Upāyak

Upāya (megvalósítási szintek) - A nem-kettős Śaiva hagyomány hármas szintű megvalósításának útja

Írta

Dayālu Ṛṣi


2014 © Minden jog fenntartva!



A nem-kettős Śaiva hagyomány alapköveként letett Śivasūtra hetvenhét aforizmája három csoportra (fejezetre) oszlik, melyek a sadhaka képességeihez mért megvalósítási szintek (upaya) vezérfonalát adják meg. Emlékeztetőül, a Śivasūtra csak közvetetten származik Vasuguptától, hiszen annak forrása Śiva Maga.


1.  Śāmbhavopāya (Śiva Útja)

Az Önmegvalósítás legmagasabb útja. Hatékonysága és Ereje egyszerűségében rejlik, nehézsége azonban az elme és egó kemény természetében. Ebben a speciális yogában az elme arra az egyetlen hajlamra támaszkodik, hogy úgy gondoljon Önmagára, hogy Egy az Abszolút Valósággal (Śiva). A Sadhaka a Śāmbhavopāya útján elveszíti individuális én tudatát Śiva vibráló Tudatosságában és megvalósítja a Sivoham, Én Vagyok Śiva állapotát. Ez a Nirvikalpa, a gondolatokon túli út. A Śāmbhavopāya gyakorlatában a meditáció, az Icchā-śaktin alapul. Ez az Akarat Útja.


A Śivasūtra 1.5 tökéletesen kifejti a Śāmbhavopāya esszenciáját.

Udyamo bhairavaḥ||5||

"Bhairava (Śiva) az Isteni Tudatosság spontán felvillanása."

Amikor a yogi, akaratát (Icchāśakti) Teljesen aláveti a Belső Szemlélőnek (Prakāśa: Ragyogás, Fény), Śiva Tudatossága spontán villan fel előtte. Ennek a Tudatosságnak a felvillanása (Śiva) magával hozza az Ő Esszenciális Természetének megtapasztalását (Śakti). A Trika nagy bölcse, Ksemaraja, Śivasūtra kommentárjában (Śivasūtravimarśínī) úgy magyarázza ezt az aforizmát, hogy Bhairava (Śiva) akkor éled fel (udyama) egy sadhakában, ha az tökéletes odaadással (bhajan bhakti) fordul a Belső Princípium felé (Śiva).

A Śāmbhavopāya lényege a Shambava: Elmerülés Śivában.


A Malinivijayatantra 2. fejezetének 23. verse így tárja ezt fel:

"A élesen áthatoló, elkerülhetetlen transzállapot, ami felszívja, elnyeli az individuális én tudatot, a Shambava. Shambava akkor valósul meg valakiben, amikor az eljut arra a Felismerésre, hogy Semmi nem létezik a Guru Kegyén keresztüli Ébredésen túl."

A nem-kettős Śaiva hagyomány legmagasabb fokú megvalósítási útja tehát a Guru Bhaktira alapul.


Śiva így tanítja Parvatit erről:

Atmano Bhairavamrupam Bhavayedyastu Purushah

Tasya Mantrah Prasiddhyanti Nityayuktasya Sundari

"Óh Gyönyörűséges! Aki Önmagán úgy meditál, hogy Ő Egy Bhairavával (Velem), annak a Mantra gyümölcsöt terem, mert az mindig egy Shambavával."

/Svacchanda Tantra/


Ez a Śāmbhavopāya Útja. Egyszerűségében az egó azonban képes alantasságot látni és elhatárolódik tőle. A nem-kettős Śaiva hagyomány minden esetben a Śāmbhavopāya útját tartja kezdő lépésnek, ellentétben más rendszerekkel, amik nem a legmagasabb fokot célozzák meg, hanem lentről haladnak felfelé. Itt egyetlen Cél van és nincs rész cél. Ha a sadhaka képességei erre az Önátadásra nem alkalmasak, tovább kell lépnie az elme zabolázásának útjaira. Minden Upāya a magasabb Upāya felé vezet, ezért a nem-kettősség szemszögéből ez nem leesés, hanem fejlődés, melyben, ha eléri a Meghódolás állapotát, belép a Śāmbhavopāya kapuin. Amíg ez nem történik meg, a gyakorló útja a második szinten bontakozhat ki.


