Sāṃkhyakārikā Kommentár

Részlet az Iśvarakṛṣṇa: Sāṃkhyakārikā kommentárból


Sāṃkhyakārikā - bhāṣya

Az itt olvasható kötet Gaudapada és Vacaspati Misra kommentárjának összegzése a Sāṃkhya Kārikā-ról.

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.) 



Köszöntelek kedves olvasó. Agnisetu vagyok, filozófus és fordító. A Sāṃkhya Kārikā legelső fordítását (még 2015-ben) én végeztem el először, majd később a Danvantara Kiadó 2018-ban kiadta a saját kötetét róla. Ez kétségtelenül egyike a hinduizmus hat nagy filozófiai rendszernek. Iśvarakṛṣṇa Sāṃkhya Kārikā-ját a 7. században élt Advaita filozófus Gaudapada kommentálta, amely a legkidolgozottabb és jelentős kivonatát adja a Sāṃkhya rendszerének. 

A Sāṃkhya filozófiát úgy lehet csoportosítani, mely szerint minden létező, a két Elv - Prakṛti vagy Természet, és annak fejlődése, másrészről pedig a szellemi elv vagy lélek - Puruṣa diád miatt bontakozik ki. A végső cél minden létezés alól a Puruṣa felszabadítása, a Természeti kötőerők általi rossz önazonosítás felszámolása, hogy elérje a szenvedéstől mentes tudatállapotot, és a minden befolyásolástól és hatástól mentes végleges elkülönülést.



Felajánlás


samsāra-dāvānala-līḍha-loka-

trāṇāya kāruṇya-ghanāghanatvam

prāptasya kalyāṇa-guṇārṇavasya

vande guroḥ śrī-caraṇāravindam

"A Tiszteletreméltó Guru a kegy óceánjából kap áldást. Ahogy a felhő esőt zúdít az erdőtűzre, hogy eloltsa azt, úgy szabadítja fel a Guru az anyagi léttől szenvedő világot, mert eloltja az anyagi létezés lángoló tüzét. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom a Guru lótuszlábainál, aki a kedvező tulajdonságival megáld engem."

/Śrī Gurvastaka 1./



चैतन्यंशाश्वतंशान्तंव्योमातीतंनिरञ्जनम्।

नादबिन्दुकलातीतंतस्मैश्रीगुरवेनमः॥७०॥

Caitanyam śāśvatam śāntam vyomātītam nirañjanam|

Nādabindukalātītam tasmai śrīgurave namah||70||

"A Tiszteletreméltó Guru a kegy óceánján az örök teljes tudatosság felé visz, ki oly makulátlan, hogy téren és időn át mindenen áthatol. Ő a megtestesült hang, mely az égből száll alá. Dicsőség Néki."



स्थावरंजङ्गमंचैवतथाचैवचराचरम्।

व्याप्तंयेनजगत्सर्वंतस्मैश्रीगुरवेनमः॥७१॥

Sthāvaram jangamam caiva tathā caiva carācaram|

Vyāptam yena jagatsarvam tasmai śrīgurave namah||71||

"Dicsőség illessék a Tiszteletreméltó Gurut, aki áthatja a teljes világot; ő a mozdulatlan mozgató, aki az élettelen személyekből élőt varázsol."



ज्ञानशक्तिसमारूढस्तत्त्वमालाविभूषितः।

भुक्तिमुक्तिप्रदातायस्तस्मैश्रीगुरवेनमः॥७२॥

Jñānaśaktisamārūdhastattvamālāvibhūsitah|

Bhuktimuktipradātā yastasmai śrīgurave namah||72||

"A Tiszteletreméltó Guru a felszabadulás élvezetének adományozója. A teljes tudás erejével bíró székhelyét, az abszolút igazság koszorúi ékesítik."



