A Szanszkrit ABC és a betűk teóriája 



Írta: Agnisetu

Copyright © 2021 Minden jog fenntartva! A mű szerzője fenntart magának minden jogot ami mind a mű készítőjét törvényileg megilleti (sokszorosítás, forgalmazás, nyilvános helyen bemutatás stb.)



I.Rész

Szekvenciális szanszkrit


A Védikus és Tantrikus szanszkrit szövegek kétféle értékrendű minőségből épülnek fel: Āgamákból és Brāmanákból. Az örök-lét megváltozhatatlan tudását a szekvenciális hangok nyújtják, melyeket az Abszolút Valóság ( Paramātmā ) szavának tekintenek. Ennek a közlési formáját az ősi szentiratok aforizmákban ( śloka ), fejezetekben ( adhyaya ) és énekekben ( ārti ) fejtik ki.

Az örök cselekvőerőt ( prakṛti - a Veda-kban, és kriyāśakti a tantrákban ) a Brāmanák magyarázzák el, a tantrákban pedig a Śāstrák ( azaz, az Āgama-k ), amelyek titkos értelme mélyen bezárva húzódik meg az Abszolút Valóság ( Paramātmā, Paramaśiva ) változhatatlan természetében. Az ősi szanszkrit szövegek ezt a végtelen szervező Erőt ( Śakti ) írják le, melyet kizárólag a szavak közötti szünetekbe - elhallásokban - találhatunk meg.

A védikus írások szerint a Brāmanák három részből állnak, ezek:

- Brāmana, Āranyaka és Upanisad.

A tantrikus irodalomban pedig:

- az Āgamák.

A szanszkritban rejlő spiritualitás alkalmazása a védikus periódusig nyúlik vissza ( különös tekintettel az Atharva-Vēdára ). Kiemelkedő szerepe van a tantrizmusban; olyannyira, hogy bizonyos módszertanában, mint amilyen a Kasmiri Śaivizmus Erő Útjának ( Śāktopāya ) gyakorlatát a "Szavak útjának" ( Mantrādhva ) nevezik, lévén, hogy túlnyomórészt ezen nyelvorientált szintjében a szanszkrit betűk ( Mātṛkācakra ) legmagasabb periódusában a Mantra ott valósul meg. A Kasmiri tradíció negyedik iskolájában, a Krama-ban kidolgozták a tisztán metafizikai jellegű mantra-doktrínát, amely a 36 létkategória ( tattva ) doktrínájához kapcsolódik.

Azt mondhatjuk, hogy ezzel szélesen kibontakozott, és sajátosan tagolódott annak elmélete és teológiája, amit az ős-bölcsek a szanszkrit mélységeiként fogtak fel.

A háttérben meghúzódó teória levezetését a következőképpen foglalhatjuk össze.

A Śakti-t és megnyilvánulását, mint hangot ( sabda ) fogjuk fel, és ugyanezekkel a kifejezésekkel értelmezzük a kozmikus fejlődés különböző fázisait. Śiva és Śakti differenciálódásának a kifejezés vagy kifejező hang ( sabda ) és a jelentés vagy jelzett tárgy ( artha ) differenciálódása felel meg. Gondoljunk a három világgal, a három ( kauzális, szubtilis, materiális ) testtel és az Ātmā három tudatállapotával való kapcsolatában a tiszta, félig tiszta és tisztátalan tattva-k hármas rendjére. A három rend közül az első szintjén a szétágazás még nem olyan, hogy a "másik" külsőlegesség jellegét öltené fel. Így az artha nem tárgy, hanem tiszta jelentés; vagy pedig a tárgy a jelentés állapotában vagy formájában, ahogyan az emberi síkon a képzetalkotó felfogás folyamatában megjelenik. Az adott szinten- az Īśvara-tattva síkjával, a prajńā és az Ātmā állapotával, mint tiszta állítással ( anujńā ) összefüggésbe - a két kifejezés ( sabda és artha ) valami emberfelettit, "tiszta fény" ( prakāśa ) természetűt vesz fel. A félig tiszta tattva-k szintjén kezdődik meg a differenciálódás és tagolódás folyamata; és a metafizikai "nagy pont" ( parabindu ) kimondhatatlan egységeként felfogott "betűk", szótagok vagy "hangok" összessége különböző formákban bontakozik ki. Ezek a "szubtilis" vagy "kauzális" betűk, amelyek a devatáknak vagy a śaktiknak felelnek meg. "Anyácskáknak" ( mātrikā ), "magvaknak" ( vindu ) és "gyökereknek" ( bija ) nevezik őket.

