Vidyā Gītā


A Nem-Kettős Tudás Költészete

Részlet

a

TRIPURA RAHASYA

avagy

A Szentháromságon túli Rejtély

Című kötet XX. Fejezetéből

a kettősség nélküli egység tanítás egyik legfontosabb szentírásából

Fordította

Agnisetu

© Sri Ramanasramam Tiruvannamalai

CC No. 1074 ISBN: 81-88018-29-5 Price: Rs. Published by V.S. Ramanan President Sri Ramanasramam Tiruvannamalai 606 603 Tamil Nadu INDIA Email: ashram@ramana-maharshi.org Website: www.ramana-maharshi.org




Tripura Rahasya

Haritāyana Samhitā



Előszó


A Tripura Rahasya a Śaiva Advaita ősi főszövege. Ezt a szanszkrit nyelven íródott műt Ramana Maharshi nagy elismerésben részesítette. Az 1930-as évek előtt ennek a szentírásnak nem volt angol fordítása mindaddig, amíg Munagala Venkataramiah (Swami Ramanananda Saraswathi) ezt el nem készítette 1938-ban. Ezt a könyvet nem szabad megfelelő beavatás nélkül, nem szabad átvenni, vagy csak úgy átolvasni. A versek tele vannak isteni nektárral, melyek oltják minden olyan komoly kereső szomját, akik a benne lévő jelentésüket megtartják és komoly megvalósításra törekednek. A lenyűgöző történetek és analógiák révén az egész spirituális törekvés és az elérés spektrumát tartalmazza. A Tripura Rahashya az Advaita végső valóságának megismerésére szolgál , mely feltárja az Én valódi természetét.

Sri Tripura Rahasya egy ősi szanszkrit mű, amelyet egész Indiában nyomtattak. A legújabb és legjobb kiadást a Kasi szanszkrit sorozatban hoztak ki 1925-ben. A könyvet állítólag már korábban kinyomtatták egyszer és ki is adták egyszerű levelek formájában. Később ez a kiadás megjelent könyv formájában, valamikor a század végén Belgaumban.

A mű megbecsülésének szentsége iránt a Mahatmya Khanda bevezetővel indul. Mahadeva eredetileg Visnunak tanította a Legmagasabb igazságról, aki viszont Brahmát tanította az égi régiókban. Később Visnu Srinként inkarnálódott a Földön, mint Dattatreya (az Avadhuták - mesztelen bölcsek - ura) és megtanította Parasuramának azzal a kiegészítéssel, közölnie kell Haritayanával, hogy keresse tőle az Igazságot. Parasurama így valósította meg az Önvalót Sri Datta vezetésével a Malayán lakott Dél-Indiában.

Közben egy Brahmin (Sumanta) fia, Alarka, aki a Sarasvati folyó partján élt, azt hallotta, hogy édesanyját "Jaayi Aayi" -nek hívják. Gyermekként édesanyját ő is "Ai" -hoz hasonlította. Alarka fiatal gyermekkorában meghalt, utolsó szavai pedig a halálos ágyán csak "Ai, Ai" voltak. Ez a hang azonban szent Istennő hanginkarnációja. Teljes ártatlanságban és tisztaságban hangzott el a tudatában, mely váratlan érdemeket adott a haldokló gyermeknek. Később Sumedha néven született újra, Haritha fiaként, akinek Haritayana volt a védőszentje. Amint felnőtt korában kialakult a lelkisége, arra törekedett, hogy Parasuramatól tanulja a legmagasabb igazságot. Parasurama azt is elmondta neki, hogy Mestere (Dattatreya) megjósolta Haritayana által összeállított legfelsőbb igazság ismeretét, ami az emberiség javára szolgál.

Haritayana a dél-indiai Madurai templomban Sri Minakshit imádta. Egyszer Narada megjelent neki és azt mondta, hogy azért jött Brahmalokáról, hogy elmondja, a világ előtt a legfelsőbb szellemi igazságot tartalmazó Itihasa megfog születni, amit Haritayana jegyez le. Haritayana zavarban volt, és megkérdezte, hogy várhat tőle a Szent Zenész íj nehéz feladatot. Narada elmondta: "Szentek gyűlése volt fent Brahmalokán. Markandeya a szent igazságról kérdezte Brahmát. Brahma azt mondta, hogy te hozod el szentkönyv formájában. Tehát azért jöttem, hogy ezt a jó hírt közöljem veled."

Haritayana tanácstalan volt, és arra hivatkozott, hogy képtelen szavakba és papírra ölteni a Szent Igazságot, amit Parasuramától tanult. Akkor Narada elmélkedett Brahmán, aki megjelent előttük és megkérdezte mi volt a baj. Amikor Narada feltette az egész ügyet előtte, Haritayana felé fordult és megáldotta őt, felruházva a könyv elkészítésének képességével a napi négy fejezet arányában. Brahma tovább utasította Naradát, hogy elsőként olvassa el Haritayana művét amikor elkészült.

A művet tehát Haritayana írta, és az ő neve után hívták Haritayana Samhitának. Állítólag 12 000 slokából áll három szakaszban.

A Mahatmya Khanda (Szakasz Sri Devi nagyságáról), Jnana Khanda (szakasz a Bölcsességről) és Charya Khanda (szakasz a Magatartásról). Ezek közül az első 6687 slokából áll; a második 2163 sloka; a harmadik pedig nem követhető nyomon. A szakasz a "nagyságról" tartalmazza a mű előszavát és később pedig a Legfelsőbb Lény megnyilvánulásaival foglalkozik; mint Durga, Kali, Lakshmi, Sarasvati, Lalita, Kumari stb. Tartalma leginkább a Durga Saptasati és Lalita Upakhayana földje.

A Sri Vidya (a legfelsőbb lény istennőként való imádata) szent hagyománya a Védákhoz van kötve. Van két fő osztálya, Kadividhya és Hadividhya néven ismertek.

Az elsőt Indra, Chandra, Manu, Kubera, stb.; a másodikat Lopamudra gyakorolta, és a bölcsek fogadták el. A Sutra Bhasya-ban (a Brahma Szútrák kommentárja), Sri Sankara felhasználta Samvarta történetét, ami a Tripura Rahasyában található.