अनेकजन्मसम्प्राप्तसर्वकर्मविदाहिने।

स्वात्मज्ञानप्रभावेणतस्मैश्रीगुरवेनमः॥७३॥

Anekajanmasamprāptasarvakarmavidāhine|

Svātmajñānaprabhāvena tasmai śrīgurave namah||73||

"A Tiszteletreméltó Guru, aki a Tudás útján honol, a sok-sok születésből szerzett cselekedeteket és emlékeket, a lélek erejével mind felperzselte a belső tűz oltárán. Dicsőség a felszabadult Léleknek."



गुरोरधिकंतत्त्वंगुरोरधिकंतपः।

तत्त्वंज्ञानात्परंनास्तितस्मैश्रीगुरवेनमः॥७४॥

Na guroradhikam tattvam na guroradhikam tapah|

Tattvam jñānātparam nāsti tasmai śrīgurave namah||74||

"Nem létezik feljebbvaló valóság a Gurunál. Nem lehet aszkézis, mely a Guru spirituális ereje nélkül megvalósítható lenne. Ezért nincs magasabb igazság, mint az a Tudás, melyet a Tiszteletreméltó Guru dicsőséges kegye adhat."



मन्नाथःश्रीजगन्नाथोमद्गुरुस्त्रिजगद्गुरुः।

ममात्मासर्वभूतात्मातस्मैश्रीगुरवेनमः॥७५॥

Mannāthah śrījagannātho madgurustrijagadguruh|

Mamātmā sarvabhūtātmā tasmai śrīgurave namah||75||

"Az én szent Uram, az Univerzum legfőbb Guruja, aki mindhárom világ egyedüli Ura. Ő a Legfelsőbb Lélek, ki mindenki szívében lakozik. Dicsőség a Tiszteletreméltó Gurnak."



/Śrīgurugītā 70.-75. verse/





Sāṃkhyakārikābhāṣya


Dukhatrayābhighātāj, jijñāsā tadapābhighātake hetau dṛṣṭe sāpārthā cen, naikāntātyantato abhāvāt. 1

"A szenvedés hármas pillérjének elhárító módszere a tudásvágy. De ez nem teljes és végleges megoldás. Aki mégis azt mondja, hogy ennek ismerete haszontalan, téved."


Magyarázat:

Tisztelet illessék az ős bölcs Kapilának, aki együttérzésből a tanítványaira ruházta a Sāṃkhya filozófiát, hogy általa képesek legyenek áthajózni a tudatlanság óceánját, melybe a világ bele süllyedt.

A tanítványok javára kellett röviden kifejteni a Śāstra-t, ami világos és tapasztalati igazolások, mely kifejti a következtetéseket és az okokat.

Az első aforizmát Iśvarakṛṣṇa azzal kezdi, hogy figyelembe kell vennünk azt a csapást, melyből háromféle szenvedés keletkezik, és ezeket számításba véve meg is vizsgál.

Az Individuális Lélek, a világon létező összes fájdalmaktól roskadozó terhét, melyeket elbírni képes, megpróbálja letenni. De amikor rájön, hogy ezek eltávolítására képtelen, elkezdi kutatni a "miértet?" és az "okokat". Tudásra szomjúhozik, hogy megértse, és hogy az Értelme által vizsgálatokba kezdjen. Az eszköz számára adott, és a túlzott téves ismeretek után eljut a Śāstra-hoz (Lényegi Tudás forrásához), melyben a létezés minden tárgya és összefüggő elemei ismertetve vannak.

Erről a pontról indul a Śāstra, mely azt mondja, hogy a gyötrelemnek hármas pillérje van. A háromféle gyötrelem a Duḥkatraya. Az első Ādhyātmika, vagyis a belső fájdalom; a második az Ādhibhautika, külső fájdalom; és a harmadik az Ādhidaivika, természetfeletti fájdalom.

Az Ādhyātmika kettős: mentális és testi. Mentális jelenlét hiányában negatív szellemi nyomorból létrejövő vágy tör elő; ellenszenv másokkal szemben, kapzsiság, harag, gyűlölet, irigység, félelem, bánat és együttérzés hiánya. Ebből fakadóan testi elváltozások lesznek; szervi elváltozások, betegségek kialakulása, stb.
Az Ādhibhautika-t négyféle teremtett lény okozza; elevenszülő (emlősök: szárazföldi és vízi); tojásrakó (madarak, hüllők); nedvesség által generált (baktériumok, stb); és a földet körülívelő rovarok.
Az Ādhidaivika-t a természeti csapások, mint amilyen a földrengések, viharok, forróság és hideg, félistenek haragja és démoni erők csapása.