Még nem vagyunk az anyagi síkon: az eddig tárgyalt "hangok" tehát "nem hallhatók", "okkultak" ( avyaktasrava-nāda ), anyagtalan potenciák módusai és "tömegei", amelyek korrelatívumai, arthái a "felvillanások", a fényformák. Ezek a hangok és ezek a betűk alkotják a világegyetemet, és szubtilis aspektusában minden természeti lényt. A Śaiva doktrína az étert ( Ākāśa ) minden jelenség szubsztrátumának tekinti, erről az éterről ( amelynek semmi köze sincs a modern fizikai éterhez ) - miközben az egyik oldalról élőnek ( életből, prānából valónak) fogja fel, a másik oldalról - azt mondja, hogy szubsztanciája éppenséggel a "hang", a "szó" ( sabdagunakāsa ). A három állapotról szóló tanban az ennek megfelelő: "hely" a taijasa, amelyet a közönséges ember tudata elől az alvás állapota zár el.

Térjünk most rá az ébrenléti síkra és az anyagi világnak megfelelő tisztátalan tattva-k síkjára. Mint tudjuk, eme világ törvénye az "énnek" a "mástól", az objektivitásnak a szubjektivitástól való tökéletes eloldása.

Ez a hasadás a szó területén is bekövetkezik. Így a sabdának és az arthának egyrészt a név-hang ( nāma ), a beszélt nyelv ( vaīkharī-vāk ), másrészt - mint valami hozzá képest valóban külsőleges - a hang által jelzett tárgy ( rupa ) felel meg. Itt már a kontingencia és a partikularitás síkján vagyunk. Először is a szó és a tárgy közötti viszony immár nem közvetlen, hanem közvetített, diszkurzív, konvencionális. A "név" immár nem megvilágosodásszerüen az "örök jelentést" idézi fel, hanem a puszta anyagi képmást: amit csak érzékszerveinkkel láthatunk, és ami romlandó.

Ettől a ponttól kezdve a hang az anyagi hang-formát vesz fel ( sthulasabda ). Másodszor a finalizáló hatalmak ( kañcuka ) hatására magának az általánosságban vett tapasztalatnak a tartalmai csak a térben és időben szétszórt jelenségek: a véges tudat általészlelt jelenségek, amelyek megjelenési módjukban e véges tudat szerkezetétől függenek. Ezzel kapcsolatban a "név" is a nyelvek sokrétűsége szerint differenciálódik; például a "tűz" neve a szanszkritban Agni, a tibetiben Me, a latinban Ignis, a németben Feuer, és így tovább.

És mindegyikük olyan név, amely nem az önmagában vett tüzet idézi fel, hanem a tűznek ezt vagy azt a reprezentációját. Ebből fakad az úgynevezett nominalista elmélet, miszerint az "univerzálék" ( az általános fogalmak ) puszta tartalom nélküli verbális absztrakciók, mivel - az érzékszervek által észlelt egyedi tüzeken kívül - nem létezik önmagában vett tűz.

A szanszkrit értésének célja az, hogy helyreállítsuk az írott szó helyes felismeréséből a belső szót, mígnem elérjük azt az állapotot, amelyben a név immár nem egy tárgy képét idézi fel, hanem annak erejét ( śaktiját ), és a szó immár nem egy individuum által létrehozott zörej, hanem - hogy úgy mondjuk - magának a dolognak a hangja, amely - a kozmikus nyelv vagy az "istenek nyelvének"( hiranyagarbhasabda ) formájában - minden egyedi fülön túl felhangzik. Egyébként sok tradícióban visszatér az egyetemes és lényegi nyelv gondolata, amelyben minden dolognak megvan a maga eredeti és örök neve; a "szent és isteni betűk" gondolata, amelyek "minden népnél hasonlóak, bármilyen nyelven beszéljenek is". Van, aki ebben a vonatkozásban magára a bibliai Bábel tornyára és "a nyelvek azt követő összezavarodására" utal.