2. Śāktopāya (Śakti Útja)

A második Upaya, a Tudás Útja. A Jṅāna-śaktit használja fel. A Śāktopāya elsődleges támpontja a Mantra és az elme megértése. Meditációs gyakorlatában a mantrarecitálás képezi a fő vonalat. A Tantrák, meditációk garmadáját írják le és fejtik ki, hogy támogassák ezt az utat (is), azonban a Śāktopāya Lényegét a következő adja:

Az alapállás a Suddhavikalpa szemlélete. Ez a Helyes Gondolat. A dualitás felé emelkedő elmélyedés, ami az Abszolút Valóság természetére vonatkozó Igaz gondolkodásmódot fejleszti.


Sivoham - Śiva Vagyok

Atmaham - Én Vagyok


A Śāktopāya a Jṅāna-śaktin keresztül éri el a Sivoham állapotát. A Jṅāna jelentését a Śivasūtra 1.17 tárja fel.

Vitarka Ātmājṅānam

"A Helyes Belátás az Önvaló Tudása"

A Helyes Belátás (Vitarka), a Suddhavikalpa esszenciájának megvalósítása, az Önvaló Valódi természetéről való Tudás (Ātmājṅānam).

A Legfelsőbb Úr Mindentudó, Mindenható és Mindent Átható, Mindenhol Jelenlévő. Aki e karakterisztikákat magára ölti, az kétségtelenül Śivává váik.

/Vijṅānabhairava Tantra/

Ennek a szemléletnek a kibontakozása adja meg az alapot a Śāktopāya úthoz. A Suddhavikalpa gyakorlása két hatással bír. Negatív és Pozitív. A Negatív hatás a dualitás érzésének magját számolja fel. Kiüti a duális gondolkodást (Asuddhavikalpa: Péter Vagyok, Gazdag Vagyok...bármi más, mint Siva)

A Pozitív hatások a Mantra meditáció során épülnek fel, sorrendben.


A Śāktopāya út három fontos eleme, a mantra, mint eszköz megértéséhez a következő:

Mahahrada :

Nagy Tó. Ez a Nagy Tó Az Én Vagyok tudatosságának szimbóluma. (2. Śakti Tattva). A Nagy Tó mély, nyugodt és átlátszó. Minden szó forrása ez a Tiszta Univerzális Tudatosság. Az Én Vagyok hatására fellépő belső jelentés, belső hang forrása Śakti. A Tiszta Tó.


Anusandhana:

A Nagy Tó közeli vizsgálata, annak esszenciájában való elmerülés gyakorlata.

Mantraviryanubhava:

Az Anusandhana gyakorlatában idővel fellépő tapasztalás, amiben Felismerésre kerül a mantra Forrása, mely nem más, mint a Tiszta Én Abszolút Természete, Śakti.


Mantrasakti

Sattarka

Suddhavidya


A Śāktopāya eszköze tehát a mantrayoga. Mi is azonban a mantra? A nem-kettős Śaiva hagyomány kimondja, hogy a Mantra nem egy szó. A Mantrát kimondani nem lehet. Durvafizikai síkon a Mantra csupán hang formájában nyilvánul meg, esszenciáját tekintve azonban annak kulcsa 'bent' keresendő. A Mantra Ereje (Mantraśakti) vezeti el a gyakorlót annak Felismeréséhez, hogy mi a Mantra jelentése (Sattarka). Itt nem egy adott mantra értelmezhető jelentéséről van szó tehát, hanem a Mantra Forrásáról, ami Belső Megtapasztalás útján tárul fel. A Śivasūtra 2.1 aforizmája fellebbenti a fátylat a Mantra lényegéről és tisztázza ezt a kérdést.


Cittam mantrah

"Az elme egy mantra"

A nem-kettős Śaiva hagyomány a Cittát egy mélyebb értelemben is használja, melyre ez az aforizma jó példa. Annak a személynek, aki kontemplációjában a Legfelsőbb Valóság felé irányítja figyelmét, elméje a Mantra.