Az Ādhidaivika isteni csapását Yakṣa okozza (a félistenek egy alsó osztályába tartozik, a Kubera kísérője), valamint a gonosz démoni Rākṣasa (a sötét démon), és Vināyaka (Ganeśa), aki az akadályok elhárítója ugyan, de a Karma törvényét is ő felügyeli. Ez hatással van az Ādhibhautika elevenszülők tetteire és azok visszahatásaira is (pl. az ember önmagának és másoknak okozott fájdalmára). Így ez a fájdalom bizonyos módosításokat hajt végre a Rajas tulajdonságaiban, ezért minden Léleknek külön-külön más a tapasztalata. Abhighāta ( a gyötrelem, testi fájdalom) kapcsolattartója, az együtt érző elv egyensúlyban tartója, aki a háromszoros fájdalmat fenntartja az elmében, ezért a visszatérő saṃskāra-k (emlékcsírák) további hibákra ösztönöznek.

Bár, a fájdalmat nem lehet teljesen megszüntetni, mégis ezek enyhítésére meg van a módszer, amint ezt később kifejtem.

Itt az első aforizmában ekānta (naikāntātyantato abhāvāt) szerepel, mely a fájdalom megszüntetésére utal; Atyaṅta pedig a fájdalom nem kiújulása. A fenti két jelző az expresszió hiányát jelöli: "ekāṅtātyaṅtato abhāva". Itt, egy univerzális toldalékot kapunk, a 'tasi', ami egy birtokos jelző. Ez arra utal, hogy mivel a szenvedés hármas megszűnése nem szűnik - hiába a gyógynövények, a gyógyszerek és az etika -, mégis a fájdalom és az elmúlás visszatérését tapasztaljuk. Így, bár a könnyen hozzáférhető és nyilvánvaló eszközökkel nem érjük el a végleges megoldást, mégis azt mondom, hogy ez a doktrína nem hiábavaló.

Az aforizma elején a duḥkham szóval találkozunk, amely kedvezőtlent jelent, de az eszközök, melyeket a további aforizmák feltárnak igen csak kedvezőek.
A Védák által előírt eszközök, mint a szertartások és egyéb ceremoniális gyakorlatsorok, valamint rituálék, szintén csak ideiglenes megoldásokat nyújtanak. Bizonyos tekintetben ellensúlyozza a szenvedést, de mégsem ez a boldogság keresésének útja. Az Atharva-Siras-3-ban ez áll: "Ittuk Soma levét, és halhatatlanná váltunk." Ha boldogságra vágytak, és nem vált hasznukra a rituálé, akkor hogy érték el a boldogságot, és hol van a lehetőség, ha csupán egy nap és egy éjszaka alatt elmúlik a szertartás öröme?
A megoldás a javasolt doktrína után való kutatásban rejlik. Ezért a Śāstra kifejti ezt a tudást, mely abszolút és nem felesleges.
A következő aforizma megadja a választ erre a kérdésre:



Dṛṣṭavad ānuśravika, sa hy aviśuddha kayātishayayukta tadviparīta shreyān, vyaktāvyaktajñavijñānāt. 2

"Az írásokat követő mód sem több, mert tudás nélkül tapadást szül. Az ellentétesnek látott út ismerteti meg a megnyilvánult és visszahúzódott állapotot, valamint a megismerőt."