A szanszkritnak tulajdonított lehetőségek abból az organikus világfelfogásból származnak, amelyek a India ősi doktrínáinak sajátja, miszerint véges, anyagi és testi világ csupán egyik megjelenési módja a szubtilis, érzékfeletti és transzcendens világnak. Minthogy az egyes tattva-k nem lépik túl egymást, hanem egyszerre és szimultán léteznek saját síkjukon - ahogyan például egy tárgy "belseje" és "külseje" egyszerre és szimultán létezik. Ily módon azt gondoljuk, hogy ahogyan az emberi testben jelen van minden Isten és śakti minden aspektusa, hasonlóképpen magában az emberi nyelvben metafizikai módon jelen van a transzcendens szó minden betűje és neve. Innen ered az a hármas megfelelés, amely a szanszkrit tan számára alapvető fontosságú.

A szanszkrit szavak felébresztésének legegyszerűbb alkalmazott technikája a mantra ismételgetése ( japa ). Sokan azt hiszik, hogy a japa tulajdonképpen a rózsafüzérhez hasonlatos folyamatot jelenti, de valójában a szanszkrit japa szó jelentése "bizonyíték" vagy "bizonyítás", ami segít valamit feltárni; mégpedig a mágikus formulák szóbeli ismételgetésével az elme elcsendesítését és a mantrával való teljes azonosság megtapasztalását. Az ismétlés először szóbeli ( vācika-japa ), ekkor tárgya a mantra a maga nyers,"alvó" formájában; a második stádiumban a mantrát immár nem ejtjük ki, noha kiejtésének vázlata megmarad ( upāmsu-japa ); s végül a harmadik stádiumban az ismétlés tisztán mentális ( mānasa-japa ). Ekkor a mantra hangból szellemi aktussá válik, és operatív voltának feltétele elvileg megvalósul.

Az ismétlések sok hagyományban megjelenő technikájának két aspektusa van: Az első szerint egyfajta pratyāhāra-ként működik, vagyis aktív koncentrációja az elme rögzítésére, a külső érzékenység elaltatására és a benső érzékenység felébresztésére szolgál. A második aspektus mágikus: a mantrának tulajdonított benső ösztönző erőre utal. A rezgések összegeződnek, visszaverődnek, miközben tudatalatti módon működésbe hozzák a test különböző erőit és szubtilis centrumait. Lassanként telítődnek, ami megkönnyíti a mantra felébredését és "megnyílását". Egy tantrikus kép szerint a japa olyan, mintha egy alvó embert megszakítás nélkül ráznánk, amíg fel nem ébred és meg nem mozdul.

A mantrák tana intuitív módon megérthetővé teszi a "három világ"( vagy a három "székhely", vagy a tattvák három rendje ) között fennálló kapcsolatokat. Gondoljunk egy ismeretlen nyelven írott könyvre. Ennek átlapozása csak azt jelenti, hogy a betűk halmazát látjuk: analogikus módon ennek felel meg a közönséges ember által ébrenléti állapotban észlelt anyagi vagy jelenségvilág empirikus tapasztalása. Gondoljunk azután arra az emberre, aki hallja vagy maga olvassa fel ezt a könyvet, de anélkül, hogy megértené: csupán a hangot ragadja meg. Gondoljunk végül azon ember állapotára, aki az olvasás vagy a hallás általi következményeként megérti a könyvet: elméje nem akad el sem a jeleknél, sem a hangoknál, hanem közvetlenül és szellemileg megragadja a könyv értelmét. E három eset közül az első annak felel meg, aki a valóságot csak fizikai külsőlegességként ragadja meg; a második annak, aki a valóságot a szubtilis világ alkotóerőinek, a "hangoknak" és a megfelelő "gyökszótagoknak" a függvényében látja; a harmadik a kauzális világ, a tiszta tattvák tapasztalásaként ismeri. Ezen az utolsó szinten a szó élő ige ( sabdabrahman ) és erő ( icchā-śakti ).

A fizikai valóság számára is vezényszó, mivel a krama doktrína a fizikai rezgéseket úgy fogja fel, mint a szubtilis rezgések tamasi és automatikus megjelenési módját, amelyek viszont a jelentéstől függenek.

Aki elérte ezt a legmagasabb síkot, annak utasítása olyan, mint az egész hierarchián átfutó villámlás: a magasból elindulva rákényszeríti magát az "anyagot" meghatározó rezgésekre. Ez a vajra-vāk, az élő szó gyémántvilláma.

Ezért a tantrizmus a kuṇḍalinīnek és a cakráknak - vagyis az emberi test már említett centrumainak - tanával kapcsolatban a szó különböző dimenzióit veszi tekintetbe. A kimondott szóban egy mély folyamat utolsó visszhangját vagy visszfényét látja.