Ami a filozófiáját illeti, nincs valódi oka annak, hogy megkülönböztessük a Vedantától. A tudósok azonban felfedezték benne a Tantrikus Sakta hagyomány elemeit is, és rámutattak néhány nyilvánvaló különbségekre, közte és az Advaita Vedanta között. A Sakta rendszer azt tanítja, hogy a Legfelsõbb Valóság nem más, mint az Absztrakt Intelligencia. Az "intelligencia" az önfényességet és az "absztrakció" korlátlan jellegét jelöli. Nincs más valóság, ami rajta kívül létezne.

A látszólagos változatosság csak a Vimarsa-nak köszönhető, az abszolút szabadságának, ami a Svatantra néven ismert aspektusa, amely időnként a tiszta Én jellegét ölti, mint ami megjelenik és olykor visszavonja önmagát.

Az absztrakció és a megnyilvánulás a Tiszta Én; ez a két szempont Siva és Sakti. Nem lehet megnyilvánulás a legfelsõbb intelligencián túl; ezért a Kozmosz és az Én egy és ugyanaz, de a valóság különböző módjaiként ismertek.

Az Igazság felismerése tehát meglehetősen egyszerű, csak állandó emlékezni kell, hogy a valóság nem összeférhetetlen a világgal és annak jelenségeivel, és hogy ennek az Igazságnak a látszólagos tudatlansága maga a Valóság eredménye, tehát nincs semmi, ami nem a Valóság.

A Teremtés és az Oldódás az önkifejezés ciklusai, melyek a Svatantra absztrakciói miatt jelennek meg. Az oldódás állapotában nincsenek sankalpavikalpák (módosítások) és az én marad Cit abszolút tisztaságában és változatlanságában. Az én egységes és osztatlan. Az előző kalpa (teremtés) egyedei ismeretlenek maradnak, de potenciálisak, és arra várnak, hogy megnyilvánuljanak. A megnyilvánulás iránya a Maya, amely később Avidya néven jelenik meg (tudatlanság), amikor a vágyak teljes lendületben vannak. Cit, Maya és Avidya tehát ugyanaz a Valóság. Így nincs is alapvető különbség a Tantra és a Vedanta között. Pedig a panditok azt mondják, hogy Mayát alárendelik Brahmának (a Vedanta szerint), és hatalma csak a durva megnyilvánulásokra korlátozódik, ezért nem teljes, ami végső soron feloldódik és maga is semmissé válik; de a Tantra szerint Maya a Valóság egy szempontja, és a Cit-nek véglegesnek kell felismernie önmagát. Citté kell válnia, azaz Sivavá.

Anélkül, hogy megpróbálnánk megtalálni a különbségeket ott, ahol vannak nem létezik, a komoly tanuló ezért hallgassa meg mesterét a tévedhetetlen tanítások módjairól, mert az fejezi ki a valóságot, és elégedettséget és boldogságot ad.



A Tripura értelmezése


A Tripura az Istennő (Shakti) vagy Anyára utal. A 'Tri' jelentése "három-város" vagy "hármas princípiumok". Ez nem csupán egy filozófiai nézőpont, hanem egy teljes önmegvalósítási rendszer, melyben Shiva, Shakti és Anu teljes Egysége dominál.

A 'pura' jelentése, Purusha.

A Purusha fogalom kifejtését a szanszkrit nyelv szabályainak értelmében, kettébontjuk ( pur+usha ), mert a 'pur' a Teljes ( purnam ), az 'usha'-ból pedig kivesszük az 'u'-t és helyére 'i' kerül, mely a Tudás Védelmezője ( ishana ), így tehát a 'purṇam+ishana-t kapjuk, de mivel ilyen szó összetétel nincs a szanszkritban, ezért a Purusha-val foglaljuk össze ennek a jelentését. Tehát, a Purusha a 'Teljes Én-tudatosság', mely a Shaivizmus filozófiája szerint az Én ( ahaṃ ) Vagyok ( vimarsha ). A Vagyok az Én-Tudatosságról való Éberség, azaz Shakti, az Én pedig a tiszta Tudatosság, melyet a fény ( Prakasha ) alkot.

A Purusha fogalom, a Végső vagy Teljes Valóságra történő kifejtését az Ishopanishad 318. aforizmájában olvashatjuk:

Om̐ pūrṇamādah pūrṇamidam pūrṇatpūrṇamudacyate

Pūrṇasya pūrṇamādāya pūrṇamevāvashiṣyate ||

Om̐ Śāntiḥ Śāntiḥ Śāntiḥī ||

"A Teljes egész (purṇam ), ha a Valóság ( adah ) Teljességéből ( purṇam ) negálásra ( idam) is kerül,
Még ha ( sya ) Teljesen ( purṇa ) Teljes ( purṇam ) Egységéből ( shisyate ) elszakad, Teljes ( purṇam ) Esszenciájában ( shiṣyate ) elkülönülve ( eva ) (is) megmarad."

A Tripura szimbolikusan a Trika Yantra-ban három elemből áll: A megismerés tárgya ( prameya ), a megismerés módja ( pramana ) és a megismerő ( pramatri ). Ebben a manifesztált univerzumban minden a triád ( hármas ) rendszeren áll. Shiva, Shakti és nara ( nara vagy anu - az egyén, a kapcsolódó fél ) hármasságát egyfajta univerzális triádnak tekinthetjük. Shiva itt a tudás legfőbb tárgyaként jelenik meg, Shakti pulzáló energiája pedig lehetővé teszi a tudás elérhetőségét, és a tudás célja az, hogy Maya korlátozó tettei miatt létrejött világban felismerésre kerüljön, vagyis a korlátozások felszámolása, és annak Realizálása, hogy ő ( az anu ) nem különbözik az Univerzumtól, így magától Shivától sem. 

A Shakti ( erők ) három fő típusra oszthatók: Parashakti, Paraparashakti és Aparashakti. 