Magyarázat:

Ānuśrava nem csak mint fogalom szerepel ebben az aforizmában, hanem egy utalás a Védákban szereplő tanítványra, aki hallotta a guru megnyilatkozását és követi azt; vagyis, a megoldás, hogy - a fogalmak szintjén is megértsük - csak a rögzített írásban tárolt (Ānuśrava) rejtett tapasztalati út, valamint a leírhatatlan-kimondhatatlan (nem létrehozott) realizációjában (mint amilyen a sétáló Védák) valósulhat meg. Így Ānuśravika az, amely ismeri a nevek és formák mögött meghúzódó valódi Guru osztályát. Itt az aforizma tisztán és világosan kimondja, hogy a védikus írások (mint amilyen Védák, Puranák), és az azokban előírt rituális eszközök hasonlatosak a mai gyógyszerkészítményekhez, mivel mindkettő egyaránt képtelen a szenvedést megszüntetni, illetve a háromszoros fájdalom teljes vagy végleges eltávolítását eredményezni. Bár Ānuśravika a közös kiindulópontja (mind a Karma Kanda és a Jnana Kanda) a vallásos elveknek, ez az aforizma arra utal, hogy a gyógymódot nem lehet kiérdemelni, sem magában a Védák rituális részeiben megkapni. A Sruti (Upanisad) is kijelenti, hogy csak ami nem mulandó, azt kell keresni: "Ātman kellene, hogy ismert legyen; a realizált és a Prakṛti megkülönböztetését ő mutatja" (Br. Up.) "Ő (a Ātmavit) nem tér vissza, nem visszatérő ez a világ". (Ch.Up.8-15).

Az első aforizmában utaltam a halhatatlanság jelölésére: "Ittuk Soma levét és halhatatlanná váltunk". Ez jelzi a hosszú élettartamot. Máshol azt mondják a Védák: "Bizony, a halhatatlanság tartóssága és annak kiterjesztése, egészen a Világ végleges felbomlását és minden elemének megszűnését eredményezi." Ezért a Sruti kijelenti: "Sem a tettek sem az utódok, sem a gazdagság nem hoz tiszta eredményt, hanem egyedül a lemondás erejével párosult tudatos cselekvés által juthatunk a halhatatlanság birodalmába; ahol a remeték áldozatán túl feltárul az ég, és fényesen ragyog, akár a Szív" (M.N.Up.12-14).

Mindezek fényében, ez a második aforizma tovább megy: "az ellentétesnek látott út ismerteti meg a megnyilvánult és visszahúzódott állapotot, valamint a megismerőt", vagyis az eszköz a (látszólag ellentétesben rejlő) megkülönböztetés ismerete; a manifesztum, a megnyilvánulatlan, és az Individuális Lélek közti különbözőségében és párhuzamában rejlik. Ezért az, ami ellentétesnek látszik a védikus hagyományokkal szemben, abban van az igazság. Az olyan, mint amilyen a szakrális murti kiengesztelés és a közvetlen filozófiai értekezések tapasztalati megoldásai, nem enyhítik a körülményeket, mert ezek eszköze a fájdalom. A tapasztalati szempont (Vaīsēsīka) rendelkezik egy különleges módszerrel, amit úgy hívunk, hogy logika, vagy Nyāya. Röviden az első, amit nekünk embereknek a legkönnyebben befogadhatóbbnak ajánl, és ez nem más, mint a nem állandó lény; vagyis a teremtett világnak az elpusztítható, halandó, érzékekkel észlelhető aspektusának a tanítása. Bármilyen furcsának is tűnik, a Sāṃkhya tanítja a materializmust. Ilyen nyílt tudomány. Elmagyarázza, hogy ha valaki abszolút materialista, akkor a világ számára így néz ki, így használja benne az eszét, és ezt fogja benne tapasztalni. És ha akarja, abban is maradhat mindenféle probléma nélkül. Ezért a valódi tudás a biztosíték, amely hasonlatos az ivóvízhez (Soma), stb, amely tiszta és nem torzítja hanem biztosítja a valós eredményeket, amely rendelkezik az állandóság és az egyenlőség tapasztalatával. Ez a tiszta eszköz, amelyet nem kevertek a gonosz feláldozásokkal (miatt az állatok levágása) stb. Ez egyértelmű. Ha egyel tovább lépünk, akkor a következő gondolati rendszer tárul elénk - amely különösen izgalmas -, a Sāmkhya-yoga (egy kicsit egyszerűbben, egy természetes megkülönböztető képesség a tudásban). Kevesen tudják, hogy a Sāmkhya-yoga azt jelenti, a logikával már kiképzett legfelsőbb fokú emberi gondolkodás, melynek a gyakorlati módszere, vagy megvalósító módszere a yoga. Ennek fényében a legfelsőbb szintű gondolkodás elérésének esetén van értelme a legfelsőbb szintű yogát alkalmazni. Tehát van elmélet - ez a legnagyobb filozófiai műveltség, amit elérhetünk -, és a gyakorlat, hogy azt amit megértettem vagy megtanultam, az ténnyé váljon. Ne más mondja el, ne mindig csak olvassam, hanem realizáljam.