A Citta itt a Manas egy módosulásaként jelenik meg, melyet a Mantraśakti (a Mantrában lévő Erő, Vibrálás) hoz létre. Ha az elme, a Mantraśaktin keresztül (melyet a recitálás gyakorlata ébreszt fel) Összpontosul a Legfelsőbb Valóságon, (Paramaśiva) Cittává válik, mely a Mantra Esszenciális Forrásával, Paramaśiva Természetével (Śakti) Egyenlő.

A Mantra Esszenciáját illető Tudás annyira fontos és alapkő a Śāktopāya Út bejárásához, hogy azt a tantrák és más iratok is több ízben kifejtik és újra és újra ismétlik.

"Az Nem Mantra, amit kimondanak. Még a megtévesztett és öntelt Istenek és Ghandarvák is a tudatlanság illúziójában vannak, ha a kimondott szót Mantrának tekintik"

/Sarvajṅānottara Tantra/

"Ő, Ki a Legyőzhetetlen Śakti, Ő a Mantra Lelke. Ó kedves! Nélküle gyümölcs nem terem a szóból, ahogy az őszi felhő is száraz, mert abból eső alá nem száll"

/Tantrasadbhava Tantra/

"Ha a Mantra (Śakti) és a mantra recitálója nem Egyek, akkor a győzelem elkerül. Ez a Tudása (mulamjṅānam) a mantrayogának. Másképp a bukás vár"

/Sri Kanṭhiyasamhita/

"Aki a külső megkülönböztetéseket elhagyja (például Istenképek vonatkozásában) és túllép e kötöttségeken, feloldódik az Spandában, az elmével együtt, akkor Ő lesz a Mantra: (cittamantra) Śiva Természete."

/Spandakarikā 2.2/

A Sattarka Felismerése (Cittam Mantrah) vezet el a Suddhavidya állapotába, ami: Vitarka Ātmājṅānam. Vagyis Az Önvaló Természetének Tudása. Mely: Sivoham. A Śāmbhavopāya Útja Paraśakti (Nem-Kettősség Energiája) Kegyével járható. A Śāktopāya Kegyét Para-Apara Śakti (Nem-Kettősség és Kettősség határának Energiája) árasztja ki. A harmadik út pedig ennek fényében: Aparaśakti (Dualitás Energiája) talaja.


3. Ānavopāya ( Anu Útja )

Az individuális én útja. A Kriya, vagyis cselekvés, tett ösvénye. A korlátolt létező a dualitás tapasztalásának erős súlya miatt nem mindig képes a Śāmbhavopāya és a Śāktopāya útjára. Ebben az esetben az Ānavopāya a számára keresendő és gyakorlandó Yoga. Minden Upaya automatikusan vezet a felsőbb Utakra, így az Ānavopāya a Śāktopāyaban és a Śāktopāya a Śāmbhavopāyaba. A Negyedik Upaya valójában nem út, hanem a Sivoham Teljes Egységének állapota, mely a Śāmbhavopāya Vége, Célja. Ez az Ānupāya. Az Ānavopāya útja az immanencia talaján dolgozik. Sokrétű, duális yoga elemei, tág perspektívát fednek le a lehetőségek mezején. A legtöbb technikája értelemszerűen ennek az útnak van. Az elme szertelensége és bonyolult természete, valamint az egó csökönyössége miatt van erre szükség. A Śivasūtra harmadik fejezete tárja fel az Ānavopāya esszenciáját negyvenhat aforizmában. A Śāmbhavopāya huszonkettő, míg a Śāktopāya tíz aforizmát foglal össze. Az alappillér itt öt szekcióra bomlik. Fontos, hogy mind az öt módszer egységes gyakorlása nem cél és nem is követelmény. Az individualitás változatosságának fényében kell megválasztani a sadhaka számára működő és kényelmes módszert. Ebben a guru útmutatása és irányelvei a mérvadóak.