Egyik szövegben ezt olvassuk:

"A lélegzet áramlata ( prānavāyu ) először a mulādhārában ( a kuṇḍalinī székhelyének megfelelő legalsó centrumban ) jelenik meg. Amikor egy személy beszédimpulzusa mozgatja, ez az áramlat a mindent átható Brahmant mint szót ( sabdabrahman ) nyilatkoztatja ki."

/Bhāskarāya/

Ez a hang legmélyebb, ki-nem-nyilatkoztatott állapota. Ezt, a hang vagy szó már kinyilatkoztatott, kauzális, alaktalan állapota követi, amelynek a testben a napfonat cakra és a szív cakrája közötti szakaszt feleltethetjük meg. A következő fázist a hangnak az egyszerre formált és formáló erők ( félig tiszta tattvák: madhyama ) síkján megjelenő megnyilvánulása jelenti, amely a szív és a gégefedő cakrája közötti szakasznak felel meg; a gégefedő felett a hang és a szó az anyagi hangokban és szavakban megnyilvánuló, hallható, kimondott, emberi formát ölti fel. Közönségesen a jĭva a hangot csak ebben az utolsó fázisában ismeri, és azt hiszi, hogy csak ez a hang; mint ahogyan azt hiszi, hogy csak a fizikai test a teljes teste. Viszont ugyanúgy, ahogyan a fizikai test feltételezi a szubtilis és a kauzális testet, amelyek az előbbi gyökerei, a kimondott szó egészen az elemi erőig, a kuṇḍalinī-ig feltételezi az ige szubtilis, kauzális és megnyilvánulatlan állapotát. Enélkül maga a kimondott szó nem lenne lehetséges, és - partikulárisan - semmi sem felelne meg neki, mivel egy név és egy tárgy megfelelése, valamint az értelmes szó felidéző ereje a hangnak azon állapotán alapulnak, amelyben az objektív és a szubjektív ( az artha és a sabda ) egyetlen egységben kapcsolódik össze. Másként a nyelv őrjöngő vagy egy elmebeteg nyelvéhez hasonlítana.



II. Rész

Írásjel és transzliteráció


A szanszkrit nyelv írásmódszerében több féle karakterbetű és szám áll rendelkezésre. Ennek az ősi írásrendszernek hangjegyeit devanāgarī-nak nevezzük, de a devanāgarī csupán jel-rendszer és NEM egy nyelv. A nyugati embernek ez nehezen érthető, mert a legtöbb nyelvkészletünk az írásmódszerre többé-kevésbé azonos keretrendszert használ. A devanāgarī egy olyan jel-rendszer, mely az indo-iráni ágának legrégebbi tagja, s a nyelvírásban való megnyilvánítására a sanskritot használják, aminek nyelvi szabályszerű megjelenítésére a Latin és a Görög betűk felelnek meg. Legközelebbi rokonai vagy leszármazottai a középind ( Prakṛt ), a Páli, Hindi és Bengáli. A dél-indiai nyelvek ( Tamil, stb ), és az ahhoz hasonló Arab vagy Héber nyelvek nem rokonai, mert azok a dravida nyelvcsaládhoz tartoznak. Ennek megértése roppant fontos.

A szanszkrit nyelv legrégebbi fennmaradt rétege a védikus szanszkrit i.e. II. évezred végének egyik nyelvjárása volt. Ennél nyelvtanilag némiképp egyszerűbb a klasszikus szanszkrit, amit eredetileg egy i.e. V. század körüli archaizáló papi nyelvjárásként használtak. Ez kb. fél évezred után már nem élő nyelvként volt jelen, csupán ekkortól kezdték a magas presztízsű szövegeket szanszkritul átírni, mert a klasszikus szövegek szerzői szinte kivétel nélkül nem szanszkrit anyanyelvűek voltak és írásban sem azt használták, hanem a devanāgarī-t. A szanszkritot iskolában tanulták, ami szinte az egész a latin nyelv középkori helyzetére emlékeztet.