A Sāmkhya számbaveszi a teremtés minden dolgát. De amikor ezt megértettük, akkor jön a yoga, ami által ezt meg is valósíthatjuk. A Sāmkhya-ban, akit és amit számba akarunk venni nem más, mint a változatlan és Örökké Való Lény, a Puruṣa. A Sāmkhyában ez a módszer úgy valósul meg, hogy saját magunkban és az egész kozmoszban, két alapvető fontosságú dolog van; az egyik a Puruṣa (a férfias teremtő Elv), a másik pedig a Prakṛti (a női teremtő Elv). Az egyik a másikból következik, mégis az egész emberi élet nem más, mint ez a dualitás. Vagyis a Puruṣa és a Prakṛti egymásra hatása.

Nagyon érdekes, hogy a gondolkodó értelmiségiek többsége, vagy ateista baloldaliak, vagy ha valamit el tudnak fogadni az a Buddhizmus, mert az elméről szól, és nincs benne se lélek se Isten, tehát "teljesen biztonságos". Vagyis, egy óriási képmutatás alatt virágzik az egó, mert ha nincsen lelkem - vagyis Én Önmagam nem a Lélek Vagyok -, ha nincs Legfelsőbb Lélek és a Természet nem valós, hanem illúzió - ha a kettő között nincsen kapcsolat -, mit értem el? Azt csinálok amit akarok, és még azt is hiszem, hogy valamilyen transzcendentális dologgal foglalkozom. Ezért a Sāmkhya kommentátoroknak igen csak komolyan be kellett lépni az emberiség történetébe, hogy ezt a materialista vádját, melyet e szentirat kapott, szertefoszlassák.

A Sāmkhya az Abszolút Igazságot úgy közelíti meg, hogy ennek a legfontosabb egy szóban összefoglalható lényege a Puruṣa. Tárgyalja annak a Természetét, ez pedig a Prakṛti, és tárgyalja a Teremtésnek az eredetét, valamint a személyes létezésnek a célját. Tehát az egész Sāṃkhyakārikā ezt a négy témakört járja végig; azért maradt ez mindig szűk körben, mer azok az emberek, akik nem öreg lelkek, az elméjük elkezd kifáradni a tanítás elején. Tehát az, aki életeken keresztül nem ezzel foglalkozott, egyszerűen a fogalmakkal nem tud mit kezdeni, mert nem járt még ott. Hiába, sokan vitatják - hogy van a lélekvándorlás vagy nem -, de néhány ember, akik mint hal a vízben úgy szívják magukba a szakrális vagy védikus dolgokat - és lehet, hogy közvetlen rokon, barát vagy testvér, férj vagy feleség és a legjobb barátaink -, lelkendezve próbáljuk nekik elmondani, (adunk oda könyvet is és mindent megpróbálunk, mert szinte ugyanazt olvassa, mint mi, ugyanazt hallja, amit mi), és még sem jut el neki oda.