Parashakti - Nem Duális, Transzcendentális erő
Paraparashakti - Nem Duális és duális, köztes erő
Aparashakti - Duális, Immanens erő

Az Aparashakti és a Paraparashakti fellépéseinek köszönhetően a Maya erők által megnevezett korlátok alakulnak ki. Pontosabban anavamala, mayamala és a karmamala. Az Aparashakti energiái a lények spirituális degradációjához vezetnek, és szenvedéssel jár. Érdemes megjegyezni, hogy az " aparā" szót nem ritkán " méh " vagy " anyaméh " kifejezéssel fordítják le, amely a végtelen samsara születés elvét szimbolizálja. A Parashakti Shiva olyan erői, amelyek képesek felszabadítani az élőlényeket a samsara fogsága alól, és a Paraparashakti pedig a samsarikus szintre szorító erők ( amelyek különböző típusú kapcsolatokat idéznek elő ) a tettek gyümölcseinek megszerzését eredményezik. Ezek a karma törvényét is szabályozzák. Egy másik terminológiával azt is mondhatjuk, hogy a Shakti erők a következő hármasból állnak: Iccha-shakti, Kriya-shakti, Jnana-shakti. Az Iccha-shakti Shiva teljesen független szabad ( svatantrya ) akarata, amely a Shaivizmus tanításai szerint az egyedüli oka az egész manifesztált világnak. Ez megfelel a Parashakti-nak. A Jnana-shakti a látás és a megismerés ( spontán felismerés ) képessége, és a Kriya-shakti az előző kettőből származó helyes érvelés és cselekvés képessége. A Kriya-shakti megfelel az Aparashakti-nak. Shakti fajtáinak alaposabb elemzése során egy olyan fontos következtetést vonhatunk le, hogy a samsara-ból csak Shiva akarata ( svatantrya ) képes felszabadítani a lényeket. Ebben rejlik Shiva kegyének ( anugraha ) a titka.A nem-kettős Saiva tanítás elsődleges princípiuma az Abszolút Valóság: Paramashiva, a Legfelsőbb Shiva, a Teljes Szabadság maga. Ki transzcendens és immanens egyszerre. Ennek lényegét legjobban Paramashiva szimbolikáján át, a Trishula-n érthetjük meg: A Trishula szigony, az Iccha, a Jnana és Kriyashakti együttes állapota. Betűje a shulabija, vagyis az ' au'.Általános értelemben a Trishula a Teljes Valóság természetét képviseli: a Teremtő, Megőrző és Pusztító három aspektusában. A Trishula szimbolikája hasonlít a buddhista triratna-éhoz; a három hegy a Shaivizmus különböző triplicitásait reprezentálja, beleértve a Pasa ( kötelék ), Pasu ( az ember ösztönlény természetét ) és a Pati ( a tiszta Tudat - ( Shiva ) három elvét. A háromság képviseli Shiva három shaktiját: akarat, tett és bölcsesség, valamint a három fő nadi-t ( energiacsatornák ) Iḍa, Pingala és Susumna, amelyek lehetővé teszik a Kunḍalini -t, amely maga shakti. A buddhizmusban a Trishula általában megtalálható tetején a dharmacakra -val, lándzsa helyett, és ugyanazt jelenti, mint a triratna ( három drágaság ). Shiva egyik legelismertebb szimbóluma tehát a Trishula, mely a Shaivizmus ikonográfiában egy Yantra belsejében ábrázolják. A Yantra szó jelentése: -tra szótoldaléknak: - emelni, emelő. A yan szótag jelentése, hogy: - eszköz. A Yantra tehát egy rendkívül hatékony eszköz a szemlélődés, a koncentráció és a meditáció számára. A Yantra lelki jelentőséggel is bír: létezik egy speciális jelentése, amely a Tudatosság ( cit ) magasabb szintjére vonatkozik, ami biztosítja az Én-re ( atma ) történő fókuszpontot, amely segít felemelkedni és eggyé válni az abszolút Tudatossággal, vagyis Shiva-val. Amikor az elme egyetlen egyszerű tárgyra koncentrálódik ( ebben az esetben egy Yantra-ra ), az elme hullámzása megszűnik. Végül a tárgy leesik, és az elme üresen maradhat. A legfejlettebb fázisokban egy Yantra geometrikus megjelenítésével lehet elérni a Shiva-val való kapcsolatot. De mi teszi a Trishula-t ilyen különleges szimbólummá, és milyen üzenetet közvetít? Ebben a bejegyzésben választ kapunk erre a kérdésre.

Ami a Trishula-t olyan hatalmas szimbólumává teszi az anu ( individuum ) számára, az a három hegy. A Shaiva teológiában ez az egész nyilvánvaló univerzum kódolt sűrítménye, mennyiségi és minőségi természete, valamint arról a tevékenységéről árulkodik, amellyel a nem látott abszolútból létre jövő objektumok megjelennek, s ez a triádikus kifejezésekkel írható le. Röviden tehát a Trishula birtokában lévő Shiva szimbolizálja az egész triádikus univerzumot, amit ő maga tart össze.

A Trishula három hegye:

(1) Shiva három shaktija - az akarat ereje ( Iccha ), a tudás ereje ( Jnana ) és a cselekvés ereje ( Kriya ). Ez a shaktiban fokozatosan bővül, melyben a megnyilvánulatlan szembesül az egyetemes tapasztalattal.

(2) Az isteni - Paramashiva, Parashakti ( Paranada vagy Shiva Tattva ) és Parabindu ( Parameshvara vagy Shakti Tattva ) három aspektusa. A három aspektus Shiva önmagának létezése ( Aham vagy "én vagyok" ).

(3) A teremtés, a megtartás és a feloldódás három nagyszerű általános cselekménye ( trimurti - Brahma, Visnu, Rudra ). Shiva ( abszolút tudatosságként ) mindhárom egyetemes cselekedet mestere és vezérlője.

(4) Brahma, Visnu, Rudra néven ismert a teremtés, fenntartás és feloldódás, mely Shiva három személyiségű aspektusa. A mitikus történetekben különálló entitásként ábrázolt három istenség ugyanaz, mint Shiva. Ő egyedül teremt, fenntartja és feloldja az egész univerzumot.

(5) Az Omkara három szótagja: 'A' ( akara ), 'U' ( ukara ) és 'M' ( makara ). Az Omkara az elsődleges hang, az Isten igéje, amely az egész világegyetemet létrehozta. Ez az oka, hogy Shiva-t az Omkara Urának is nevezik ( Omkareśvara ).