A szanszkrit néhány vonása ezzel a sajátos helyzettel függ össze. Így például az alaktana teljesen rögzült, kétezer éven át nem változott. Néhány, elsősorban fonetikai szabályt túlfeszítetten alkalmaznak, ami egy spontánul beszélt nyelvben nem volna lehetséges. ( Ez kiváltképp igaz a Tantra-k megfogalmazására, mint amilyen a Svachandatantra, de erről majd jóval később ). A sanskritot Indiában általában az éppen használt helyi írással írták: brāhmī, kannada, sāradā stb. Manapság leginkább ( a hindi leírására is használt ) devanāgarī írással nyomtatják. Ennek ismerete azonban nagyon sokáig mellőzhető, ugyanis az interneten szinte korlátlanul találhatunk szövegeket és szótárat is, latin betűs átírással. Az átírás használata kezdőknek feltétlenül ajánlott, ugyanis a devanāgarī írás általában nem jelzi a szóhatárokat, és ez a korlátozott szókincsű olvasó dolgát nagyon megnehezíti. Az alábbiakban a devanāgarī-t bemutatom ugyan, de használatát a írásaim során fokozatosan a szanszkrit-tal felváltom.


Transzliteráció

Minden devanāgarī jel-nek meg van a neki megfelelő szanszkrit betűképe. Ezeket megtanulva képesek vagyunk az átírást olvasható formában megjeleníteni. A transzliteráció ismerete nagyon fontos, mert a legtöbb forrás ( pláne az interneten ) ezt használja, valamint a devanāgarī jelek használata rendkívül bonyolult lenne. ( devanāgarī billentyűzet kellene hozzá. ) A transzliterációs rendszerek száma nem kevés, most nézzünk meg csupán kettőt, melyek a legfontosabbak.

Az első rendszer neve International Alphabet for Sanskrit Transliteration, vagyis Nemzetközi Karakterkészlet Szanszkrit Átíráshoz. Ez az IAST rendszer, mely értelemszerű mozaikszó. Ebben a rendszerben a nyugati nyelvek többségében idegen karakterek is megjelennek, ezért pl.: gépelésük a nyugati billentyűzetekkel problémás. Ettől függetlenül ez az alapvető transzliterációs rendszer, melyet mindenkinek ismernie kell, akik csak kicsit is foglalkozik a szanszkrit szövegek olvasásával, írásával. A transzliterációs rendszereket / módszereket nem érteni kell, hanem megtanulni. Hozzátenném, hogy bármilyen transzliterációs rendszert is használjon, ismerjen valaki, a devanāgarī jelrendszer ismeretét ez nem váltja ki.

A transzliterációs rendszerek ismerete után azonnal kiküszöbölhetünk olyan alapvető hibákat, amik a szanszkrit nyelvvel kapcsolatos igen nagy hiányosságok alapja, még híres spirituális közösségekben is. pl.: a maya és a māyā ( vagy maayaa ) szó nem ugyanaz. Míg utóbbi jelentése ismert, addig a 'maya' szó annyit jelent, hogy 'valamiknek az együttese'. És ez esetben szó sincs tudatlanságról, vagy illúzióról. pl.: A Végső Valóság egyik meghatározása a Kasmiri Śaivizmus tanra-iban pl.: prakāśavimarśamaya, vagyis ' prakāśa és vimarśa egysége'. Egy olyan internetes oldalon, ahol nincs transzliterációs rendszer használva ( általában azért nincs, mert a site írója nem is tud ilyesmiről ) a szanszkrit szavak használata elképesztő mennyiségű félreértést ad. Manapság a legtöbb ilyen site, pont emiatt, a teljes káosz tárháza. Önkényes, megerőszakoltan magyarított átírási rendszerekről, melyektől hemzseg a magyar hindu és buddhista közösségek nagy része, Tisztelet a kivételeknek természetesen, de nézzenek körül és látni fogják.

A siketek ( és helyenként mások ) által használt jelnyelvektől eltekintve minden emberi nyelv elsődleges közege ( jelölő tartománya ) a hang. Nincs olyan társadalom, ahol ne használnának hangzó nyelvű kommunikációt. A hangnak, mint kommunikációs közegnek más médiumokkal szembeni előnyei nagyon jelentősek : nem szükséges, hogy a partnerek lássák egymást ( ezért nem szükséges hozzá fény sem, és nem kell a partner felé fordulni, vizuális figyelmünket megosztani ). Még nagyobb távolságban is lehetséges a használata. A tantrában a Végső Valóságot úgy határozzák meg : "uccārarahitavāstuṃ", vagyis mely "nem érhető el a kiejtés síkján". Tehát beszéd útján a Végső Valóság nem megragadható. Ezt alaposan meg kell érteni mert ezen múlik a tantrák megértése is. Ehhez egy külön módszert is használtak a bölcsek, amit Vāk-teóriának hívnak.