A jelen esetben azonban a fájdalom eltávolítását hangsúlyozzuk, amely noha egy ilyen negatív entitással jár, ezért másképp kell megközelítenünk. Egyébként sem lehet azt állítani, hogy más a fájdalom, mert visszahatásra nem kerülhet sor, ha az ok maga okafogyottá válik, és csak az oksági tevékenység tartós, egészen addig, amíg a kitűzött diszkriminatív tudás jelen van. Ezt a későbbiekben elmagyarázom (a Kārikā No.66).

A Sāṃkhyakārikā innen, a második aforizmától kezdi a mély metafizikai értekezését.



Mūlapraktir aviktir, mahadādyā praktiviktaya sapta shodashakas tu vikāro, na praktir na viktih puruah. 3

"A Gyökértermészet nem kialakult; a Természet módosulásának hét, és az azt követő Termékeinek tizenhat nagy kibontakozása van; az Individuális Léleknek nincs terméke, nem termelő."


Magyarázat:

Ez a harmadik versszak kifejti a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan közti különbséget, valamint a Kategóriákat (tattva).

Vagyis, röviden és tömören foglalja össze a Létezés Huszonöt kategóriáját (tattva). A Radikális Természet az első koncepció. Ez a Gyökér, valamint az elsődleges, amely fokozatosan bontakozik ki. Az általa teremtett, létrejövő tárgyak nincsenek rá hatással.

A Sāṃkhya dualista filozófia ezért két őselvet különböztet meg. Puruṣa - Prakṛti ( lélek - ősanyag, férfi - nő, stb.) A Puruṣa-t, a lelket transzcendens volta miatt nem észleljük, a Prakṛti-t a Gyökértermészetet pedig finomsága, szellemi jellege miatt nem észleljük. Az Ősanyag nem durva-fizikai anyag amit érzékszerveink felfoghatnak, hanem finomanyagi, sőt szellemi természetű. Ebben foglaltatik a fizikai anyag is. Az ősanyagot okozatai révén tudjuk felfogni. Az okozat pedig a Nagy (Mahā), ami nem más mint az Eszmélet ősi neve a Sāṃkhya-ban.

A Puruṣa - Prakṛti egyesüléséből keletkezik a Tudat (citta) első megnyilvánulása az Értelem (buddhi). Valamint a Tudat hat alkotóeleme: Az énképzet (ahaṃkāra) és az öt benyomásterületek, amelyek segítik a tapasztalást (öt érzék-képesség).

Az Ős-anyagnak tehát hét okozatát ismerjük. Értelem, éntudat, öt-érzék. Ezek látszólag különböznek a Természettől, de mindenben hasonlítanak is hozzá, hisz belőle fakadnak és ők is alkotnak egy 16-os csoportot:

az öt szervei észlelés (buddhindriya), az öt szervei cselekvés (karmindriya), a tizenegyedik az Elme (manas) és az öt durva elem (mahabuta), ezek a tizenhat hatások.


Dṛṣṭam anumānam āptavacanam ca sarvapramāṇasiddhatvāt trividham pramāṇam ishtam, prameyasiddhiḥ pramānād dhi.

Észlelés, következtetés és megbízható beszéd azok a hármas eszközök, amelyek az Érzékszervi tapasztalást biztosítják. A megismerés eszközén keresztül egyedül a létrehozott dolgokat kell bizonyítani.


A Sūtra eme aforizmájában a közvetlen tapasztalási formának három módját különbözteti meg, mely mindegyik, együttesen alkotja az Érzékszerveken keresztül történő objektumok megismerésének módjait.

Az Öt Érzékszerv: látás (cakshu), hallás (srotra), ízlelés (jīvha), szaglás (grahna) és tapintás (tvak). Minden Érzékszerv egy-egy hatáskörhöz kapcsolódik: látás-szem, hallás-fül, ízlelés-nyelv, szaglás-orr, és tapintás-bőr.

Az Érzékszervi hatáskörökön túli dolgok közvetlen módon nem érzékelhetőek ugyan, de ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek. Hanem azt, hogy azok közvetett tapasztalások, vagyis Érzékfelettiek.

Ezen megismerési módon kívül még van kettő: megbízható beszéd, vagyis a hit és a filozófia.


A Részlet itt véget ér...