmagával azonos, s ugyanakkor a szó legteljesebb értelmében Valóság. Ha valaki helyesebb szót talál erre a fogalomra, annál jobb: de addig, s ebben a munkában fogadjuk el a "Lényeg" kifejezést az ātmā-ra.

Az ātmā tehát a létünk mögött rejlő nagy tény, az egyedüli Valóság, az, ami nélkül egyáltalán nem létezhetnénk. A Lélek, a fogalomnak végleg tisztázott értelmezésében. Az ātmā eszerint a Tirumular értelmezésében azonos a Paramaśiva-al, az egyetemes Teljes Valóval.

Hogy azonban az értelem részére megkönnyítse a szinte megfoghatatlan gondolat megértését, Tirumular a Paramaśiva-t Paramātmā-nak (Legfelsőbb Léleknek) nevezi. Ez már viszonylagos, módosult szemlélet: az egyetemes Lélek, a kettősség-nélkül való Létteljesség ātmā-nak, tulajdon Lényegünknek fogható fel, míg ugyanez az elv a Mindenség léte mögött mint Paramātmā gondolható. De ez a kettő egy és ugyanaz.

A Sāṃkhya puruṣa-ja ugyanezt a fogalmat fejezi ki, de módosult megjelenésében, ahogyan a Lélek az anyagbazárt élet fátylán keresztül mutatkozik: tehát az egyedi lélek (jiva-puruṣa). Tirumular értelmezésében ez csak látszólagos, de hogy amíg eszmélésünk csak az anyagvilág megtévesztő káprázatán keresztül tud szemlélni, addig a léleknek ez az egyedül képzelhető megjelenése. S éppen ezért a yoga valójában a puruṣa-ról beszél.

Nem lehet elégszer ismételni, hogy a yoga gyakorlati módszer: természetes tehát, hogy nem az esetleg bekövetkező végső felismerésnek egyelőre még pusztán elméleti tényét hangoztatja, hanem elfogadja a léleknek azt a megnyilvánuló formáját, amelyet az út elején nem is ismerhetünk meg másképpen.

A yoga útján elindulónak tehát elegendő, ha az ösvényre lépve a legelején úgy látja ezeket a tényeket, ahogyan a Sāṃkhya előadja. Tekintsünk magunkra a puruṣa-ra, mint egyedi lélekre (jiva), vagyis halhatatlan, különálló Lényegre, ātmā-ra; Istent pedig egyedülvaló, külön Valónak, Purushottamā-nak - Legfelsőbb Lénynek - Aki nélkül a mi lelkünk sem létezhetne. Ez a felfogás annyival is kényelmesebb, mert megegyezik a mi nyugati nézeteinkkel. Akinek úgy tetszik, egyelőre akár el is felejtheti azt, amit a Vedānta mond a lélekről, azaz a Brahman-ról.