(6) Az egyetemes megnyilvánulás három oka: anavamala, karmamala, mayiyamala. Mindhárom ok Shiva-n belül tartózkodik, és nincs olyan külső ok, ami egyetemes megnyilvánulást eredményezne.

(7) A valóság három síkja, amelyek a nyilvánvaló univerzumot alkotják: a fizikai, a finom és az oksági ( bhur, bhuva, svaha ). Az univerzumot alkotó mennyei és pokoli birodalmak sokasága a valóság e három síkjában található. Shiva egyedül az Úr és a Mester, a létezés minden síkján és minden területén.

(8) A Prakrti három tulajdonsága ( elsődleges természet ): sattva, rajo és tammo. Minden létező dolog e három elsődleges tulajdonság keveredésével van jelen. Shiva a legfelsőbb Purusha, aki egyaránt mester a Prakrti és a három tulajdonság között, de ezeken túl is ugyanabban az időben.

(9) A három tudatos állapot: ébrenlét ( jagrat - érzékszervi ), álom ( svapna - mentális ) és mély alvás ( sushupta - meditatív ), mely utolsó a turiya-ba kulminál. Shiva a három tudatállapotban egyszerre létezik, mégis létezik a negyedik transzcendentális állapotban ( turiyatita ) is, amelyen a három rendes tudatállapot alapul.

(10) A három tudati szint - pramatri ( szubjektum ), pramana ( kognitív ), és prameya ( objektív ) -, amelyek a Valóság három szintjét jelöli, mely egyik sem választható el Shiva-tól. Egyedül Shiva Kegyelmének köszönhető, hogy megvalósítsák Őt.

(11) A triadikus eszenciák - Pati, pasu és pasa - alkotják a létezés trichotómiáját. Az egész létezés trichotómiáját Shiva-n belül létezik, és benne mind a három egymástól elválaszthatatlanul valósul meg.

(12) A három megvilágosodás szintje ( buddha, prabuddha, és suprabuddha ) a fejlődés azon fázisai, amin maga Shiva halad, hogy megismerje önmagát. Ez minden jiva feladata. Mert jiva és Shiva Egy.

(13) A három út ( anavopaya, shaktopaya, és shambavopaya ) amelyen végighaladva a yogi elérheti a legvégsőt, az anupaya-t, ahol már nincs többé út, mert felismerte önmagát, Shiva-t, és testét levetve ( videamuktih ) végleg feloldódott önmagában.

Az egész Shaivizmusban tehát a Trishula és a Tripura a nyilvánvaló univerzum tökéletes szimbóluma, éppúgy, mint ahogy a Lingam Shiva tökéletes ábrázolása. Shiva triádikus szíve a Yantra közepén, a négy égtáj között helyezkedik el, amely az egész mindenség magját képviseli.




TRIPURA RAHASYA

XX. Fejezet

Vidyā Gītā

A Nem-Kettős Tudás Költészete

(A szöveg magyar fonetikus átírásban készült, a könnyebb olvashatóság kedvéért)


Dattátréja így tanítja Parasurámát:

1-20. Elmondok most neked egy ősi, szent történetet. Egyszer, réges-régen, Brahmá, a Teremtő lakhelyén összesereglettek a legkiválóbb szentek, és rendkívül magasröptű beszélgetésbe kezdtek. A szentek seregében jelen volt Szanaka, Szanandana és Szanatszudzsáta, Vaszistha, Pulasztja, Pulaha, Kratu, Bhrigu, Atri, Angirasz, Pracséta, Nárada, Csjavana, Vámadéva, Visvámitra, Gautama, Suka, Parásara, Vjásza, Kanva, Kasjapa, Daksa, Szumantu, Sankha, Likhita, Dévala, valamint további mennyei és királyi bölcsek.

Mindegyikük az általa képviselt rendszerről beszélt nagy buzgalommal és meggyőződéssel, és úgy tartotta, hogy az feljebbvaló a többinél.

Mivel nem tudtak egymás között dűlőre jutni, ezzel a kérdéssel fordultak Brahmához:

- Uram! Bölcsek vagyunk, és mindent tudunk a körülöttünk lévő világról s arról, ami azon is túl van, ám elménk eltérő beállítottsága folytán eltérő utakat követünk. Néhányunk állandóan a nirvikalpa szamádhi állapotában időz, mások filozófiai fejtegetéseket folytatnak, mások az önzetlen cselekvésbe, megint mások pedig az istenszeretetbe merültek bele, és még olyanok is vannak, akik látszatra teljesen olyannak tűnnek, mint a világi emberek. Ki a legkiválóbb közülünk? Kérlek, mondd el nékünk ezt! Nem tudunk magunk között döntésre jutni, mert mindegyikünk úgy gondolja, hogy az ő útja a legkiválóbb.

Az így megszólított Brahmá, látva a bölcsek tanácstalanságát, e szavakkal felelt:

- Ó, szentek legkiválóbbjai! Ezt én magam is szeretném tudni. Ám Bholenath, a Legfelsőbb Úr mindentudó. Menjünk, és kérdezzük meg őt!

Útjuk közben Visnu is csatlakozott hozzájuk, és így együtt mentek Bholenath-hoz. Odaérkezve a küldöttség vezetője, Brahmá előadta problémájukat Bholenathnak. Brahmá szavait meghallgatva Bholenath kifürkészte annak elméjét, és megértette, hogy a risik híján vannak a magabiztosságnak, és így haszontalan lenne bármilyen szót szólnia. Ezért ekképpen fordult hozzájuk:

- Halljátok hát szavam, ó risik! Én látom tisztán, hogy melyik módszer az igazi. De meditáljunk az Ardanishwarán, a Szentséges Határtalan Tudáson, és akkor az Ő kegyelme révén képesek lesztek megérteni még a legnehezebben felfogható igazságot is.

Bholenath szavait hallva mindannyiuk, Visnut és Brahmát is, a Szentséges Transzcendentális Tudaton meditáltak, mely áthatja az élet három relatív állapotát, az ébrenlétet, az álmot és a mélyalvást. Az ekként segítségül hívott Istenanya a tiszta tudat határtalanságában megszólaló Transzcendentális Hangként nyilvánította meg dicsőségét. Az összesereglett bölcsek Egekből zengő Hangként hallották szavát:

- Mondjátok el, ó risik, ami a lelketeket nyomja! Ne késlekedjetek, az én híveim vágyai mindig azonnal teljesülnek.