A Végső Valóság a 'beszéd' szempontjából: Parāvāk. Ami az Isteni Én-Tudatosság, mely minden gondolat és beszéd felett áll, s mely minden gondolatnak és beszédnek forrása. Ami az Elsődleges, pulzáló ( teremtő, kiterjesztő ) Erő, mely az Univerzumot megnyilvánítja, mely magja minden szónak és objektumnak, s mely minden felett áll. A Legmagasabb Beszéd az a szint, ahol a szavak és az objektumok, melyeket jelölnek, teljes egységben vannak. Tény, hogy meg sem nyilvánulnak szavakként és objektumokként ezen a szinten. Így a Legmagasabb Beszéd egy szinonimája a Legmagasabb Tudatosságnak, ahonnan az egész univerzum megnyilvánul.

A Megnyilvánulás folyamatában a következő állomás a paśyantī vāk. Ezen a szinten minden objektum és arra utaló szó ( gondolati minta ) Egységben van. [ Kérdés és válasz egysége ]. Ezt hívhatjuk ennek valódi megértése után: intuíciónak. Az intuíció természete, az azonnali magától érthetődőség. Ez az, amin meglepődünk, és ezért nevezzük el gondolat helyett intuíciónak.

A következő szint a madhyamā vāk. Ezen a szinten a tárgy és szava közti ( vagy kérdés és válasz ) különbség megnyilvánulása megkezdődik, habár ez a különbség még csupán a gondolatok síkján [ mentálisan ] létezik, még nincs kiejtve, vagyis objektívan megnyilvánulva. Ez egy átmeneti szint a paśyantī és a vaikharī közt. Egész egyszerűen ez a gondolkozás, elmélkedés szintje, a belső beszédé, amit mások nem hallanak, mert még nem ölti kimondott szavak formáját.

Az utolsó sík a vaikharī, a kimondott szó, vagyis a beszéd durva síkja. Itt a szó és tárgya közti különbség teljes, hiszen a gondolatot a kiejtett szó követi. Hogy milyen különbség is van a gondolat ( belső ) és annak párja, a kiejtett szó ( külső ) közt, az könnyedén megérthető, amint valaki megpróbálja maradéktalanul elmondani kiejtett szavakkal azt, amit gondol. Ez lehetetlen, mert a két elem közt ( gondolat és szó ) egy tudatállapot-szintváltás, azaz szintkülönbség van. Vikhara azt jelenti: test, vagyis a vaikharī vāk, az a beszéd, melyben a testi szervek ( nyelv, fogak, szájüreg, ajkak, hangszál, és tüdő ) munkájára van szükség a megnyilvánításhoz. A madhyamā vāk esetében erre nincs szükség, mert a munkát csupán az elme végzi.


Mātṛkācakra - a betűk csoportja

A Vāk-rendszeren túl még egy rendszer is kapcsolódik a szanszkrit nyelvhez. Ez a māt ṛkācakra. A Śivasūtra-ban ennek megértése a legeslegfontosabb hiszen a felszabadulással kapcsolatos. A mātṛkācakra nem más, mint kollektív csoportja a betűknek, s egyben az Én-Tudatosság maga, mely minden betű forrása, ezáltal az Univerzum minden elemének forrása. A mātṛkācakra misztériuma nem más, mint annak Felismeréséhez vezető doktrína, hogy minden 'a' [ अ ]-ból terjed ki, vagyis minden Śiva. Ha a mātṛkācakra tanulmányozása közben ezt egy pillanatra is elfelejtjük, akkor a mātṛkācakra : mātṛkā marad, vagyis a félreértés alapja. A mātṛkā, ha nem ismert [ azaz félreértett ], akkor mindenféle világi tapasztaláshoz vezet, elvégre Ő terjeszti ki a duális univerzum-ot. Ha ismert [ realizált ], akkor a felszabaduláshoz vezet. Minden azon múlik, hogy a yogī félre érti e a Valóságot, vagy nem. A Mātṛkācakra a haladó yogī szintjén jelenik meg, mint legmagasabb doktrína. A kezdők szintjén ez nem érthető, ezért a tantrikus tudást egy harmadik rendszerrel vezetik be, amit úgy hívnak tattva-rendszer. A kezdő yogī ha nincs tisztában a tattva rendszerrel, akkor az egész tanítás el van zárva előle. Ugyanis a tattva rendszer ismerete a kulcs. ( hozzá tenném hogy a Védikus filozófiáknak is ez az alapja ).