Az öt fő módszer:

Dhyana

Uccara

Varna

Karana

Sthanakalpana


1. Dhyana

Meditáció. A különbség az Ānavopāya és a Śāktopāya meditácis gyakorlata közt úgy érthető meg, ha szemügyre vesszük a gyakorlatokat működtető Energiák természetét. A Śāktopāya a Jṅāna-śakti útja. Az Ānavopāya pedig a Kriya Śaktié.


Śakti alászállásának sorrendjében a megvalósítás visszafelé halad. Ezért a Purusa szemszögéből nézve az első Nagy Sakti a Kriya. A Kriya a Jnanaból bomlik le, így látható, hogy a Kriya útjaként szemlélt Ānavopāya a Jṅāna útjába, Śāktopāya vezet. A Śāktopāya meditációjában az elme a mantrát használja fel. Azonban a figyelem nem a mantrára, annak immanens megnyilvánulására (hang, értelmezés) irányul, hanem Belső Valós Természetére, Forrására. Ez a Nagy Tó (Śakti = Én Vagyok). Mahahrada. Śaktiban való elmélyedés, a Tudás által érhető el. Ezt az elmélyedést a Mantraśakti ébredése görgeti tovább, majd abból kibontakozik a Sattarka, a Nagy Tó Esszenciájának Felismerése, ami a Suddhavidyához vezet, melynek tapasztalása kaput nyit a Śāmbhavopāya-ba. Ahol a mantrakriya Erejét az Iccaśakti már magában hordja, ezért külső eszközre nincs már szükség. A Mag a Jṅāna (Tudás) alapú kontempláció Śaktin, míg az elme korlátait a recitálás gyakorlata, mintegy a háttérben, automatikusan működve adja meg. Ezért köztes út a Śāktopāya, mert olyan támasza van a recitálásban, ami még az immanencia síkjaiban jelentkezik, a kontempláció mégsem oda irányul. Egy szertartás bemutatása eleinte egy Ānavopāya gyakorlat. Mert a cselekvőnek Önmagáról, Valódi Tudatossága nincsen. A fejlődés folyamán ez kiegészül azzal a tapasztalással, hogy az imádott Istenség nem különbözik Tőlem (2. Śakti Tattva - Én Vagyok), így ugyanaz a szertartás már Śāktopāya gyakorlattá lép elő. Végül annak realizálásaként, hogy nem csupán a szertartás és az Istenség Vagyok Én, hanem az Egész Univerzum, a Teljes Kozmikus Megnyilvánulás (Bhairava Paramaśiva), a rituálé Śāmbhavopāya gyakorlattá érik.

Az Ānavopāya Dhyāna gyakorlata tehát egy durvább, kevésbé Tudatosságon nyugvó iga és inkább a mentális képességeket veszi igénybe. Kreatív vizualizációs módszer ez, mely a Buddhi ébredéséhez vezet.


2. Uccara

Uccara : emelkedést jelent.

Ez voltaképpen egy olyan mély és részletes Prānayāma technika melyben a Prāna, mint Életenergia fő használata jelenik meg. A Prāna két kategóriára osztható: Durva és Finom Prānára. Az Uccara a durva prānával dolgozik, mely elsődleges és másodlagos alprānákra bomlik. Az elsődleges durva prānák a Sāṃkhyából is ismert öt szél. (Vyāna, Udāna, Prāna, Samāna, Apāna) a gyakorlat ezen prānák cirkuláltatását végzi, a légzéstechnikák segítségével, mely az elme lenyugtatására szolgál. Ennek segédeleme a párnákhoz kapcsolható cakrák koncentrációja. Az Uccara gyakorlatában hét felszabaduló Anandát különböztetnek meg, melyek a Tudatossági szintek belépőiként értendők, kezdve a fizikai szinten, a testtartásban való megnyugvás örömétől (Nirananda), a prana és apana köztes Csendjétől (Brahmananda), az Én Vagyok tapasztalatáig (Jagananda).