21-28. Hallván e hangot, az emelkedett állapotban lévő bölcsek hódolatteljesen leborultak, és Brahmával az élen magasztalni kezdték az Istennőt, azaz az Abszolút Tudatot, amely áthatja az élet mindhárom állapotát.

- Hódolat Tenéked, aki magad vagy a Leghatalmasabb, a Legkiválóbb, a Legüdvösebb, az Abszolút Tudás, a három állapot Tudata, a Teremtő, az Oltalmazó, az Önvalóban Feloszlató, a mindeneket meghaladó Egyetlen! Újra és újra hódolat tenéked!

Nem volt idő, amikor ne léteztél volna, mivel születetlen vagy. Mindig fiatal vagy és soha nem öregszel meg. Te vagy minden, te vagy minden dolgok lényege, mindenek tudója, mindenek élvezője. Egyúttal nem vagy a mindenség, mert nem vagy sehol, nincs megfogható lényeged, mely bárminek is tudatában lenne vagy bárminek örvendezne.

Hódolat néked, ó Legfelsőbb Lény, újra és újra, elől és hátul, lent és fent, minden irányban és mindenütt.

Kérünk téged, kegyesen fejtsd ki nékünk, relatív formádat és transzcendentális állapotodat, erődet és a Tudással való azonosságodat. Mi a leghelyesebb és a legtökéletesebb módja annak, hogy elérjünk Téged, és mi a természete és az eredménye annak, ha valaki ezt véghez viszi. Mondd el nékünk továbbá, hogy ki a legkiválóbb az összesereglett bölcsek között. Ismételten hódolat Tenéked!

29. Miután így kérlelték, az Istennő, a legvégső tudás birtokosa, kegyesen elkezdte azt kifejteni a bölcsek számára:

30. - Halljátok szavam, ó bölcsek! Választ adok nektek mindarra, amit kérdeztek. A szentírások határtalan összességének esszenciájából kinyert nektárt adom néktek.

31-40. Én vagyok az az elvont intelligencia (Sakti), amelyből az egész világmindenség származik, amelyre támaszkodva virágzik, és amelybe visszatérve feloldódik, akárcsak a tükörben megjelenő képek. A tudatlanok úgy ismernek engem, mint a megnyilvánult világmindenséget, míg a bölcsek saját tiszta létükként tapasztalnak, mely az örök szubjektumként világlik bennük. Ez az eszmélet csak a gondoltok nélküli tudat mélységes csendjében lehetséges, mely egy hullámok nélküli mély tengerhez hasonlít. A legbuzgóbb hívek spontán módon imádnak engem, a létező legnagyobb buzgósággal, mely az irántam való szeretetükből fakad. Noha tudják, hogy én vagyok az ő kettősség nélküli Önvalójuk, az odaadás megszokásából fakadóan, mely mélyen gyökeredzik bennük, úgy tekintenek saját Önvalójukra, mint Rám, és úgy imádnak Engem, mint a testüket, érzékszerveiket és elméjüket átható életenergia áramlását, amely nélkül nem létezhet semmi, és amely a szentírások egyetlen tárgya. Ilyen az én transzcendens állapotom.

Konkrét formám az örök pár - a Legfelsőbb Úr (Siva) és az Energia (Sakti) - akik mindenkor osztatlan egységben vannak, és az örök tudatként áthatják az ébrenlét, az álom és a mélyalvás három állapotának mulandó állapotait. Egy olyan pamlagon foglalnak helyet, melynek négy lába a Teremtő Brahmá, a Fenntartó Visnu és a Pusztító Rudra, valamint Ísvara, maga az Eltűnés, kárpitja pedig az Örök Siva (Szadásiva), maga a Kegyelem (Shankara), és amely egy kastélyban található, melynek "a cél beteljesedése" névre hallgat. Ezt kadamba fák kertje veszi körül a drágakő szigeten, amely a mindenséget körbevevő és a végtelenbe nyúló nektáróceánban található.

Brahmá, Visnu, Rudra, Ísvara, Szadásiva, Ganésa, Szkanda, valamint a nyolc égtáj és mellékégtáj istenei, az ő energiáikat alkotó istennők, a mennyek lakói, az égi kígyók és egyéb természetfeletti lények mind az én manifesztációim. Az emberek azonban nem ismernek engem, mivel értelmüket a tudatlanság burkolja be.

41. Kegyeket adok azoknak, akik engem imádnak. Nincs rajtam kívül senki sem, aki méltó lenne az imádatra, vagy képes lenne arra, hogy minden vágyat beteljesítsen.

42. Az imádat gyümölcseit az imádat módjai szerint fejtem ki, valamint az egyéni vágyak természete szerint. Oszthatatlan vagyok és véget nem érő.

43. Mivel kettősségnélküli, elvont intelligencia vagyok, spontán módon nyilvánulok meg akár az univerzum legparányibb létezőjeként, akár az univerzum egészeként.

44. Noha megannyi formában nyilvánulok meg, mégis megmaradok makulátlan tisztaságomban, mivel a természetem abszolút. Ez az én legfőbb hatalmam, amely nehezen felfogható.

45. Ezért, ó risik, Legélesebb értelmetekkel mérlegeljétek mindezt. Noha én vagyok mindenek hajléka, és jelen vagyok mindenben, makulátlanul tiszta maradok.

46. Noha nem válok általa érintetté semmilyen módon sem, és mindenkor megmaradok szabadnak, hatalmam, a maya révén tudatlanságba burkolom magam, és megjelenek tele vágyakkal, majd ezek beteljesedését keresem, nyugtalanná válok, kedvező és kedvezőtlen környezetet vetítek ki, újra és újra megszületek különböző egyénekként, mígnem bölcsebbé válva felkeresek egy tanítót, egy bölcset. Megtanulom tőle az igazságot, azt a gyakorlatba is átültetem, és végül elnyerem a felszabadulást. Mindez az Én tiszta, makulátlan, örökké szabad abszolút intelligenciámon belül megy végbe. Ez az Én Leelám. A tudatlanok és a megszabadultak, valamint minden egyéb létező megjelenését az Én teremtésemnek nevezik, amely azonban járulékok nélküli. A hatalmam túlságosan is mérhetetlen ahhoz, hogy le lehessen írni. Röviden azonban elmondok róla néhány dolgot.