A nyelv és a gondolkodás két külön dolog. Gyakran nyelvi kategóriákban gondolkodunk, és mondatok segítségével tesszük ( akár önmagunk számára ) egyértelműbbé a gondolatainkat. Ugyanakkor sok-sok tény mutat arra, hogy a "gondolkodásunk nyelve" eltérő az anyanyelvünktől. A nyelvben vannak többértelműségek, a gondolkodásunkban ilyet nem tudunk felfedezni. Igen gyakran van, hogy egy gondolatot, fogalmat nem tudunk kifejezni a nyelvben, vagy az elménkben van a gondolat, de a megfelelő szó nem jut kifejezésre. Az is igen gyakori, hogy a kommunikáció során rájövünk, nem jól, nem elég pontosan fejeztük ki magunkat, ilyenkor nem a gondolatot, hanem a kifejezését kell korrigálnunk. Ha a nyelv lenne a gondolkodás ( kizárólagos ) közege, mindezen jelenségek érthetetlenek lennének. Mivel minden szót sokféle környezetben használunk, így természetes, hogy mindegyiknek sokféle értelmezése, és sokféle jelőlete is lehet.

A betűk csoportjának kifejezését, amit a Śivasūtra-ban találhatunk nézzük is, hogy mit takar pontosan:

mātṛkācakrasambodhaḥ

( Śiva sūtra 2.7 )

" A betűk csoportjának megértése az Önfelismerés állapota"

mātṛkācakra : a betűk csoportja

sambodhaḥ: megvilágosodás, önfelismerés

A Mātṛkā az az Anya - melyet Mantra-nak is hívunk -, a teremtés "Anyáinak" neveznek. Az írások szerint ismeretlen az univerzum számára. Ő a kreatív oka a mantra tudásának. A cakra szó kereket jelent, így: mātṛkācakra = az ismeretlen, rejtett anya ( forrás ) kereke. Hogy miért kerék, azt a mātṛkācakra teljes kifejtése után fogjuk látni.

A mātṛkācakra a szanszkrit ABC betűinek mély értelme, teóriája, filozófiája. A szanszkrit ABC: 'a'-tól ' kṣa'-ig terjedő cakra, vagyis egy śakticakra. Ez ötven betű. Ez az ötven betű reprezentálja az egész univerzum létét, mely harminchat tattvából ( létkategória ) áll, s ezen tattvák reprezentánsai a betűk.

A Mantra egyik fontos eleme a Mātṛkā, amelyet a teremtés "anyáinak" is neveznek. A Mantra-ban ( ami itt Śakti-t jelöli, s nem a kiejtett recitálalndó mantra-t ) a Mātṛkā képviseli az egyes ( akshara ) letörhetetlen hang rezgésének belső hang rezgését, a szavak és a nyelvek betűi között. A Mantra ( a nem kiejtett ) a Mātṛkā kreatív forrása. Tény, hogy olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy a Mantra másik neve a Mātṛkā.

A Śivasūtra-kban Śiva kijelenti, hogy a Mātṛkā-t a Mantra-ban rejti el, és nem fedi fel magát, hacsak ő nem akarja, így bemutatja az Én és az Én erejének egymástól való függését. Amikor a tudatosság a Mantra médiumán keresztül koncentrálódik, az erő felébred az álomból. Amíg ez nem történik meg, az erő elalszik.

A Mātṛkā ( devanāgarī मातृका ) a szanszkritban egy jól ismert ABC istennő, akit sok tantrikus szövegben megemlítenek, függetlenül koroktól vagy hovatartozástól. A nevét hagyományosan mátrixként vagy forrásként ( yoni ) magyarázzák, azaz minden mantrának, minden śāstrának, és általánosságban mindennek, ami szavakból áll. Ezt a magyarázatot általában az exegétek adják, amik a parafraziók nevét szinonimákkal, ez esetben Anyának ( mātṛ ) írják le.

Ennek magyarázatát a Pratyabijñā hat pontban foglalja össze:

1.Kṣemarāja a Mātṛkā-t nevén nevezi, aki minden mantra-t és tantra-t teremtett. Ő Śakti. Kṣemarāja más részekben is rámutat arra, hogy ő az univerzum oka, amely mindent kifejtett, és ami kifejezi potenciális aktivitását. Kṣemarāja egy nem-dualista értelmezést ad hozzá a Mātṛkā-nak, mint minden mantra forrásának, anyának.