3. Varna

A Varna technikája a Prāna finom módosulását használja. Az Életenergia durvafizikai hordozó eleme a levegő (Vayu), mely az Uccarában használatos. Ennek mélyebb szintjeként, a Prāna finom vetülete már egy Belső Hang formájában érvényesül. Ennek használata a Varna. Alapeleme a HaMsA meditáció. Röviden: Ha - Belégzés. Sa - Kilégzés. A Varna nem kapcsol kiejtett vagy belül recitált hangot a meditáció mellé, a technika, csupán a Ha és a Sa 'hangok' (formális mantrák) a légzés folyamatának hangjában kell, hogy felcsendüljenek látens, elvont formában, tehát nem mantra meditációról beszélünk. A be és kilégzések közti egyre tágulószünet, mely az elme csendében teljesedik ki: az M. Az M szint tudatossága belépést enged a Turiya állapotába. A Varna így Légzésmeditációnak is tekinthető. A Yoga Pranayama gyakorlatai közzé tartozó technikák rendkívül sokrétűek és bonyolultak, ezért ennek részletes leírásait adják a Tantrák vagy akár a Hathayoga Pradipiká.


4 . Karana

A Karana technikája a fizikai test szintjén dolgozik és fő eleme a mudrák használata. Ezen út gyakorlása során a tattvák tudatossági szintjeinek megvalósítása folyik. Felfelé. A Karana technikájának jellegzetessége, hogy a benne meghatározott hét szintből az utolsó három (2+1) már a Saktopaya és Sambhavopaya megvalósításba csap át. Látható, hogy semmi dogmatikus rendszer nem épült ki a nem-kettős Śaiva hagyományban, sem filozófiájukat illetően. A gyakorlatok kombinálhatók, sőt maga a rendszer is egyes kulcspontok vegyítésével alakítja ki a lefektetett technikákat. Mivel a eme tanítás a tudatosság útja, ezért ahogy a sadhaka idővel emelkedik a tudatosságát illetően, a módszerek felépítési elvei is megnyílnak előtte, így szabad átjárás valósul meg. Lévén, azokat is a Tudatosság Felismerései keltették életre a bölcsek által.


5. Sthanakalpana

Az ötödik technikai csoportja az Ānavopāyanak egy három részből álló egyszerűbb koncentrációs gyakorlatsort takar.

1 . Légzésfigyelés.

Ez a technika a be és kilégzésre való koncentrációt jelenti, melynek fókusza az orrnyílásokra összpontosul.

2. A fizikai testre való koncentráció. Ebben a gyakorlatban a meditáció figyelme a test valamelyik részére korlátozódik.

3. Külső tárgyak igénybevétele.

Itt az összpontosítás a külső objektív világ durva tárgyait hívja segítségül. Ennek része lehet a lángmeditáció, egy kép vagy szobor felhasználása, a meditáció talajaként.


A Sthanakalpana minden technikája az elme egyhegyűségére irányul, melynek lecsendesedése kaput nyit a további szintek gyakorlatába. AYoga rendszerét ismerve ez már automatikusan tovább folyik. A nem-kettős Śaiva hagyomány láthatóan olyan mély és átfogó képet tárhat fel az Önmegvalósítás folyamataként, ami a Tudást realizálja a gyakorlatban, melyet joggal tarthatunk a Śaiva Rendszerek csúcsának.

Abhinavagupta bölcs nem véletlenül jegyezte a nem-kettős Śaiva hagyományt a Legmagasabb Szintet képviselő monizmusként és hivatkozott rá úgy, mint: Paradvaita. Swami Muktananda, a Kashmiri Siaivizmus nagy tanítója is hasonlóan vélekedett a nem-kettős filozófiáját illetően:

"Minden doktrína saját filozófiája és technikája, hogy elérjék a legmagasabb igazságot. Minden filozófia célja azonos cél - az Abszolút megvalósítása. A keresőnek egyetlen tennivalója van, hogy az érintett doktrínával elérje az igazságot. Kövesse azt bármilyen technikával, de a lényeg az, hogy realizációja megvalósuljon, ahol a látó és a tapasztalat egybeforr az Egység minden aspektusával. Remélem látható módon a nem-kettős Śaiva hagyomány Tantrizmusa segít a keresőknek megvalósítani ezt a célt."

/Swami Muktananda/

Om Namah Sivaya