50. A rám vonatkozó tudás igen összetett, mégis két fő kategóriába sorolható. Ezek a kettősségen alapuló, illetve a kettősség nélküli tudás. Előbbi az istenimádathoz, utóbbi a végső felébredéshez kapcsolódik. Kifinomult természetük folytán számos olyan rész található bennük, amelyek különböző eredményekhez vezetnek.

51. A kettősséggel rendelkező tudás sokféle formát ölthet (náma-rúpam), mivel a kettősség koncepcióján alapszik, és olyan módokon nyilvánul meg, mint egy istenség tisztelete, a hozzá intézett imák és szent énekek, a rajta való elmélkedés és hasonlók, melyek mindegyike mentális kép csupán.

52-53. Ennek ellenére hatékonyak abban, hogy szembehelyezzük őket a hétköznapi tudatosság ábrándozásával, mivel a természet törvénye gondoskodik erről. E módszerek hatékonysága különböző fokú, közülük a legfontosabb a fent említett aspektusra vonatkozik. Mind közül a legvégső cél a kettősségnélküli Önvalóra ébredés.

54. A Tiszta Intelligencia konkrét formában történő imádata nem csupán hasznos, de nélkülözhetetlen a kettősség nélküli felébredéshez. Mert hogyan is válthatna valaki alkalmassá erre az Ő áldása nélkül?

55. A kettősségnélküliségre való eszmélés nem más, mint a tárgyi tudástól teljes mértékben mentes tiszta Intelligencia. Ez az eszmélet minden tárgyi tudást eltöröl és minden egyes tárgyat a maga teljes csupaszságában (linga) fed fel. Eszerint a tárgyak ugyanolyan ártalmatlanok, mint egy zsákmányára lecsapó tigrisről vagy egy támadó kígyóról készült képmás.

56. Azt az állapotot, amikor az elme teljes mértékben visszaolvadt az Önvalóba, nirvikalpa szamádhinak nevezik, az elkülönületlen, békés állapotnak. Miután valaki ebből az állapotból visszatér, úrrá lesz rajta az ebből a tapasztalásból fakadó emlék, mint az egyetlen, osztatlan, határtalan, tiszta Önvaló, és tudja, hogy "én Az vagyok", szemben a tudatlanok éretlen énképzetével. Ez a legfelsőbb tudás, a vidnyána, más néven pratjabhidnyá-dnyána.

57. Az elméleti tudás az Önvaló és a nem-Önvaló közötti különbségtételből áll, a szentírások tanulmányozása, a Mester tanításai vagy az egyén saját, mélyen szántó elmélkedése révén.

58-62. A végső bölcsesség az, amely egyszer s mindenkorra véget vet a nem-Önvaló tapasztalásának. A kettősség nélküli felébredés semmit nem hagy az ismeretlenségben vagy a megismerhetetlenségben, és mindent teljességében áthat, így ezt már nem lehet felülmúlni. Amikor ez megvalósul, az intellektus rendkívül tisztává válik, mivel a benne lévő kételyek mind megsemmisültek [a kételyek általában a teremtésre, az Önvaló azonosságára és ezek kölcsönös kapcsolatára irányulnak], és ekkor az elme hajlamai [a bujaság, a mohóság, a düh és társaik] is felszámolódnak, maradékaik pedig úgy léteznek tovább, mint egy méregfogát veszített vipera.

63. Az Önvalóra ébredés gyümölcse az összes szenvedés és nyomorúság megszűnése ebben az életben és azután, valamint a teljes félelemnélküliség. Ezt nevezik megszabadulásnak.

64-65. A félelem azon alapszik, hogy létezik valami, ami Önmagunktól független lenne. Ám fennmaradhat-e a kettősség tapasztalása a kettősségnélküliségre való ébredés után? Másként fogalmazva: megmaradhat-e még a sötétség azután is, hogy a Nap felkelt?

Ó, bölcsek, a kettősség hiányában nem marad már félelem! Másrészt viszont, a félelem nem szűnik meg addig, amíg a kettősség fennáll.

66. Mindaz, ami csak a világban az Önvalótól függetlenül létezőként tapasztalható, mulandónak bizonyul. A mulandóság elkerülhetetlenül magával vonja a veszteségtől való félelmet.

67. Az egyesülés maga után vonja az elválást, a nyereség pedig a veszteséget.

68-70. Ha a megszabadulás az Önvalóhoz képest külső valami lenne, a veszteség félelmét vonná maga után, ezért nem is lenne érdemes arra, hogy törekedjünk rá. Másrészt viszont a megszabadulás, a móksa maga a félelemnélküliség, és az Önvalóhoz képest nem külsődleges.

Amikor a megismerő, a megismerés és a megismert egyetlen egységbe merül, ez az állapot teljesen mentes a félelemtől, eredménye pedig ennél fogva a megszabadulás.

A dnyána, a Legfelsőbb Bölcsesség az a gondolat, akarás és vágy nélküli állapot, amelyet nem korlátoz a tudatlanság.

71. Kétségtelenül ez a megismerő alapvető állapota, ám mivel az emberek nincsenek vele bensőséges ismeretségben, egyáltalán nem ismerik fel. Kizárólag a guru és a szentírások hozhatják el valaki számára az Önvalóval történő bensőséges ismeretséget.

72. Az Önvaló a gondolatok nélküli, tiszta intelligencia. Elkülönült tárgyakként tekintve a megismerő, a megismerés és a megismert mind valótlan. Amikor a közöttük lévő elkülönültség felszámolódik, az ennek eredménye folytán létrejövő kettősség nélküli tudatban nyilvánvalóvá lesz igaz természetük, mely nem más, mint a megszabadulás állapota.