2. Nārāyaṇakaṇṭha azt mondja, a Mṛgandratantrára utalva, hogy Śiva-val van kapcsolatban, és hogy Śakti-t Mātṛkā-nak hívják, mert olyan, mint egy anya: benne született mindaz, ami szavakból áll.

3. Az Uttarasūtra egyértelműen Mātṛkā-ról beszél, mint a szanszkrit ABC betűinek spirituális erejéről, mondván, hogy nyolc csoportból áll. Azt mondja, hogy a szavak, a mantra-k és a śâstra-k mindegyikének forrása, illetve a későbbi fogalommeghatározások filozófiai módszere. A mantra női aspektusát Tudásnak ( vidyā ) nevezi, és ennek megfelelően más mantra-kkal együtt említi, nevezetesen a piṇḍākṣara vagy a navātman, amely szintén nyolc részből áll.

4) A Ñayasūtra még több dicséretet tesz Mātṛkā-ra az Uttarasūtra tartalmához. De egy további gyakorlattal is foglalkozik. A sādhakának minden egyes ABC formáját saját testével kell utánozni, így új egyenértékűség jön létre az ABC és a test között. Ezen kívül, mind a Mātṛkā, mind az egyes betűk, különösen az [ A ] betű, tartalmazzák az összes tattvát.

5) A Guhyasūtra-ban egyértelműen istennőként kezelik, mert itt Śiva párjához, mint Mātṛkā-hoz beszél. Azt állítja, hogy az Univerzum ismétlődő ciklikusságának végső forrása: "minden a Magból ( bījā ) származik, azaz, a méhből ( yoni ) született".

6) A Tantrāloka ( 15.130-1 ) egy másik részében Abhinavagupta is tisztázza és elemzi a Mātṛkā nevet. A verbális gyökérből származik, "mérni, megtapasztalni". A Kasmiri bölcs, mint főnevet ( -tṛ ) úgy értelmezi, amely a perifrális jövőt alkotja, és a -ka kifejezést hasonlítja össze. Így Mātṛkā-t úgy definiálja: "olyan, mint aki élni fog tapasztalatban", mert még mindig Śabdarāśi-n belül van, anélkül, hogy különálló egységként nyilvánulna meg. Csak akkor lesz Mālinī, amikor ő ( Śakti ) azzá manifesztálódik, aki felelős a természetfeletti hatások megszerzéséért és a felszabadulásért. Śabdarāśi, Mātṛkā és Mālinī viszonyát a Tantrāloka ( 3.198-9ab ) magyarázza.

A Śivasūtra továbbá azt mondja, hogy a tudás alapja Mātṛkā. A Mātṛkā a sanskrit ABC minden betűjének megfelelő misztikus hang. Ezt nevezik Mātṛkā-nak ( a benne megnyilvánuló hatalomnak ), mert az egész Univerzumot termeli-fenntartja. A szanszkrit ABC az "a" -ról a "kṣa" -ra terjed ki, ezért ez az egész Univerzum anyja. Mantā-nak is hívják, mert ismeretlen. Amikor a Mātṛkā ismeretes, az üdvösségre vezet. A különböző betűket a különböző isteni megnyilvánulások, mint erő aspektusok irányítják.


Nézzünk néhányat:

Avarga; ( a magánhangzók osztálya ) - Yogīśvarī vagy Mahālakṣmī,

Kavarga ( ka, kha, ga, gha, ṅa ) - Brāhmī,

Cavarga ( ca, cha, ja, jha, ña ) - Māheśvari,

Ṭavarga ( ṭa, ṭha, ḍa, ḍha, ṇa ) - Kaumārī,

Tūza ( tha, da, dha, na ) - Vaiṣṇavī,

Yavarga ( ya, ra, la, va ) - Aindrī vagy Indrāṇī,

Śavarga ( śa, ṣa, sa, ha, kṣa ) - Cāmuṇḍā.



Források

1) Sri Vijnana Bhairava Tantra: Az emelkedő Tudatosság, Swami Satsangananda Saraswati

2) HAL: A Mātṛkā néhány korai Śaiva tantrában- Śivasūtra, Tantrāloka

             3) A Niśvāsatattva saṃhitā