Valójában nincs különbség a megismerő, a megismerés és a megismert között. A különbségek csak a földi életben való boldogulás kedvéért megmaradt konvenciók. A megszabadulás örök, és ezért itt és most van, nincs semmi, amit el kellene nyerni. Az Önvaló nyilvánul meg a megismerő, a megismerés és a megismert formájában. A születés és a halál körforgása pedig addig tart, olyan valóságosan megjelenve, akárcsak egy előttünk magasodó hegy, amíg ez a megnyilvánulás tart. Amint ráeszmélünk arra, hogy ez a megnyilvánulás nem tartalmaz mást, csak az Önvalót, és semmi sem vegyül hozzá a nem-Önvalóból, a születés és a halál körforgása véget ér és darabjaira hull, mint ahogyan a viharos szelek oszlatják szét a fellegeket.

78. Ezért arra a következtetésre juthattok, hogy az őszinte törekvés a megszabadulás egyetlen kívánalma. Semmi másra nincs szükség, ha a megszabadulás iránti vágy erős és megingathatatlan.

79. Mit érne száz meg száz erőfeszítés a megszabadulásra való igaz és tántoríthatatlan vágy hiányában? Ez ez egyetlen kívánalom, nincsen más.

80-81. A mélységes odaadás érzete mentális elmélyedést vált ki, hiszen az odaadó hívő elveszejti magát vágya tárgyában. Ebben az esetben ez magát a megszabadulást jelenti. Egy ilyen tántoríthatatlan odaadás kétségtelenül sikerrel jár, és a siker csak idő kérdése - amely napokban, hónapokban vagy években mérhető, ám az is lehet, hogy csak a következő születésben teljesedik be, attól függően, hogy az elme látens hajlamai erősebbek vagy gyengébbek.

82-83. Az elmét általában rosszra vezető hajlamok szennyezik be, így semmi jó nem lakozik ott. Következésképpen, az emberek szüntelen a születés és a halál fortyogó üstjében főnek. E rosszra vezető hajlamok közül az első a guru és a szentírások kinyilatkoztatásaiba vetett hit hiánya (sattva), a második a vágyakhoz való kötődés (rajas), a harmadik pedig a szellemi tompaság (tamas, melybe beletartozik a kinyilatkoztatott igazságok megértésének képtelensége). Mindezek a hajlamok röviden így jellemezhetők:

84-85. A hit hiányáról árulkodik, ha valaki kételkedik ezen kijelentések igazságában és nem képes felfogni őket. A kétség azzal kapcsolatban jelenik meg, hogy létezik-e a megszabadulás; a későbbi félreértés pedig ennek tagadásához vezet. E kettő kétségtelenül akadályt gördít a végső eszmélet irányába tett őszinte erőfeszítések útjába.

86. Minden akadályt felszámol viszont az ellenkezőjébe vetett eltökélt hit, azaz a megszabadulás létére irányuló eltökélt hit mind a kételyeket, mind a félreértéseket megszűnteti.

Ám felmerül a kérdés, hogy ez az eltökélt hit miként lehetséges akkor, amikor maga a hit nincs jelen? Éppen ezért gyökerestől kell ezt a problémát kiirtanunk. Mi hát ennek a gyökere?

87-88. A hit hiánya a nem megfelelő gondolkodásmódban gyökeredzik. Add fel ezt, és kövesd azt a fajta gondolkodást, amelyet a szent könyvekben találsz, és amelyet a guru tár elébed. Ekkor a megvilágosodás lehetségessé válik, és létrejön a hit. Így számolható fel az első rosszra vezető hajlam.

89-95. A másik káros hajlam, a vágy, megakadályozza az elmét, hogy a helyes utat kövesse. Mert az elme, amelyet teljességgel leköt a vágy, nem képes a spirituális úton haladni. Közismert, hogy ha valaki szerelmes, szerelme tárgya mennyire lefoglalja gondolatait. Se lát, se hall a nagy szerelemtől, tudomást sem vesz a körülötte folyó eseményekről. A vágyat ezért le kell győzni, ha valóban arra készülünk, hogy sikereket érjünk el spirituális téren. Ezt pedig csak a szenvedélynélküliség révén valósíthatjuk meg. A hajlam sokféle formát ölthet: szerelem, düh, kapzsiság, büszkeség, féltékenység stb. A legrosszabb a gyönyörök kergetése, amelyet ha felszámolunk, minden mást is felszámolunk vele együtt. A gyönyörök lehetnek finomak és durvák. Egyikükben sem szabad elveszni, még gondolatban sem. Amint a gyönyör gondolata megjelenik, a szenvedélymentesség által kifejlesztett akarat erejével el kell vetni.

96-99. Ilyenformán a második káros hajlamot is felszámolhatjuk. A harmadik, a szellemi tompaság a megelőző születésekben elkövetett ártó cselekedetek következménye. A három közül ez a leginkább káros, és ezt a legnehezebb legyőzni saját erőfeszítéseink révén. A tompaság jelenlétében sem az elme összeszedettsége, sem az igazságok felfogása nem lehetséges.

Erre nincs más orvosság, mint az Önvaló Istennőjének imádata (magasztalás, ima, meditáció stb. révén). Híveim tompaságát annak megfelelően távolítom el gyorsan, fokozatosan vagy egy következő születésben, hogy milyen mértékű imádságot végeznek.

100-102. Aki fenntartások nélkül, odaadóan átadja magát Nekem, azt az Önvalóra ébredéshez szükséges összes kívánalommal megáldom. Aki Engem imád, az könnyen legyűri az Önvalóra eszmélés útjában álló összes akadályt. Másrészt viszont, aki elakadván nem vesz menedéket bennem - a személyt irányító tiszta intelligenciában - ismételten nehézségekkel találja szemben magát, így az ő sikere felettébb kétséges.

103-104. Ezért, ó risik, a legfontosabb kívánalom az Siva Shambo iránti egyhegyű odaadás. Siva Shambo híve a legkiválóbb törekvő. Akinek az odaadása pedig a tiszta tudat felé irányul, minden más keresőnél kiválóbb. A törekvés akkor teljesedik be, amikor valaki képessé válik elkülöníteni az Önvalót attól, ami a nem-Önvaló.

105-112. Az emberek az Önvalót mostani állapotukban is összekeverik a testtel és egyebekkel. Ennek a zavarnak meg kell szűnnie, és az Önvalóról való tudatosságnak meg kell jelennie, mint amely az alvás tudatlanságával szemben áll.

Valójában azonban az Önvalót most is tapasztalja mindenki. Ám helytelenül fogják fel, mivel a testtel és hasonlókkal azonosítják, melynek következménye a véget nem érő szenvedés. Bizony, az Önvaló egyáltalán nincs elrejtve, mindig "én"-ként ragyog bennünk, ám ezt az "én"-t a tudatlanság következtében a testtel tévesztik össze. Ha ez a tudatlanság megszűnik, bizonyossá válunk abban, hogy az "én"-ünk egyedül az igaz tudat. Ez mindent aztán kételyt félresöpör. A bölcsek szerint ez és nem más a legmagasabb spirituális siker. Az olyan csodálatos képességek, mint a téren keresztül való repülés és hasonlók, csupán részsikerek, és az Önvalóra eszmélésnek még egy parányi részét sem érik. Mert az Önvaló töretlen és halhatatlan tiszta boldogsága az, amiben minden más [egyéb képesség] is benne van.

Önmagukban a különleges képességek (siddhik) csak akadályozzák az Önvalóra eszmélést. Mi hasznuk van ugyanis? Akrobatikus trükkök csupán. Az Önvalóra eszmélt személy mellett még a teremtő Brahmá is eltörpül. Mi másra lehetne hát használni ezeket az erőket, hacsak nem az idő pocsékolására?

113. Nincs egyetlen olyan spirituális eredmény sem, amely az Önvalóra ébredéshez fogható lehetne, amely egyedül képes arra, hogy megszüntesse az összes szenvedést, mivel nem más, mint az örök tiszta boldogság állapota.

114. Az Önvalóra ébredés minden más eredménytől különbözik, mert ezáltal a haláltól való félelem mindörökre megszűnik.

115. Az Önvalóra eszmélés az azt megelőző gyakorlatok (sadhana) függvényében különböző lehet, és az elme tisztaságához mérten lehet tökéletes, közepes vagy tökéletlen.

116-119. Mindannyian láthattatok már nagyszerű panditokat, akik jártasak a Védákban és bármilyen körülmények közepette is hibátlanul recitálják őket. Ők a legkiválóbbak. Vannak olyan "ügyes üzletemberek", akik, amennyiben csak erre figyelnek, meglehetősen jól el tudják recitálni a Védákat. Ők a közepes képességűek. Másoknak pedig állandóan a Védák recitációjával kell foglalatoskodniuk, mert csak így képesek jól teljesíteni. Ők a leggyengébbek a panditok közt. Hasonló fokozatok vannak a bölcsek között is.

120-121. Vannak bölcsek, akik még akkor is az Önvalóban lakoznak, amikor komoly kötelezettségeiknek tesznek eleget, mint például Dzsanaka király, aki birodalmát irányította. Mások csak akkor képesek az Önvalóban elnyugodni, ha abbahagyják a cselekvést, megint mások pedig csak akkor, ha állandóan szellemi gyakorlatokat végeznek. Ilyen módon tudunk különbséget tenni a bölcsek legmagasabb, közepes és legalacsonyabb csoportja között. A legkiválóbb szint ezek között egyúttal a szellemi megvalósítás legvégső szintjét (sadvidya) jelenti.

122. Ha valakinek még álmában is töretlenül megmarad a legmagasabb szintű tudatossága, az a legkiválóbb szint jele.

123. Aki nem válik akarata ellenére az elméjében lakozó látens hajlamok eszközévé, hanem akarata szerint idézi fel ezeket, az is a legkiválóbb szinthez tartozik.

124. Aki az örök szubjektumként világló Önvalóban lakozik, olyan spontán és könnyed módon, ahogyan a tudatlan lakozik a maga testében, szintén a legkiválóbb szinthez tartozik.

125. Aki, bár aktívan cselekszik, semmi másra nem tekint úgy, mint nem-Önvalóra, tökéletes a bölcsek között.

126. Aki, bár kötelességét végezve ténykedik, mégis [annyira érinti csupán a külső világ], mintha mélyen aludna, tökéletes a bölcsek között.

127. A bölcsek legkiválóbbika tehát soha nem emelkedik ki a szamádhiból, akár tevékeny, akár tétlen.

128-133. Aki saját tapasztalatából fakadóan képes arra, hogy felmérje más dnyáník [Önvalóra ébredettek] állapotát, kétségtelenül tökéletes a bölcsek között. Akit nem befolyásol sem a boldogság, sem a szenvedés, sem a gyönyör, sem a kín, sem a vágy, a kétely vagy a félelem, tökéletes a bölcsek között. Aki ráébred arra, hogy a gyönyör, a kín és minden más jelenség az Önvalóban megy végbe és az Önvalóhoz tartozik, tökéletes a bölcsek között. Aki úgy tapasztalja, hogy ő maga hat át mindent és mindenkit, legyen akár megvilágosodott, akár tudatlan, tökéletes a bölcsek között. Aki megismervén a kötöttség béklyóit, nem keresi a tőlük való megszabadulást, hanem egyszerűen megmarad a békességes csendben, tökéletes a bölcsek között.

Aki tökéletes a bölcsek között, azonos Velem. Abszolúte semmi különbség nincs közöttünk.

134. Elmondtam hát mindent, ami a kérdésetekre válaszul adható. Most már nem kell, hogy kételyek háborgassák elméteket.

135. Miután ily módon megnyilatkozott, a Transzcendentális Intelligencia elhallgatott.

Ekkor az összes risi tisztelgett Bholenath és a többi isten előtt, majd ki-ki visszatért a maga hajlékába.

Elmondtam hát neked a Tiszta Tudás szent Énekét, amely megsemmisíti az összes bűnt és megtisztítja az elmét. Ez az Ének (Gítá) a legkiválóbb az összes Énekek (Gíták) között, mivel Magából a Tiszta Intelligenciából tört fel, és elvezeti a megszabaduláshoz azt, aki figyelmesen hallgatja (olvassa) és elmélkedik rajta.

Ez az Ének csónak, amely megment a létforgatag óceánjában való elmerüléstől, így minden nap szeretettel és odaadó figyelemmel kell olvasni.

Így végződik a Vidjá Gítá, a Tudás Éneke című fejezet a Tripura Rahaszjában.